Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A NASA visszatér a Holdra

A NASA visszatér a Holdra

Válaszolva az amerikai űrkutatási hivatal Hold- és Mars-kutatási terveire, a Lockheed Martin amerikai cég bemutatta a Holdon leszállni képes űrhajójának modelljét.

A NASA azt tervezi, hogy az 1972-es Holdra szállás óta először űrhajósokat küld az égitestre egy jövőbeni Mars-expedíció előkészítésének részeként. Ezen cél elérésére a NASA az űripar legnagyobb vállalatait felkérte arra, hogy készítsenek terveket egy Hold körül keringő űrállomás, a Lunar Gateway megépítésére és űrhajót a Holdon való leszállásra. Az űrállomást a tervek szerint más országok segítségével készítik el a 2020-as években, és 2026-ra négy ember fogadására lesz képes – közölte a hivatal augusztusban.

Az űrhajónak az lesz a feladata, hogy a Hold felszíne és a Lunar Gateway között ingázzon. Modelljét a németországi Brémában zajló űrhajózási világkongresszuson mutatták be szerdán. Az űrhajó négy embert képes befogadni, egy tonnányi berendezés szállítására képes, és két hétig maradhat a Holdon üzemanyag-utánpótlás anélkül. A négy lábú űrhajó első látásra hasonlít az 1969-es Holdra szállás űrhajósai által használt űreszközre, csak valamivel magasabb.

Ezen misszió előtt, 2023-ban a NASA űrhajósokat akar küldeni a Holdra az Orion űrhajóval, amelyet szintén a Lockheed Martin tervezett. Az űrhajót a még fejlesztés alatt álló, minden korábbinál nagyobb teljesítményű óriásrakéta, a Space Launch System viszi a világűrbe. Az Elon Musk tulajdonában álló SpaceX magáncég turistákat akar vinni Hold-utazásra 2023-ban saját fejlesztésű Big Falcon rakétáján. Az első utas Mezava Juszaku japán milliárdos lesz – közölték szeptemberben. (MTI/AFP)