Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Lemondott a Honvédkórház orvosigazgatója

Lemondott a Honvédkórház orvosigazgatója

Október 2-án benyújtotta lemondását Tamás Róbert, a Honvédkórház orvosigazgatója – értesült a hvg.hu. Korábban az intézmény plasztikai sebészeti osztályát vezette, 2015 júliusában nevezték ki.

Tamás Róbert a portál megkeresésére elismerte lemondását, annak okairól azonban nem beszélt, azt kérte, hogy a honvédelmi minisztérium sajtóosztályát kérdezzék. A cikk megjelenéséig nem reagált a minisztérium.

A Honvédkórház dolgozói a lap szerint már tudnak a lépésről, de hivatalosan még nem jelentették be.

Tamás Róbert távozásának okáról a kórházon belül egymásnak ellentmondó forgatókönyvek keringenek: az egyik verzió szerint a lemondása csak látszólag önkéntes, valójában „neki kell elvinnie balhét” az intézményben kialakult, egyes osztályok – köztük a sürgősségi centrum – működését és a betegellátás biztonságát veszélyeztető orvoshiány miatt.

Nem sokat javult a helyzet a Honvédkórházban, kiakadtak az orvosok

Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi centrumát vezető főorvos felmondása után valamelyest javult ugyan a helyzet az intézményben, de a Budapesti Orvosi Kamara szerint továbbra is sürgős beavatkozásra van szükség, mert a helyzet a betegek ellátását is veszélyezteti.

A másik magyarázat szerint viszont pont, hogy előrébb léphet az orvosigazgató: többen legalábbis furcsának tartják, hogy a lemondása egybeesett Nagy Anikó egészségügyi államtitkár távozásával. A szakembert ugyanis már a választások után az egészségügyi államtitkári poszt egyik várományosaként emlegették, így kollégái nem tartják kizártnak, hogy most övé lehet a poszt – írja a hvg.hu.

A Magyar Idők ellenben úgy tudja, Tamás Róbert saját kérésére október elsejétől orvosként dolgozik tovább a Honvédkórházban. Helyét megbízott vezetőként Muzsay Ildikó orvos ezredes, az Egészségügyi Szervezési Intézet igazgatója veszi át.

Másfélszeresére emelték Kásler fizetését

Máris komoly fizetésemelést kapott Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, pedig nincs fél éve, hogy kinevezték. A miniszter július végéig 1,1 milliót vitt haza, augusztustól azonban már 1,7 millió forintot kap.