Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A Venom olyan, mint egy családi album: kicsit kínos, de nézhető

A Venom olyan, mint egy családi album: kicsit kínos, de nézhető

Nehéz helyzetbe hozott a Sony a legújabb adaptációjával, a Venommal. A legnagyobb bajom vele az, hogy nehéz értékelni. Leginkább olyan, mint az ementáli vagy trappista sajt: kisebb nagyobb lyukakkal operál mind a történet, mind pedig a látvány tekintetében. Nem tudnám azt mondani rá, hogy rossz film, viszont keserű lenne a szájízem akkor is, ha azt állítanám, hogy jó. A Venom inkább olyan, mintha egy tehetséges, de elsőfilmes rendező közepes próbálkozása lenne, pedig a direktori székben ülő Ruben Fleischer már megdobott minket egy kiváló Zombielanddel.

 

Nagyon nehéz volt nem homlok- és szemöldökráncolva várni Venom saját mozifilmjét. Az ötlet minimum azért volt megosztó, mert a karakter a képregény oldalakon, valamint a rajzfilmsorozatokban is Peter Parker, azaz Pókember egyik ősellensége, egyfajta Anti-Pókember, viszont a mozi ezt a tényt figyelmen kívül hagyja. Nem igazán értette a közönség egy nagyobb szegmense, mi értelme van filmet csinálni egy olyan karakterről, ami egy másik karakter (Pókember) miatt és azzal való viszonyának fényében létezik: mondhatjuk nincsen Venom Pókember nélkül. Nos, a Sony máshogy döntött. 2017 őszén elkezdte forgatni Ruben Fleischer dirigálásával Venom Pókember-független eredettörténetét, ami Marvel Planet of the Symbiots ötrészes képregény sorozatát veszi alapul, de csak bemondásra (lásd videónkat a további eredettörténetekről).

A film gyártásának voltak problémái, forgatás korrigáltak a forgatókönyvön, újravettek pár jelenetet, valamint az anyagilag kedvezőbb korhatár-besorolásért (ami hazánkban 16 év) alaposan megnyírták a vágószobában. A végeredmény pedig egy roppant felemás film, ami csak akkor szórakoztató, ha el tudjuk engedni magunk mellett azt, ha egy film inkonzisztens.

Tom Hardy, ez itt Űrturha, Űrturha, ez itt Tom Hardy

Mint ahogy legutóbb Shane Black a Predatorban, úgy Ruben Fleischer sem tudta megengedni magának azt, hogy földönkívüli létformával földön foglalkozó filmje ne a szokásos „űrhajó zuhan a földgolyónk felé”-snittel indítsa a Venomot. A hajó egy üstökösről begyűjtött idegen életforma mintáit szállította, ami még az űrben meghibásodott, hála az egyik lénynek. A hajó lezuhan, de a legtöbb minta sértetlenül kerül a Élet Alapítvány és az azt birtokló géniusz, Carlton Drake (Riz Ahmed) tulajdonába. Ahmed egy kis megalomán szarházi, aki nem riad vissza a halállal végződő emberkísérletektől sem, főleg ha az űrből érkező szénfekete slejmet kell az emberekre eresztenie.

Carlton sarkában lohol a roppant tehetséges videós oknyomozó riporter, Eddie Brock (Tom Hardy), akinek célja lebuktatni a bűnöző, szupermilliárdos zsenit. Eddie nem bír magával, meghekkeli (beírja a jelszót) barátnője, Anney Waying (Michelle Williams) számítógépét, akinek az alapítvány egyik ügyvédeként birtokában van pár vállalati peres ügy. Eddie agresszívan meginterjúvolja Carltont, Eddiet emiatt kirúgják, Eddie hobbialkoholista és munkakereső lesz egészen addig, ameddig be nem lóghat a titkos kísérleti telepre, ahol aztán elkapja őt az egyik turha, ami igazából egy szimbióta: szüksége van az életben maradáshoz egy másik életformára. Eddie tuti a űrturhának, így létrejön a tökéletes szimbiózis. Carlton be akarja őt gyűjteni, viszont Eddie új barátja, Venom védelme alatt áll. Közben Venomnak és a többi szimbiótának terveik vannak: elfoglalnák a földet.

V, mint köVetkezetlenség, és om, mint randOM

A Venom legnagyobb problémája, hogy egyszerűen nem képes megfelelően koherens egészt összegyúrni a karaktereiből meg a cselekményéből. Viszont nem teljesen világos, hogy ez a forgatókönyv, vagy a vágószoba hibája, ugyanis a probléma az abszolút szeleteltségből ered.

Vegyük rögtön a főszereplőt, Eddie Brockot,

akinek a személyiségjegyeit úgy váltja a film, mint kezdő vezető a Lada sebességváltóját.

Az egyik jelentben profi oknyomozó, utána egy szimpla ripacs, a harmadikban idealista, a következőben pedig már lepukkant lúzer, akinek minden mindegy, mert szar az élet. Ez lehetne egy szép karakterív is, viszont az átmeneteket nem dinamikusan, egymásba folyva váltja a film, hanem mintha valaki a rendezőszékből gombokat nyomogatna.

Hardy karakterisztikája egyszerűen dadog,

már ami a személyiségjegyeit illeti. Szembeötlően azért ül csak bele egy homárral teli akváriumba, hogy előrébb vigye a cselekményt, mert a filmben feltüntetett ok később csak úgy megszűnik.

A Venomban igazából semmi az ég világon nincs alátámasztva, minden csak megtörténik, amit látunk, az pedig csak gyors narratív jelölések. Ezt bizonyítja főgonoszunk, Carlton Drake is, aki inkább azért érdekes, mert kapcsolatba kerül az egyik szimbiótával, Lázadóval (Riot), mert bármi, amit önhitt, megalomán, istenkomplexusos vállalattulajdonos karaktereként csinál, teljesen következetlen és homályos.

Annyit tudunk csak róla, hogy szeretné megmenteni a világot, ami „egy generációnyira van a végétől”, viszont nem értjük pontosan hogyan is akarja felhasználni erre a szimbiótákat. Nem érezzük logikusnak a kísérleteit. Három percig beszél egyik áldozatának arról, hogy hagyta Isten magára a világot és ő fogja megmenteni, viszont annyira izzadtságszagú monológ ez, hogy inkább csak erőltetetten jelöli meg Carlton milyenségét, mint mutat egy reális motivációkkal rendelkező főgonoszra.

Emiatt a film konfliktusának gyökere inkább tűnik egy narratív alibinek, mint a cselekmény értékelhető keretezésének, ezért a film egésze is inkább tűnik véletlenszerűnek:

Egy random űrből érkezett szörnyet kergetnek random zsoldosok random kísérletezgetés céljából a világ random megmentéséért.

Viszont Tom Hardy és Riz Ahmed kihozza a legjobbat a karaktereikből, ellenben Michelle Williamsszel, aki képtelen volt azzal dolgozni, amit kapott. Williams által eljátszott Anney Waying teljesen töltelék. Azért van a filmben, hogy legyen benne egy női karakter, akinek van egy erős pillanata, viszont ritkán látunk ennyire értelmetlen karaktert ennyire véletlenszerű jelenetekkel.

Venom és a felpolcolt erekciója

Bármennyire is menő a szimbiótaturhából megformálódó tüskék, bárdok, dárdahegyek, megfelelő vérmennyiség és bevállalós erőszak nélkül inkább

olyan, mint egy felpolcolt merevedés: látjuk, hogy van, szépnek tűnik, de nem érzünk semmit, így nem tudunk neki őszintén örülni.

Már csak azért sem, mert a Venom és Lázadó megformálására használt CGI-on érződik, hogy csak az olcsóbbra volt büdzsé. Éppen ezért az akciójeleneteket elcsalták az esti és éjszakai helyszínekkel, a közelikkel, valamint a kapkodó kamerabeállításokkal. Ámbár a film ezen része ennek ellenére is szórakoztató, viszont az utóbbi évek szuperhősfilmjei után kicsit többet, szebbet vártunk, arról nem is beszélve, hogy lehetett volna a film kicsit találékonyabb, rugalmasabb a szimbióta nyúlós, metamorf tulajdonságaival. Ezen a téren ugyanis nem remekel a film, mondhatni kihagyta a ziccert, ami biztosította volna számára az igazán szórakoztató akciókat.

Aki arra várt, hogy a filmben Venom Vérontóval, azaz Carnage-dzsel fog pörlekedni, tegyen le róla, bár Káosz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Olyannyira, hogy a filmben Venom is úgy nyilatkozik róla hogy:

„Te, ez olyanokat tud, hogy beszarsz!”

Ettől függetlenül Venom egy jópofa szörny, akit a film végére teljesen megkedvelünk, már-már szeretnénk többet találkozni vele. Tom Hardy és az ő kapcsolatuk kifejezetten szórakoztató. Aranyos, de önellentmondásos a viszonyuk: Venom egyszer „mocijának” nevezi gazdatestét, máskor pedig úgy viselkedik, mintha szerelmes lenne belé.

További következetlenség, hogy Venom hirtelen, és túl gyorsan kell öntudatra, mutatkozik céltudatos, tervekkel, egyéniséggel rendelkező idegen létformának (már az is zavaros, hogy alapból az a neve, hogy Venom. Miért kapna az űrben egy földi nevet egy aszteroidán utazó takony?). Ez kicsit érthetetlen, ugyanis a film semmi jelét nem mutatta annak, hogy intelligens fajról beszélünk, főleg azután hogy közlik: egy üstökösön találták. Bár ez szőrszálhasogatásnak tűnhet, viszont egy padlón lötyögő trutymó inkább érdemel egy fokozatos, a szimbiózis következtében előbújó karakterisztikát, már csak azért is, mert ez arról árulkodik, hogy van mögötte egy kidolgozott koncepció, viszont úgy látszik, a készítők nem igazán mélyedtek el a karakterben.

A film igyekszik kevésbé humoros lenni. Ne számítsuk gegözönre, mint egy MCU-s film esetében. Ennek viszont örüljünk, de nem azért, mert a Marvel filmjei többek számára idegesítően harsány, hanem azért, mert amennyi humor van a Venomban, az zömében zsenge, vagy rosszul elhelyezett, kínosan megírt. Bár helyenként akadnak jópofa egysorosok, például amikor Eddie Brock úgy konstatálja a helyzetét, hogy

„biztos férges”.

Végszó:

A Venom leginkább olyan mint egy tesztfilm, amivel Ruben Fleischer beszállna a szuperhősfilm-bizniszbe. Szeretnénk azt hinni, hogy a karakterek hézagossága, cselekedeteik következetlensége, a cselekmény véletlenszerűsége, szedett-vetettsége inkább a vágószoba áldozata, mint a forgatókönyvvé és a rendező valójában tudta, mit akar készíteni, csak a stúdió nem hagyta neki. Mindennek ellenére a film a maga módján szórakoztató, illetve végtére is sikerült Venom karakterét megalapozni. Jelenlegi formáját kicsit tovább finomítva könnyen becsatolható az MCU Pókemberébe. Ezzel a Venommal könnyen el tudunk képzelni egy Maximum Carnage adaptációt (Film végén egyébként két stáblistás jelenetet is kapunk.)

Venom, amerikai sci-fi, akciófilm. Megjelenés: október 4. Értékelés: 6/10