Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Súlyos hibákat talált az ÁSZ a nemzeti hulladékkezelőnél

Súlyos hibákat talált az ÁSZ a nemzeti hulladékkezelőnél

Befejezte az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. vizsgálatát az Állami Számvevőszék (ÁSZ) – közölte a szervezet, amelyik 2013 és 2016 decembere között vizsgálta az állami tulajdonú cég működését, és az erről szóló jelentésében elég súlyos megállapításokat tett.

Az ÁSZ közleményében azt írja, hogy ebben az időszakban az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. működésének szabályozottsága nem felelt meg a jogszabályi Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. előírásoknak, a társaság gazdálkodása és vagyongazdálkodása sem volt szabályszerű.

A cég 2013 decemberében került állami tulajdonba, ekkor kezdődött a vizsgálat. Az NHSZ leginkább vagyonkezeléssel foglalkozott, közfeladatot nem látott el, közszolgáltatást nem végzett, hulladékgazdálkodással összefüggő operatív tevékenységet nem folytatott. A tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő gyakorolta.

Az ÁSZ megállapította, hogy a cég mérlegfőösszege 2013-ról 2016-ra elsősorban tőkeemeléseknek, valamint üzletrész-vásárlásoknak köszönhetően 1,7 milliárd forintról 21,4 milliárd forintra ugrott. Az MNV joggyakorlása szabályszerű volt, de ez már nem mondható el az NHSZ működésének szabályozottságáról.

Az ÁSZ ezeket a problémákat nevezte meg:

  • a társaság 2013 végéig nem rendelkezett számviteli politikával, szabályzatokkal illetve számlarenddel.
  • kis idő elteltével a helyzet csaknem ugyanaz volt, hacsak nem rosszabb: a számviteli politika és a pénzkezelési szabályzat nem követte a jogszabályi változásokat, számlarendje nem felelt meg a törvényi előírásoknak, bizonylati rendje továbbra sem volt,
  • 2014-től a társaság gazdálkodása nem volt szabályszerű, a személyi jellegű ráfordításokat nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően számolták el,
  • voltak gondok az éves beszámolókkal is: a 2013-2014-re vonatkozó dokumentumot nem támasztották alá leltárral, valamint nem tették közzé határidőben,
  • a társaság vagyongazdálkodása sem volt szabályszerű, mert a vagyon nyilvántartása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, a támogatási szerződésekkel pedig szintén késve számoltak el.

Az ÁSZ több javaslatot is megfogalmazott az ügy rendezésére, és azokat megküldte az NHSZ ügyvezetőjének.

A cégnek 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie. (MTI)

A borítókép illusztráció: MTI Fotó: Máthé Zoltán