Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Az LMP szavazói ma nem ott vannak, ahol a párt

Az LMP szavazói ma nem ott vannak, ahol a párt

A sorozatos kilépések után már csak az a kérdés, ki vagy mi tölti be az űrt a politikában, amit a jobbra forduló párt hagy maga után. Persze, az is lehet, hogy bejön a fordulat, de erre kisebb az esély.

Nem mindenkinek vette be a gyomra

Látszik, hogy az LMP fontos stratégiai fordulatot vett azzal, hogy a választások után erőteljesen jobbra fordult és egy baloldali-liberális összefogás helyett egyre inkább a jobboldal felé és a Jobbik irányába tájékozódik, ám ez többeknek nem vállalható, így például Szél Bernadettnek sem – értékelte a Szél Bernadett és Szabó Szabolcs LMP-ből való távozása után kialakult helyzetet a Zoom.hu kérdésére a Republikon Intézet stratégiai igazgatója.

Az LMP-frakcióból (Ungár Péter, Csárdi Antal, Keresztes László Lóránt, Demeter Márta, Gémesi György, Schmuck Erzsébet, Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Szabó Szabolcs) fél év alatt hárman léptek ki: Hadházy, Szél és Szabó, a párttal szakító Új Kezdet elnökét, Gémesit pedig Hohn Krisztina váltotta MTI Fotó: Varga György

Tóth Csaba szerint rövid távon kicsi az esélye annak, hogy ez a stratégia működni fog, mivel

“az LMP szavazói ma biztosan nem ott vannak, ahol a párt”.

Ez persze nem jelenti azt, hogy hosszú távon is működésképtelen lenne ez az irányváltás, viszont “addig el is kellene jutnia az LMP-nek, amely azonban most a legrosszabb arcát mutatja” – tette hozzá. A belső viták, a kilépések és a kizárások sosem tesznek jót egy pártnak, de még a ciklus elején vagyunk, így ha az LMP képes egységesen ebbe az irányba tovább menni, az hosszú távon hozhat sikert – magyarázta Tóth Csaba.

Mi tölti be az űrt, amit az LMP hagyott?

Arról, hogy a tavaszi parlamenti választás óta a 9 fős LMP-frakciót a párt legnépszerűbb politikusai hagyták ott (előbb Hadházy Ákos, majd Szél Bernadett, és az éppen az LMP visszalépése miatt is egyéniben győzni tudó Szabó Szabolcs), a Republikon stratégiai igazgatója úgy vélekedett, ez egy hosszabb folyamat újabb állomása vagy talán vége volt, és a kérdés ezek után leginkább az:

vajon mi tölti be a baloldali-zöldpolitikában támadt űrt, amit az LMP-sek távozása, illetve a párt irányváltása okozott?

Az űr betöltésére két lehetőség látszik: vagy az MSZP-vel szövetséges baloldali zöldpárt, a Párbeszéd, vagy pedig egy, akár az eddig kilépettek részvételével alakuló új párt, illetve mozgalom alkalmas erre, esetleg mindkettő egyszerre – folytatta Tóth Csaba.

Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója Fotó: Veres Viktor

Az új mozgalmak és pártok ugyanakkor nem túlzottan tűnnek életképesnek és rövid távon leginkább arra alkalmasak, hogy bonyolítsák a politikai képletet az ellenzéki oldalon. Az október 20-ára tervezett LMP-kongresszus Tóth Csaba szerint “már nem tud fordítani a helyzeten” azzal, hogy rehabilitálja a nagy vihart kavart fegyelmikkel megbüntetetteket.

Kiléptek, de a problémák maradtak

A politológus által is említett botrányok, fegyelmik és belső civakodások okozta rossz összkép azonban csak lassan múlik el, hiába lépett ki sorban Hadházy, Szél és Szabó: Szél Bernadett például bejelentette, hogy beperli az őt nemrég “feljelentő” párttársát, Sallai R. Benedeket, aki hűtlen kezeléssel vádolta meg. A távozó politikus erről, és a párt vezethetetlenségéről is beszélt az ATV-ben:

Sallainak a volt társelnök elleni etikai, fegyelmi eljárásra vonatkozó kezdeményezését elutasították, így végül nem indult meg Szél ellen az etikai, fegyelmi eljárás, amiről a Zoom.hu is írt, viszont az emiatt Sallait bíráló párttársainak az LMP-ből korábban kizárt, majd mégis visszavett egykori országos titkár így üzent: „idióták és gyüttmentek kérdéseire nem válaszolnék”. Továbbá a hírek szerint azt is tanácsolta, hogy „aki rendszeresen szivárogtat, az az anyukáját ejtse teherbe apukája ravatalán.”

Furcsaságok a pártigazgató megválasztása körül

A belső villongásokon kívül van más, a közvéleményt borzoló ügy is is a párt háza táján. Etikai, fegyelmi eljárás lehet abból, hogy egy tag információink szerint Kanász-Nagy Máté elnökségi tagot, a párt országos titkárát “jelentette fel”, méghozzá a Zoom.hu által megírt, a közelmúltban megtartott pártigazgató-választás vélt visszásságai miatt. Mint arról beszámoltunk, visszavonta ugyan az LMP pártigazgatói tisztségére benyújtott pályázatát Angyal Károly Tibor, mégis őt – a jelenleg egyetlen hivatalban lévő társelnök, Keresztes László Lóránt bizalmasaként ismert elnökségi tagot – választotta meg a párt elnöksége a posztra szeptember 14-én.

A korábbi, egymást érő – egyes belső vélemények szerint “leszámolás jellegű” – fegyelmik hatása sem múlt el még a pártban. Ez nemcsak a fegyelmivel párttisztségtől eltiltott Hadházy és Szél távozásához vezetett, de a közvetlenül ugyan nem érintett, viszont az áprilisban a más ellenzéki jelölt javára visszalépő LMP-seket büntető elven kiakadt Szabéhoz is.

Szabó Szabolcs MTI Fotó: Varga György

Utóbbi nem csoda: a még az Együtt színeiben egyéni mandátumot szerzett, majd az LMP-frakcióba beült Szabó nagyban az LMP-s Tenk András visszalépésének köszönheti a győzelmét Csepelen. Szabó korábban be is jelentette, hogy kilép, ha a párt kongresszusa nem “rehabilitálja” a fegyelmivel megbüntetetteket – végül nem várta meg a kongresszust, hanem Széllel együtt távozott a frakcióból.

Hohn Krisztina MTI Fotó: Bruzák Noémi

Közben a Gémesi György vezette Új Kezdet is kihátrált a párt mellől, amelynek a jövőben még lehetnek további, súlyos következményei. A jelenleg már csak hattagú frakció egyik tagja, Hohn Krisztina az Azonnali.hu-nak azt mondta, az ő esetleges kilépésről az Új Kezdet hoz majd döntést. Az egykori mánfai polgármester az Új Kezdet alelnökeként került a parlamentbe, az elnök, Gémesi mandátumát „megörökölve”.

Ha Hohn is távozna, akkor éppen a frakcióalakítás Házszabályban előírt minimumára, öt főre csökenne az LMP képviselőcsoportjának létszáma. Vagyis, ha egyvalaki még úgy dönt a jövőben, hogy kilép, és átül a függetlenek közé, akkor megszűnik a zöldpártnak a választások utáni állapothoz képest kevesebb, mint felére olvadt frakciója. Márpedig anyagi és politikai értelemben is óriási a jelentősége egy önálló frakciónak: ezért is volt olyan fontos, hogy az MSZP-é mellett önálló frakciója legyen a Párbeszédnek is.

Borítókép: Illusztráció / pixabay.com