Frank-Walter Steinmeier: Az illiberális demokrácia önellentmondás

Frank-Walter Steinmeier: Az illiberális demokrácia önellentmondás

Az illiberális demokrácia önellentmondás, mert a demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia – mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő egy hétfői beszédében Münchenben. A szövetségi pénzügyi bíróságnak (Bundesfinanzhof – BFH) az önálló szakosított pénzügyi bíráskodás németországi kezdetének 100. évfordulója alkalmából tartott ünnepségén kiemelte, hogy Németország és legközelebbi európai szomszédjai a fájdalmas tapasztalataik miatt a jogállami biztosítékokra alapozták berendezkedésüket.

Németországban a nemzetiszocialista múlt tanulságaként, számos szomszédos országban pedig a kommunista uralom felszámolása jegyében, 1990 után építettek fel olyan rendszert, amely az alkotmány és a jogrend kötelező erejének, és az állami, illetve törvényhozói cselekvés bírósági és alkotmánybírósági ellenőrzésének civilizációs vívmányára épül. Ezek

az államhatalom önkényes gyakorlását korlátozó biztosítékok nélkülözhetetlenek,

a szabad jogállam lényegi elemét jelentik, mégis úgy tűnik, hogy törékennyé vált a jogállamiság és az emberi jogok körüli közmegegyezés, hiszen egyes országokban, az Európai Unióban is megkérdőjelezik a liberális demokráciát és a jogállamot, és erősen korlátoznak, vagy akár meg is szüntetnek struktúrákat és jogi biztosító mechanizmusokat – mondta Frank-Walter Steinmeier beszédének a szövetségi elnöki hivatal által nyilvánosságra hozott szövege szerint.

A dpa hírügynökség beszámolója alapján a hivatalos szövegtől eltérve megjegyezte, hogy ennek belátásához elégséges tanulmányozni Orbán Viktor legutóbbi tusnádfürdfői beszédét. A hivatalos szöveg szerint hozzátette, hogy a tekintélyelvűség igényével fellépő kormányok gyakran

első lépésként csorbítják a bíróságok függetlenségét, korlátozzák az alapjogokat és a jogállamiságot biztosító előírásokat,

és a független tisztségviselők helyére szolgálatkész embereket ültetnek. Kiemelte: Európa egyes részein fellendülőben van az illiberális demokrácia gondolata, egy olyan rendszer gondolata, amelyben a liberális demokráciának legalábbis az értékei már nem központi elemek az államszervezetben, pedig az illiberális demokrácia önellentmondás, mert a demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia – fejtette ki Frank-Walter Steinmeier.

Mint mondta, a szabad társadalmaink és államaink vívmányaival szemben álló tendenciák miatt le kell szögezni, hogy az európai jogi kultúra alapján nyugvó liberális nyugati demokrácia európai vívmány, Európa pedig jogközösség, amely kiáll a hatalmi ágak szétválasztása, a jogállam, a kisebbségek védelme, az alapjogok érvényesítése és a független bíróságok mellett.

Mindezt meg kell őrizni, méghozzá mindenütt Európában

– mondta a német szövetségi elnök.

Borítókép forrása: MTI / Veres Nándor