Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Kavanaugh lángvörös arccal, könnyeivel küszködve beszélt meghallgatásán

Kavanaugh lángvörös arccal, könnyeivel küszködve beszélt meghallgatásán

Évtizedek óta az egyik legérdekesebb meghallgatásra került sor magyar idő szerint csütörtök éjszaka, amikor Washingtonban a szenátus igazságügyi bizottsága előtt beszélt Donald Trump főbírójelöltje, Brett M. Kavanaugh. A konzervatív jelöltet most már három hölgy vádolja azzal, hogy korábban szexuálisan zaklatta őket, egyiküket, Dr. Christine Blasey Ford-t Kavanaugh előtt meg is hallgatta a bizottság.

Őt a vallomása alapján, 15 éves korában Kavanaugh alkoholos állapotban, barátaival együtt belökte egy szobába, majd lefogta, fogdosta, megpróbálta levetkőztetni, és közben befogta a száját is, hogy ne tudjon sikítani – a véletlen szerencsének köszönhetően sikerült kimenekülnie a fürdőszobába, végül a házból is kijutott. A pszichológus professzor –mint mondja – rettegett, hogy Kavanaugh megfojtja őt és a mai napig emlékszik gúnyos kacajára. Ford a megrázó téma ellenére igyekezett összeszedetten és pontosan válaszolni a kérdésekre, hogy segítse az ügy előremenetelét, ezt azonban a főbírójelöltről már nem lehetett elmondani.

De még mielőtt belevágnánk Kavanaugh vallomásába, mindenképpen ki kell emelnünk egy mondatot, amelyet áldozata válaszolt Diane Feinstein szenátor kérdésre, amely így hangzott: „Miért olyan biztos abban, hogy Brett Kavanaugh támadta meg [35 évvel ezelőtt]?”

Dr. Ford megtalálta a tökéletes választ: „Ugyanannyira vagyok benne biztos, mint, hogy most tudom, hogy önnel beszélgetek. Ezek alapvető memóriafunkciók, amelyet az agy noradrenalin és adrenalin (epinefrin) szintje befolyásol. A neurotranszmitterek ilyen helyzetekben memóriákat iktatnak be az előagyba, így a traumával kapcsolatos élmények megmaradnak, míg, más emlékek nem feltétlenül maradnak olyan élénkek.” Az igazát ezek után gyakorlatilag lehetetlenség volt kétségbe vonni – bár a republikánus államügyész, Rachel Mitchell azt is kiemelte, hogy vallomása még egy házkutatási parancshoz is kevés lenne, nemhogy egy eljárás indításához.

Vádlójához képest Kavanaugh – aki eddig kimért jogászként hivatkozott önmagára – szinte végig hisztérikusan viselkedett és vöröslő fejjel bizonygatta, hogy ő szerette volna előrébb hozni [sőt, szinte ő kérte] a meghallgatás időpontját, hogy végre „tisztázhassa magát”. Kiemelte, hogy felháborítónak tartja, hogy erre nem kapott lehetőséget és, hogy arról szó sem lehet, hogy visszalépjen. Beszéde során sokszor hangoztatta, hogy tönkre akarják tenni, soha életében nem zaklatott senkit és csupán a demokraták politikai játszmájának ártatlan áldozata. Sírásba hajló hangon mesélt arról, mennyire lerombolta a hírnevét ez az egész ügy és mekkora kárt okozott ez a családjának. De egy szót még ettől is többször ismételt mégpedig azt, hogy: SÖR.

„Sört ittam a barátaimmal — mindenki ivott. Talán néha túl sok sört ittam, néha mások is. Szerettem a sört. Még mindig szeretem a sört.”

Ennek kapcsán – teljesen jogosan– Amy Klobuchar szenátor megkérdezte tőle, hogy volt-e már emlékezetkiesése a mértéktelen alkoholfogyasztástól. Amire Kavanaugh nem válaszolt, hanem visszakérdezett: „Nem tudom. Önnek volt már?” Erre Klobuchar újra megpróbált belőle egy egyenes választ kihúzni. De ez történt:

Klobuchar: „Tudna válaszolni a kérdésre, bíró úr? Akkor most az a válasza, hogy nem történt ilyen?”

Mire a főbírójelölt: „Igen. De kíváncsi vagyok, hogy önnel előfordult e már ilyesmi.”

Klobuchar: „Nincsenek alkoholproblémáim.”

A meghallgatás után az Amerikai Ügyvédi Kamara arra kérte a Szenátus bírói bizottságát, ne szavazzanak jelöltségéről, amíg az FBI meg nem vizsgálja a zaklatási ügyet, így nem lehet tudni, meddig tolódik a szavazás. Amit viszont biztosan lehet tudni, hogy Donald Trump a súlyos vádak ellenére, kiállt jelöltje mellett:

„Kavanaugh bíró megmutatta Amerikának, miért pont őt jelöltem. A vallomása erőteljes, őszinte és lebilincselő volt. A demokraták kutakodása és romboló stratégiája szégyenteljes, és ezt az eljárás teljes szégyen, késleltetésre, obstrukcióra és ellenállásra irányuló erőfeszítés volt. A szenátusnak szavaznia kell!”– írta Twitter oldalán az Egyesült Államok elnöke.

Borítókép forrása: MTI/EPA pool/Saul Loeb