Ismét tüntettek a Parlament előtt az otthonápolókért

Ismét tüntettek a Parlament előtt az otthonápolókért

Péntek délután öt órától a Kossuth téren demonstráltak az otthonápolás elismeréséért küzdő érintettek és támogatóik. A kezdeményezést civil szervezetek, a Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület, a Csak Együtt Van Esély (Cseve Csoport) indították el. „Ideje a cselekvésnek! Azonnali 50 ezer forintos emelést követelünk minden kategóriában az ápolási díjon lévő otthonápolóknak, akik az év 365 napján 24 órában gondozzák, ápolják szeretteiket” – írják a szervezők a Facebookon.

Fotó: Veres Viktor ( A fotóra kattintva galéria nyílik)

Öt ismert férfi gondozta egy napon át az otthonápolásra szoruló Eriket, hogy az otthonápolás erkölcsi és anyagi elsimeréséért küzdő civilek kampányához csatlakozva megmutassák: az otthonápolás munka, amelyért tisztességes bér kellene, hogy járjon:

Az MSZP, a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció pedig hetek óta követeli az otthonápolás munkaviszonyként történő elismerését és az ápolási díj megemelését. Beálltak egy petíció mögé is, amit már 41 ezren írtak alá. Legutóbb a DK egyik országgyűlési képviselője, Székely Sándor beszélt erről a témáról plenáris ülésen. Mint mondta, a legmagasabb, kiemelt ápolási díj 52800 forint, ami alig több mint fele a „szintén nagyon kevés minimálbérnek”.

Mindazonáltal a Fidesz-KDNP is támogatja, hogy akik ilyen feladatokat látnak el, azok a mostaninál több pénzt kapjanak érte. Szászfalvi László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő napirend előtti felszólalásában kérte a kormányt az ügy kezelésére.

A kormány 2010 óta minden évben megemelte az otthonápolási díjat és most is erre készül – tájékoztatott korábban Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A kormánynak szándéka a további emelés, ezért folytatunk folyamatos egyeztetéseket” – fogalmazott, hozzátéve:

az idei évben döntenek arról, hogy a következő években miként alakul az összeg. Akik legalább 20 éven keresztül otthon ápolták gyermeküket, 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést is kapnak

illetve a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet az állam, így az érintettek nyugdíjjogosultságot is szereznek – emelte ki.

Fotó: Veres Viktor ( A képre kattintva galéria nyílik)

Szeptember 28-án közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a minisztérium már dolgozik az ápolási díj emeléséről és szabályozásáról szóló intézkedéseken. A minisztérium javaslata hamarosan a kormány elé kerül. Az ápolási díjjal kapcsolatban az érintettek számára kedvező változás várható a közlejövőben – ígérték közleményükben.

Az InfoRádió értesülése alapján nemrég arról írt, a kormányoldal a díj emelésével egyetért, a munkaviszonnyá nyilvánítással azonban nem, mert az visszaélésekre adna lehetőséget.

Fotó: Veres Viktor ( A képre kattintva galéria nyílik)

A témáról többször is írtunk már a Zoom.hu-n, Angliában például nemcsak pénzt, hanem szakmai segítséget is kapnak az érintettek:

Itthon éhbér jár az otthonápolásért, Angliában még szakemberek is segítik a szülőket

Szerda reggel a Parlament elé vonulnak az otthoni ápolást végző szülők és támogatóik, hogy az otthonápolást munkaként ismerje el az állam. Magyarországon méltatlanul kevés segélyt kapnak az érintettek, holott körülöttünk már nincs olyan ország, ahol a támogatás összege 100 ezer forint alatt lenne.