Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Letagadta a chemnitzi hajtóvadászatot, mégis elő akarták léptetni

Letagadta a chemnitzi hajtóvadászatot, mégis elő akarták léptetni

Ismét botrányos időszakon van túl a német nagykoalíció, de úgy tűnik, ezúttal is sikerült elkerülni a szakadást. Ráadásul úgy, hogy az ügy kirobbantójának, a német alkotmányvédelmi hivatal vezetőjének is rendeződik a helyzete: Hans-Georg Maaßen belügyminiszteri tanácsadóként folytatja tovább. A szélsőséges nézetek támogatásával vádolt Maaßen európai és nemzetközi ügyekkel foglalkozik majd új, osztályvezetői beosztásában – ugyanolyan magas fizetéssel, mint korábban. Ettől még a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) nem teljes a nyugalom.

A botrány – és persze megint „fake news”

Augusztus végén, egy Chemnitz nevű szászországi város fesztiváljáról egy dulakodás után több német állampolgárt szúrt sebekkel kórházba szállítottak – egyikük, egy 35 éves férfi belehalt sérüléseibe. A két támadó egy 23 éves szíriai és 22 éves iraki férfi volt. Az események miatt még aznap több tüntetés is volt Chemnitz belvárosában, amelyek közül az elsőt a szélsőjobboldali AfD helyi szervezete kezdeményezte – ezen mindössze száz ember vett részt. A későbbi, nem bejelentett demonstrációkon már egyre nagyobb lett a tömeg és hajtóvadászat indult a külföldiek és a külföldieknek tűnő emberek ellen. Többek között egy 15 éves német fiút, annak 18 éves afgán kísérőjét, egy 18 éves szír fiút is bántalmaztak, valamint megfenyegettek egy 30 éves bolgár férfit. Az eseményeknek több német újságíró is szemtanúja volt.

Chemnitzben a gyilkosság után elszabadultak az indulatok. Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Maaßen azt állította, hogy nem tud ilyen esetről, nincs rá bizonyíték, és hamisítványnak tartja a hajtóvadászatról megjelent videókat is. Ezzel nyíltan ellentmondott Angela Merkelnek, aki több beszédében is hivatkozott a gyűlölködő szélsőjobboldali tüntetőkre, mikor a Chemnitzben történtekről beszélt, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel a kancellárt.

Merkelék koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) más baloldali pártokkal együtt Maaßen azonnali eltávolítását követelték az elhárítás éléről, míg a Német Keresztényszociális Unió (CSU) és természetesen a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) védelmébe vette a férfit.

Újabb botrány: új állás Maaßennek

A helyzet jócskán megizzasztotta az alig hat hónapja felállt kormánykoalíciót, és arra a megoldásra jutottak, hogy más állást ajánlanának Maaßennek a szövetségi belügyminisztériumban, így a pozíciójáról ugyan eltávolítanák, de egy másikkal enyhítenék a kialakult feszültséget.

Angela Merkelnek megint rosszkor jött a botrány. Fotó: AFP/Europress

A lépés nem váratlan, hiszen a nagykoalíció az elmúlt fél évben már a második nagy válságával küzd meg. A történeten az sem sem segített, hogy a német sajtó már az új pozíció felmerülésekor megszellőztette, hogy Maaßen jóval magasabb fizetéssel folytatja majd politikai karrierjét és érkezése miatt nyugdíjaznak egy SPD-s államtitkárt, Gunther Adlert. Andrea Nahles, az SPD vezetője súlyos hibának nevezte a döntést, ráadásul egy közvéleménykutatásból is kiderült, hogy a párt támogatóinak 72%-a elvesztette a bizalmát az SPD-ben a történtek miatt.

Miután a pártok vezetői vasárnap megvitatták a kérdést, módosítottak a korábbi döntésükön: Adler mégsem távozik a posztról, Maaßen ettől függetlenül új állást kap, de fizetése végül nem emelkedik. Mivel az alkotmányvédelmi hivatal volt vezetője európai és nemzetközi biztonsági ügyekkel foglalkozik majd a jövőben, az SPD részéről felmerült a kérdés, hogy migrációs ügyekben nem feltétlenül ő lenne a legkompetensebb személy.

Akkor most minden rendben van?

A párt harmadik krízistárgyalása után Nahles kijelentette, hogy „a koalíció innentől újra a mindennapi teendőire koncentrál, ugyanis számos feladatuk van még.” Merkel pedig fontos és felelősségteljes feladatként jellemezte Maaßen pozícióját.

A német sajtó a politikusok végső nyilatkozata ellenére egy kellemetlen kompromisszumos megoldásként jellemezte a végkifejletet. A probléma alapvetően az, hogy az ember, akinek a feladata éppen a német állampolgárok védelme lenne, kétségbe von egy olyan eseményt amelyről nyilvánvaló bizonyítékok készültek: egy erőszakos kimenetelű hajtóvadászatot. Maaßen ennek ellenére olyan pozícióban marad, amelyben biztonsági kérdésekről dönthet. Persze a harmadik tárgyalás utáni megoldás lényegesen jobb, mint az eredetileg javasolt felállás – a nagykoalíciónak, a német kormánynak semmiképpen nem tett jót a botrány.

Borítókép forrása: MTI/EPA/Franz Fischer