Leszbikus fordulat: egymásba szeretett két nő a vietnami Nagy Ő-ben

Leszbikus fordulat: egymásba szeretett két nő a vietnami Nagy Ő-ben

Ki gondolná, hogy Vietnamig kell utazni keresztény Európánkból egy jó kis leszbikus sztoriig? Két fiatal lány ugyanis kellően felforgatta a viet-webet, miután a tévében futó párkereső műsorban egymásban találták meg a Nagy Ő-t, Quoc Trung helyett. Quoc Trung természetesen egy férfi, és a műsor házigazdája.

Az történt ugyanis, hogy a rózsaadó ceremónián Trung nem adott virágot Minh Thu-nak, akiben a csalódottság helyett a saját neme iránti vonzalom morajlott fel, és szerelmet vallott versenytársának, Truc Nhu-nak, aki egyébként megkapta a bizalmat a férfitől. Thu könnyek között mesélt érzelmeiről Trungnak:

Azért jöttem ide, hogy megtaláljam a szerelmet, és sikerült. Azonban nem veled, hanem valaki egészen mással.

Gyere haza velem!

Utóbbi mondatot már Nhu karjai közé borulva mondta ki a megihletődött állapotban lévő leány. Nhu viszonozta az érzelmeket, és visszaadta a Nagy Ő-nek a rózsáját, kívánva neki, hogy megtalálja a szerelmet a többi ellenfele közül. A férfi figyelmeztette, hogy szerinte hibát követ el, amivel meglepő módon

telibe talált. Nhu ugyanis a műsor későbbi szakaszában meggondolta magát, és tovább folytatta a küzdelmet a férfi kegyeiért.

Az alábbi videón angol felirattal megtekinthető a tévé-történelmi jelenetsor:

WILDEST rose ceremony moment: Minh-Thu confesses love, but NOT to the Bachelor Vietnam

Instead, with fellow contestant, Truc-Nhu. DIỄN BIẾN GÂY SỐC TRONG THE BACHELOR VIETNAM: Thí sinh Minh Thư tỏ tình với Trúc Như và rời khỏi Anh Chàng Độc Thân! ►Facebook : https://www.facebook.com/bachelorviet… ►Website : http://www.thebachelorvietnam.com/ ►Youtube : https://www.youtube.com/channel/UCBIU… ►Instagram : https://www.instagram.com/thebachelor…

(forrás: Glamour)