Végleg elköszönt egymástól Majka és Curtis

Végleg elköszönt egymástól Majka és Curtis

Majka a Budapest Parkban mondott búcsúbeszédet, Curtis pedig már Emilióval tervez új lemezt.

Azok, akik szombat este a Budapest Parkba érkeztek, még olyan jeggyel mehettek be Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyére, amin Majka és Curtis neve együtt volt olvasható. Azonban a koncerten Curtis természetesen már nem volt ott.

A Blikk beszámolója szerint Majka ismét beszélt egykori rappertársáról a közönség előtt, és végleg búcsút intett a közös fellépéseknek:

„Új időszámítás kezdődött!”

– kezdte az egykori ózdi hős. Így folytatta: „Annyiszor, de annyiszor gondoltam át azt a helyzetet, amibe kerültünk. Néha már azon gondolkodtam, jól döntöttem-e. Van egy fickó, aki nyolc évig velünk zenélt, és mindegy, hogy ő mit mond, nem számít. Mi mindannyian úgy szeretjük őt, ahogy szerettük ezelőtt. Viszont az biztos, hogy az elkövetkezendő években ez a zenekar ebben a felállásban fog fellépni, és azt szeretném tőletek kérni, hogy szeressetek minket ugyanúgy, ahogy eddig szerettetek. Ugyanazokkal a hibákkal, viszont ugyanazzal az őszinteséggel és kitartással.”

Cutrtis pénteken este koncertezett, a Sláger TV buliján ő is beszélt: „Tele vagyok tervekkel. Emilióval csinálom az új lemezemet, de közös albumot is tervezünk.”