Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A világ segglyuka, a kóbor kutyák Mekkája és a Föld legszebb tengerpartjai

A világ segglyuka, a kóbor kutyák Mekkája és a Föld legszebb tengerpartjai

Ez mind a Balkán. Úti beszámoló arról, miként néztem meg hat országot (Szerbia, Macedónia, Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Horvátország) kilenc nap alatt.

Elsőre úgy tűnhet, a világ balgasága autóval megtenni 2300 kilométert kilenc nap alatt, mert az utazás másból sem áll majd, mint kocsiban töltött időből és minden városban csak órákat képes az ember maradni. De ez nem igaz. Egyszerűen gondosan kell tervezni, gondolva arra is, hogy

a Google Maps és a hasonló térkép-applikációk rosszul irányozzák elő az utazási időket a Balkánon, ugyanis nem számolnak azzal, hogy a főutakon például Magyarországon lehet 90 km/h-val haladni, a Balkánon viszont simán előfordul hogy csak 30-40-nel lehet közlekedni

+ a határváltások időtartamára egyáltalán nincsenek tekintettel az appok.

Arról nem is beszélve, hogy például az albán vagy a macedón közlekedési morálra nem lehet előre felkészülni, és a legnagyobb kultúrsokk egy körforgalomban találja az embert, ahol két sávból hirtelen négyet csinálnak az autósok. Tiranát elhagyva például sikerült olyan körforgalmon átkelni, ahol rendőri irányítás mellett is két koccanás volt és mi is közel álltunk ahhoz, hogy belénk hajtsanak. Ennyit elöljáróban, így nézett ki a részletes útiterv Magyarország (Budapest), Szerbia (Belgrád, Leskovác), Macedónia (Szkopje, Ohrid), Albánia (Tirana), Montenegró (Bar, Kotor), Bosznia-Hercegovina (Neum, Mostar, Szarajevó, Boszniai Piramisok Völgye), Horvátország (Eszék), Magyarország (Budapest) viszonylatában:

Hunyadi János szelleme és egy teniszpálya. 1. nap – Szerbia. (megtett út: 651 km)

Egy ilyen utazáshoz érdemes minél korábban elindulni, mi például hajnali ötkor szálltunk autóba, hogy még a délelőtti órákban érjünk Röszkére és elkerüljük az extranagy sorbanállást. Végül így sem ott mentünk át, hanem Hercegszántón, mert az Útinform tájékoztatása szerint ott „csak” 45 perces átlépési idővel kellett számolni.

A rossz és közepesen rossz minőségű autópályák után az első, amit láttunk Szerbiából, az Belgrád volt. Furcsa, hogy ugyan egy szomszédos ország fővárosa, mégis ritkán szerepel a magyar turisták célállomásai között.

Bár való igaz, nem a festői szépség jut róla eszébe az embernek, hiszen az ortodox templomokat és a klasszicizáló épületeket a szocialista építészet remekei, értsd: téglaoid vasbeton épületszörnyek váltogatják.

A Száva és a Duna összefolyása viszont meseszép, az egykori Nándorfehérvár büszke vára most is grandiózus, ám igazán eklektikus, mert a klasszik néznivalók mellett (múzeum, várbörtön stb.) van benne dinópark és teniszpálya is (Novak Đoković hazájában ez olyannyira nem meglepő):

Belgrád egyébként hömpölygő város, hangoskádás, dudálás, a közlekedési szabályok nem betartása, kóbor kutyák jellemzik, ugyanakkor sok a barátságos ember (főleg a szolgáltatói szektorban), és emellett remek (bár hosszú távon egysíkú) a gasztronómiája. Nem költöznék Szerbiába, de el tudnám képzelni, ahogy egy kis pljeskavica evés és korzózás között az emlékirataimat itt rendezgetem.

A szerb vidék ráadásul olyan még most is, mint a Kusturica-filmekben: ha a fényreklámokat és a nyugati autókat kihúzzuk a képből, egy az egyben időutazás. Ha az ember olyan helyre vetődik, mint Leskovác (tipikus 50 ezer lélek lakta vidéki kisváros, itt volt a tranzitszállásunk), ahol tipikusan semmi sincs, amit érdemes turista szemmel megnézni, még ott is érdemes létezni egy kicsit. Mert nagyon adja.

Ezen a napon autóztunk a legtöbbet, de eleve úgy kalkuláltunk, Szerbiában keveset fogunk időzni, mert ott már a négy utasból mindenki járt már.

A legrondább szobrok országa. 2. nap – Macedónia: Szkopje (megtett út: 163 km)

Ha a szerbiai útviszonyokra panaszkodtam, a macedón útburkolat még rosszabb, plusz az út egy határátkeléssel is terhelve van, így bár úgy tűnhet, a 163 km csupán egy másfélórás út Budapest és Csorna között, nekünk 4 óra alatt sikerült megtenni.

Szkopjében rá kellett döbbennünk, hogy elképesztően sokszínű város, és ez leginkább az elmúlt 70 év átgondolatlan építkezéseinek köszönhető. Az 1963-as földrengés után szinte teljesen elpusztult, amit a Hirosima újjáépítésében közreműködő Tange Kenzo, na meg a jugoszláv szocreál építészek próbálták helyrerakni. 2010-ben aztán elindult a Skopje 2014 projekt, aminek keretében új belváros kezdett épülni. A végeredmény:

elképesztő mennyiségű giccses szobor (pár négyzetméteren 500-nál is több), gipszfehér épületek, sárga (kamuarany) díszítések és neobarokk borzalmak.

A mérhetetlen számú szoborra jó példa a Művészetek Hídja, amelyen az ÖSSZES híres macedón ott ácsorog:

Ennek ellenére sem mondanám, hogy a világ legrondább városképe az itteni (csak a szobrok borzasztóak), de hogy az egyik legfurább és legabszurdabb, az tuti. Jól példázza ezt, hogy volt olyan hely, ahol ha megálltam, egyik oldalról az itteni CEU faépülete, másik oldalról egy mecset és egy Nagy Sándor szobor, újabb irányba nézve a Balkán legrégebbi bazárja, még egy negyedfordulat múlva pedig panelházak látképe fogadott. Szkopje igazi állatorvosi lova az átgondolatlan városkép-fejlesztésnek. Ha ember lenne, az a gyűjtőszenvedélyű nagypapa lenne, aki a garázsban egymás mellett gyűjti a vasat, a WC-ülőkéket és a Ming-vázákat.

Az eklektikusságra álljon itt két példa: a szobrok között akadnak legalább aranyosak is, ez a Vardar sekély vízébe fejest ugró installáció akár nevezhető is annak;

Szobor a Vardaron. Fotó: Bendó Zsuszanna

a várost kettészelő folyón azonban vannak ilyen városképbe nem igazán illeszthető angol korvettek, amelyek borítása leginkább műanyagra hasonlít, mintsem fára. Ilyen hajóból több is van a Vardaron és rendezvényhelyszínekként, illetve étteremként funkcionálnak.

Fotó: Pixabay

Szkopje is egyébként olyan balkáni város, ahol valami vagy nagyon régi, vagy nagyon nagy. A bazárral azt hinnénk, már kipipáltuk az egyiket, de itt már a város melletti Vodnó-hegyen található a Balkán legnagyobb keresztje: 76 méter magas, 400 tonna fémből több mint két évig készült, 500 reflektor világítja meg, így 80 kilométerre ellátszik:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#vodno #weekend

@ rblazhevski által megosztott bejegyzés,

Szkopjének van még egy szörnyű elsősége: Európa legszmogosabb fővárosa.

„A macedón tenger”. 3-4. nap – Macedónia: Ohrid (megtett út: 172 km)

Szkopje után már egy jóval festőibb helyre autóztunk, az Ohridi tóhoz, amit elég lenne azzal elintézni, hogy ez Macedónia Balatonja, de a hasonlóság csak annyi, hogy a helyiek ugyanúgy eufemizálják a vizet, mint mi magyarok és maguk között csak a macedón tengernek nevezik.

Ez Európa egyik legősibb és legmélyebb tava (néhol eléri a 400 métert is), sőt, a macedónok állítják, régesrég még az albán hadsereg három tengeralattjárója is cirkált itt.

A víz kristálytiszta, jó időben akár a 25 méteres fenék is látszik. A mellette fekvő Ohrid városa (a Balkán Jeruzsáleme) igazi kis ékszerdoboz, sétálóutcája hasonlít a siófoki Petőfi sétányához, azzal a különbséggel, hogy itt kábé csak éjfélkor zárnak a boltok és nem olyan lepra. A város szimbóluma a minden helyi képeslapon feltűnő kaneói Szent Jovan templom, ami például a legismertebb macedón filmben, az Eső előtt című alkotásban is szerepel (a lusták kedvéért 1:47-nél a lenti trailerben), amelyben a macedónok és a Macedóniában élő albánok közötti évszázados ellentétről van szó.

Lévén, hogy az Ohridi tó Európa egyik legősibb állóvize, a faunája is különleges. Számos hal- és madárfaj csak itt honos, a Csontok öblében pedig egy múzeumot is szenteltek ennek, amihez egy skanzenszerűség is társult, ebben a víz mellett élésnek állítanak mementót.

Amikor egy nappal korábban egy utazási ügynök le akart beszélni minket a megnézéséről, azt hittük csak azért teszi, hogy az ő hajóútját válasszuk. Azt mondta, az egy 10 perces múzeum. Nem hittünk neki, megnéztük, és kiderült, tényleg 10 perces múzeum. Pontosabban inkább egy bemutatóterem. A skanzen meg pár ház kőpriccsekkel és marhabőrrel. Tanulság: nem kell mindenhol átbaszást és aknamunkát képzelni. Cserébe végre csobbantunk a tó déli részén.

A tó északi partján található egyébként Tito egyik egykori rezidenciája, ami jelenleg a mindenkori macedón miniszterelnök szolgálatában áll, és alkalomadtán ezen a festői helyen fogadják a külföldi delegációkat.

László Muchichka

Balkán túra – 3. nap Eljöttünk a Balkánra, hogy 9 nap alatt 6 országon rágjuk át magunkat. Macedónia, Ohrid. Egyszerű lenne elintézni az Ohridi tavat azzal, hogy ez Macedónia Balatonja, pedig a…

A világ segglyuka. 5. nap – Albánia, Tirana (megtett út: 132 km)

Az Ohridi tó nyugati oldala már Albániához tartozik, amiről kiderült, tényleg Európa Indiája, vagy ha úgy tetszik, a kontinens segge lyuka. Ezt minden tiszteletlenség nélkül mondom, nincs bennem semmilyen észak-budai sznobizmus, csak dühös vagyok amiatt, hogy egy olyan festői ország, mint Albánia, miként lehet ennyire dzsuvás. A Balkánon elképesztő mennyiségű szemét van mindenhol, de Albánia erre is rá tudott licitálni, nehéz megérteni, hogy egy 1500 méter magas szerpentinen szemétlerakóként funkcionál egy úttoldás, ami eredetileg azt hivatott volna szolgálni, hogy a járművek elférjenek egymás mellett, ha esetleg egy busz jönne a kanyarban.

Ezt még azzal sem lehet magyarázni, ami a rögvalóság: Albánia borzalmasan szegény ország.

A közlekedési viszontagságok és a szemét ellenére ilyen tájkép mellett igazán jó vezetni a hegyekben. Fotó: Pixabay

Egyébként Macedóniából átlépve nemcsak a tájszerkezet változott meg (a félkopár hegyeket kopár hegyek váltották fel), elképesztően ambivalens érzés volt látni a Németországban már rég kiszuperált Mercedesek garmadáját (minden második ember ilyennel jár, érdemes megnézni a lentebbi Top Gear videót) és a vidék elszomorító elmaradottságát.

A közlekedési kultúra Albániában volt a legrosszabb az egész út alatt, az hagyján, hogy a szerpentinen mindenki előzni akart, Tiranában semmilyen létező szabályt nem tartottak be a vezetők: a Stop-tábla, a jelzőlámpa, a zebra, a jobb kéz szabály olyan, mintha csak tájékoztató jellegű megjegyzés lenne. Néhányszor csak centiken múlott, hogy nem ért össze az autónk valaki máséval (lásd a bevezetőt).

A főváros igazán jellegtelen, nincs semmilyen különösebb látnivaló, feltűnő, hogy a posztszocialista, poszt-Enver Hodzsa időszakot még egyáltalán nem sikerült feldolgozni (értsd: független, európai ország lett). Albánia ambivalenciája itt még inkább szembeötlött: miközben utcagyerekek fürödtek a városi szökőkutakban és CD-árus (!) emberek próbáltak csencselni az útkereszteződésekben, annyi luxusautó furikázott Tiranában, amennyi Svábhegyen sem.

Az egy főre eső Lavazhok (autómosók) száma nagyjából másfél, hihetetlen volt, hogy szinte két háztömbnyire egymástól állt egy újabb, még a hegyi kecskebaszta utakon is. Számukat talán csak az elhagyatott bunkerek közelítik meg. Annak ellenére, hogy különösebb negatív élmény nem ért minket, nem vágyunk vissza. A focimeccseken az „Inkább albán lennék, mint román”-rigmust éneklőket pedig elküldeném Tiranába, hogy átértékeljék a dolgot.

Igazságtalan lennék, ha elvitatnám viszont Albánia nemzeti kincsének, A Kék szem forrásnak (albán nyelven: Syri i kaltër) a különlegességét. A népszerű turistalátványosságnak számító forrás tiszta, kék vize egy több mint ötven méter mély medencéből tör fel és kedvelt búvárhely. Emellett érdemes kiemelni még az albán tengerpartot is, ahol rengeteg a görög utazó, hiszen az árak jóval kedvezőbbek.

A Föld legszebb tengerpartjai. 6. nap – Montenegro: Bar, Kotor (megtett út: 202 km)

A kis ország igazán felkapott lett az utóbbi években, pláne amióta Budva egyik tengerparti részét megválasztották a világ legszebb strandjának. Barban volt a tranzitszállásunk, amely Jugoszlávia legdélebbi tengeri kapuja volt, és innen indult a nemzetközi forgalom Olaszország-, elsősorban Bari felé. A két ország városnevei között bizony van kapcsolat, Bar neve a római Antibarium-ból származik, mivel az olasz parton fekvő Bari városával szemben fekszik (légvonalban 227 km-re).

A közkedvelt helyek közül egyedül Kotort néztük meg jobban (a tiszta tenger és az olcsó bazársor mellett az erőd megtekintését sem szabad kihagyni). Csobbanásra viszont kerestünk egy félreeső random helyet a Kotori-öböl mellett kanyargó főút közvetlen közelében. A látvány tényleg egy csoda, az, hogy ekkora hegyek között lehet 27 fokos, kellemes tengervízben strandolni, leírhatatlan:

Fotó: Pixabay

Pár éve még csak orosz és szerb turistákkal volt tele Montenegro (utóbbiak főleg azért, mert olcsóbb a közvetlenül Albániából érkező marihuána, valamint a dél-amerikai heroin), mára azonban rengeteg nyugati is megjelent (magyarok is), bizonyítva, hogy az Adria nem csak Horvátországból áll.

Ugra-bugra boys. 7. nap – Bosznia-Hercegovina: Neum, Mostar (megtett út: 272 km)

Bosznia-Hercegovina egy kicsit nagyobb, mint 10 kilométer hosszú tengeri partszakasszal rendelkezik, nem véletlen, hogy az összes bosnyák Neumban csapatja a nyarat, ha tudja. Viszont ahogy a Balatonon, itt is kábé augusztus 20-ig tart a szezon, igaz nem az időjárás hűvösebbre fordulása miatt. A hazalátogató vendégmunkások ugyanis ezután hagyják el ismét az országot. Ilyenkor érkezik el a külföldi turisták időszaka, ám belőlük nincs sok, ezért igen jót lehet strandolni, nincs tumultus, pláne, ha valaki olyan szállást foglal (mint mi), amihez privát strandrész is dukál.

Neum után Mostarba látogattunk, amit a délszláv háborúban talán jobban szétlőttek, mint Szarajevót. A több száz éves Öreg hidat is elpusztították a harcok során, amelynek darabjait német és magyar csapatok szedték ki a Neretvából, akik később az újraépítésnél is segédkeztek. Most, hogy már nincsenek aknák a folyóban, a mostari legények újra ugrálnak a mindössze három méter mély vízbe a híd tetejéről (lásd a lentebbi videóban) miután elegendő eurót kéregettek össze a nézelődő turistáktól.

A kóbor kutyák Mekkája. 8. nap – Bosznia-Hercegovina: Szarajevó; Piramisok (megtett út: 414 km)

23 évvel a délszláv háború legvéresebb ostroma után (1992 és 1995 között Szarajevót szinte a földdel tették egyenlővé és legalább 12 ezer ember halt meg) úgy tűnik magához tért a bosnyák főváros. Ugyan még most is látni szétlőtt épületeket és sok ház falán továbbra is ott vannak a golyó- vagy repesznyomok a közelmúlt szomorú mementójaként, de már csak az itteniek elbeszélései, a megannyi emlékmű és a rengeteg sír mutatja, történt itt egy s más.

Ugyan már jobb a helyzet, mint pár éve, de Szarajevó még mindig a kóbor kutyák Mekkája, sajnos teljesen hozzátartozik a sétálóutcai városképhez az, hogy csapatokba verődő ebekkel találkozik az ember.

Szarajevó után ellátogattunk a Boszniai Piramisok Völgyébe, ami a világ bullshitje, és talán tényleg csak a legokkultabb marhaságokban, gyíkemberes konteókban meg az atlantisziakban hívők képesek elhinni, hogy ezek ember alkotta „piramisok” és nem természetes képződmények. Az utazás során talán ezek megnézését vártam leginkább, hiszen a pár éve lett felkapott az elmélet, mely szerint Európa legnagyobb és legrégebbi piramisairól van szó. Fényképfelvételek alapján jelenleg kilenc piramisalakzatot különböztetnek meg a bosnyákok, viszont a tudományos élet fősodra nem igazán fogadja el különböző kutatási anyagokat, sőt, ennek a nyomásnak köszönhetően pár éve az akkori bosnyák kulturális miniszter megvonta a támogatást a projekttől.

Mondjuk józan ésszel belátható, hogy viszonylag könnyű megkérdőjelezni olyan „kutatók” és „régészek” munkáját, mint Semir Osmanagic, aki korábban könyvet írt arról, hogy a maják az atlantisziak leszármazottai, akik pedig a Fiastyúk csillagkép naprendszereiből érkeztek a Földre. Íme egyik előadása a témában:

Úgy tűnik, hogy a Boszniai Piramisok léte nem több mezei látványosságnál az egész, ami a bosnyák turizmusnak persze jót tett, évente százezrek érkeznek a Boszniai Piramisok Völgyébe, hogy szétnézzenek. Így néz ki az egyik, tessék eldönteni, mi ez:

Homecoming. 9. nap – Horvátország: Eszék (megtett út vissza Budapestig: 267 km)

Az utolsó napra már csak a hazautazás maradt, Eszéken csak egy alvást terveztünk, meg azt, hogy megnézzük Mészáros Lőrinc horvát csapatanának meccsét. A rossz idő miatt végül sztornóztuk az Eszék-Lokomotiv mérkőzés megtekintését, és helyette streamen toltuk az Újpest-Honvédot.

A teljes utazás egyébként fejenként 90 ezer forintból megvolt, ez magába foglalta a szállás, a benzin, az autópálya díjak és az étkezések költségeit.

A Balkán tehát jó szervezéssel kedvező árakon megúszható utazást ígér, ráadásul élményekkel telit. Az itt lévő országoknak ugyanis semmivel össze nem hasonlítható hangulata van, amit sajnálok, hogy sokan nem mernek átélni, mert félnek a sztereotípiák miatt. Persze, előfordul, hogy átverik az embert; igen, meglehet, nem olyan a szállás, mint amilyen a képeken volt; igen, megeshet, hogy vad, de muszáj kipróbálni.

 

A kiemelt kép a Kotori öbölről készült. Fotó: Pixabay.