Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Történelmi megállapodást kötött a kommunista Kína és a katolikus egyház

Történelmi megállapodást kötött a kommunista Kína és a katolikus egyház

A Vatikán és Kína történelmi jelentőségű „ideiglenes megállapodást” kötött a kínai katolikus püspökök kinevezéséről – közölte az MTI.

A megállapodás keretében a katolikus egyházfő elismerte a jóváhagyása nélkül, csak Peking által kinevezett hét katolikus püspököt, valamint post mortem egy nyolcadik püspököt is. A megállapodást Pekingben írta alá Vang Csao kínai és Antoine Camilleri vatikáni külügyminiszter-helyettes.

A Szentszék hangsúlyozta, hogy „nem politikai, hanem pasztorális” jellegű megállapodásról van szó. Greg Burke vatikáni szóvivő részleteket mellőzve csak annyit közölt,

a megállapodás révén lehetővé válik, hogy a hívőknek olyan püspökeik legyenek, akik Róma alá tartoznak, ugyanakkor a kínai hatóságok is elismerik.

A vatikáni közlemény szerint a pápa azt reméli, hogy a hosszan tartó, gondos tárgyalások eredményeképpen megszületett megállapodás révén begyógyulnak a múlt sebei, és egységes lesz a katolikus egyház Kínában. A kínai püspökök kinevezése áttörést jelent egy olyan vitában, amely több évtizede terheli a pápai állam és Kína kapcsolatát, akadályozza a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét köztük.

A vita 1951-ig nyúlik vissza, amikor a kommunista Kína megszakította a diplomáciai kapcsolatait a Vatikánnal, és létrehozta az állami felügyelet alatt működő katolikus egyházát. Peking ragaszkodott a püspökök kinevezéséhez, holott ez a pápa hatáskörébe tartozik. Azok a kínai katolikusok, akik hűek maradtak a Vatikánhoz – beleértve a pápa által támogatott püspököket is –, kénytelek voltak titokban gyakorolni a vallásukat, üldöztetésben volt részünk, és volt, aki börtönbe került emiatt.

A megállapodást követően a két ország ismét felveheti a diplomáciai kapcsolatot egymással, és talán az is lehetővé válik, hogy Ferenc pápa Kínába látogasson. Több hírügynökség szerint azonban ez haragra fogja gerjeszteni azokat a katolikusokat, akik úgy látják, a Vatikánnak kérlelhetetlennek kellett volna maradnia Kínával szemben.