Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

100 másodperc és kinyílik a halhatatlanság kapuja

100 másodperc és kinyílik a halhatatlanság kapuja

A hétvégén Berlinben megdőlt a maratonfutás világcsúcsa. Eliud Kipchoge csaknem annyit javított a régi csúcson, mint amennyi hibádzik a két órás álomhatár áttöréséhez. Ehhez most kereken 100 másodperc lefaragására lenne szükség. Azt próbáltuk kideríteni, hogy ez kézzelfogható közelségben van, vagy csak egy álom, amire bizonyosan még évtizedeket várnunk kell, ha egyáltalán.

Hétvégen döbbenetes világcsúcs született Berlinben a maratonon. A német fővárosban a kenyai Eliud Kipchoge 2:01:39 alatt teljesítette az atlétika talán legmisztikusabb és legnagyobb figyelemmel kísért versenyszámát. Ezzel jócskán faragott a korábbi csúcson, amit Denis Kimetto tartott. Utóbbi 2014-ben, ugyancsak Berlinben 2:02:57-et futott. Kipchoge emberfelettinek tűnő teljesítménye után ismét felerősödtek azok a kérdések, hogy megvalósítható-e a két órán belüli maraton hivatalos versenykörülmények között. Aki kicsit is követi a maratonfutás híreit, az tavaly május óta ebben biztos. A kenyai atléta ugyanis akkor a monzai Forma 1-es pálya, egy ideálisra lekerített szakaszán, lényegében laboratóriumi körülmények között 2:00:25-öt teljesített. Vagyis csaknem átütötte az áthatolhatatlannak vélt falat. Gyorsan jegyezzük meg, ez azonban nem hivatalos eredmény lett volna, sokkal inkább a kenyai futó mögött álló sportszergyártó, a Nike egy nagyon jól összerakott reklámkampánya. A teljesítmény azonban így is elvitathatatlan, s ha sikerült volna neki, akkor senki sem veszi el tőle, hogy ő az első ember, aki két órán belül teljesítette a klasszikus távot.

Bár az emberi teljesítőképesség előtt álló eme bástya végül nem dőlt le Olaszországban, ám hatalmas önbizalmat adott Kipchogének. A kenyai például tavaly Berlinben már egyszer nekiment a világcsúcsnak, ám akkor nagyrészt az eső áztatta síkos aszfalt miatt ez a kísérlet elbukott, 2:03:32 lett az ideje. Nem is ez, sokkal inkább nyilatkozata volt, ami figyelemre méltó volt, ráadásul még a verseny előtt. „A világcsúcs, nos, ez sokak számára egy korlát, nekem rosszabb az egyéni legjobbamnál.” Ez pedig arra utal, hogy biztos volt magában, s csak idő kérdése, hogy mikor ül fel a maratonfutás trónjára. És talán az is csak idő kérdése számára, hogy az álomhatárt mikor töri át.

Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber

Egy emberöltőnyi még hibádzik?

A mostani ideje már valóban azt veti fel, hogy látszik-e a horizonton, vagy csupán egy délibáb a 1:59:59-es idő. A Runner’s World Magazin négy éve egy igencsak részletes cikkben vizsgálta a kérdést. Az orvosi kutatások, fiziológiai vizsgálatok, szociológiai, sőt természetrajzi kérdéseket is felvető írás a szurkolók számára kiábrándító ítéletet mondott. A mostani rajongók közül sokan nem fogják megélni az álomidőt.

A két órán belüli maraton ugyanis 2075 előtt aligha teljesíthető, állították.

Persze könnyű nagyot mondani. Ám hogy el lehessen képzelni, milyen bravúrról van szó, és miért ez a csaknem emberöltőnyi idő, ahhoz elég a résztávok jelenlegi világcsúcs idejét és a két órán belülihez kalkulált idő vonatkozó adatait egymás mellé állítani.

Az 5 ezer méteres világcsúcs 12:37 perc, a 10 ezres 26:17, a félmaratoni világcsúcs pedig 58:23 perc. Ehhez képest az álomhatár áttöréséhez – kalkulált adatok szerint – nagyjából 14:13 perces ötezer kellene, a tíz kilométert 28:26 körül kellene teljesíteni, és innen nagyon durvává válik a produkció, mert a féltávhoz a világcsúcstól már alig elmaradó 59:42-es idővel kellene érkezni. Amit a táv második felében lényegében ismételni kellene. Már abban az esetben, ha a szükséges 2:50-es kilométereket (!!!) tartani akarja a sportoló. A hétvégi Kipchoge produkcióhoz képest ez kilométerenként valamivel kevesebb, mint 3 másodperces javulást jelent. Nem tűnik nagy varázslatnak, pedig nagyon is az. Az elmúlt 30 évben a világcsúcs esetében a kilométerenkénti idő mindössze 7 másodpercet javult. A rekordhoz kalkulációnk szerint 21,27 kilométer/órás átlagsebesség szükséges.

Idő Név Nemzetiség Mikor? Hol?
2:06:50 Belayneh Dinsamo Etiópia 1988. április 17. Rotterdam Marathon
2:06:05 Ronaldo da Costa Brazília 1998. szeptember 20. Berlin Marathon
2:05:42 Khalid Khannouchi Marokkó 1999. október 24. Chicago Marathon
2:05:38 Khalid Khannouchi USA 2002. április 14. London Marathon
2:04:55 Paul Tergat Kenya 2003. szeptember 28. Berlin Marathon
2:04:26 Haile Gebrselassie Etiópia 2007. szeptember 30. Berlin Marathon
2:03:59 Haile Gebrselassie Etiópia 2008. szeptember 28. Berlin Marathon
2:03:38 Patrick Makau Kenya 2011. szeptember 25. Berlin Marathon
2:03:23 Wilson Kipsang Kenya 2013. szeptember 29. Berlin Marathon
2:02:57 Dennis Kimetto Kenya 2014. szeptember 28. Berlin Marathon
2:01:39 Eliud Kipchoge Kenya 2018. szeptember 16. Berlin Marathon

Tarthatatlan tempó

Ennek érzékeltetésére talán elég jó példa az egyik párizsi maraton előtt játszódó kis „közjáték”. Négy éve áprilisban, a francia fővárosban tartandó verseny előtt bárki kipróbálhatta magát a legjobb ellen. Na, persze nem személyesen. A nevezési csomagok átvétele melletti területre ugyanis felállítottak egy speciálisan felkészített futópadot, amely produkálni tudta az afrikai futók tempóját. A gépet a francia verseny valaha volt legjobb idejéhez tartozó átlagsebességre állították be. Az amatőr futók abban tehették próbára magukat, hogy ezt az iramot milyen hosszan tudják tartani. Még hobbifutóként is nagy hülyeség ezzel játszani a verseny napja előtt, hiszen akár sérülést is kockáztat, aki egy ilyen próbának nekikezd. Alighanem ez is benne volt, de így is beszédes, hogy a padot működtetőket kérdezve a válasz úgy szólt: a reggel óta folyó játékban dél körül a rekord nem érte el a 4 percet (!!!).

Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

A Runner’s World egyébként írásában odáig megy, hogy a kétórás időhöz a futó ideális magasságát, testsúlyát is meghatározza, és persze maximális oxigén felvételi szintjének (VO2max) is rendkívülinek kell lennie. Sőt, úgy vélik a nagyon laza futó sem feltétlenül alkalmas az időre. Kevésbé hajlékony sportoló esetében ugyanis – nagyon leegyszerűsítve – az ízületek segíthetik a futót a nagyobb sebesség elérésében. Elvárásaik talán legföldhözragadtabb pontja pedig: egyedül ez nem fog menni. Legalább 5-6 futó kell majd hozzá, hogy segítsék a csúcsra hajtót.

Társak nélkül nem megy

Ezzel tökéletesen egyet ért Knipl István, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségi tagja is, aki nem mellesleg az egymérföldes távon ma is országos csúcstartónak számít. Mint ahogy a fedett pályás 1500 méteres rekord is a nevéhez fűződött. Véleménye egyértelmű volt. Ezt egyedül nem nagyon lehet összehozni. Mindezt az említett tavalyi, monzai eseményekkel alapján is véli. Látni kell, hogy ott 6-8 ember nagyon sokáig Kipchoge-vel volt, ráadásul ott a sikerhez kalkulált időt lézerrel folyamatosan a futók elé vetítették. Vagyis pontosan tudta a csoport, hogy hol kell/kellene tartania. Ez óriási segítség – mondja a szakember. Most Berlinben a még jobb idő elérésben az például probléma volt, hogy a táv második felében nem volt, aki a lépést tartsa a kenyaival, s lényegében egyedül futott. Így is jobb lett a futás második fele, mint az eleje.

„Köszönünk egymásnak, ha találkozunk egy-egy verseny előtt, ismerem a stílusát, mentalitását” – mondja.

„Jó értelemben véve egy vadállat, egy kegyetlen időgyilkos.

Képes csak és kizárólag az idő elérésére koncentrálni. Aki nem látta még a futásairól készült videókat annak ajánlani tudom azokat, tökéletes eltökéltség és tudatosságot lehet látni az arcán, olyan elszántságot, amellyel ritkán találkozik az ember. Önmagában ez a szenvedély is kevés, nélkülözhetetlennek látszik, hogy a cél elérésekor 30, de inkább 35 kilométerig el tudják kísérni társai, amelyhez bizony világklasszisok kellenek” – folytatta. Kérdésünkre, hogy szerinte valóban olyan messze van-e még a rekord, mint ahogy azt az amerikai futómagazin négy éve prognosztizálta, annyit mondott:

A két órán belüli maratonra nem kell 2075-ig várni.

Kipchoge hétvégi futását látva és a tavalyi, monzai eseményeket ismerve úgy vélte ez tíz éven belül megtörténik.

Lázasan futnak

Az orvostudomány nagyon sokat fejlődött, s fejlődik még, s a rehabilitációban komoly előrelépések lehetnek. Ezzel is segítve azt, hogy több és hatékonyabb munkát el lehessen végezni. Folytatva a szükséges körülmények sorolását jelezte, hogy a rekordhoz szinte biztosan ideális hőmérséklet kell. Ezeknek a futóknak döbbenetesen magas a hőleadásuk. Emberként emberfeletti munkára képesek bírni a szervezetüket. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen verseny befutójánál egy atlétának a testhőmérséklete 39-40 fok is lehet. Lényegében lázasak. Ahhoz, hogy egy ilyen szervezet mindent ki tudjon adni magából nem szabad nagyon magas hőmérsékletnek lennie a terheléskor. Emiatt egy kiváló futáshoz 10-12 fok lehet a jó. Ezért is van például, hogy a világ legjobb maratonfutóinak – a hosszú felkészülés miatt – két tölténye van egy évben. Egy tavasszal, egy pedig ősszel, amikor nem kánikulában kell teljesíteni. Tovább szűkítve a helyzetet jelezte, sokkal valószínűbbnek tetszik, hogy egy komoly csúcsdöntési kísérletet őszre időzítenek majd. Ennek prózai okai vannak, egyszerűen ez az évszak nem olyan szeszélyes, mint a tavasz. Így biztosabban lehet számítani a megfelelő időjárási körülményekre.

Fotó: MTI/EPA/Rainer Jensen

Ezek alapján a lehetséges pályák száma szinte kettőre szűkül. A berlinire és a hamarosan rendezendő frankfurti maratonra. Mindkettő ideális helyszín, mondja. Jellemzően szélcsendesek, szinte nincs emelkedése a pályáknak, ami elengedhetetlennek látszik most, mint ahogy az is, hogy egyik német futás sincs tele éles kanyarokkal, ami lassíthatja a versenyzőt. Frankfurt talán annyival nehezebb helyzetben van, hogy egy szakaszon macskaköves rész is van, ami nem segíti a tempót az egyenetlenségével.

A szerencse nagyon kell majd

Ezen felül ott van az anyagiak kérdése is, sok-sok pénz kell, ami a kísérlet mögé áll. Ahogy előbb a szakember már jelezte, ehhez azért világklasszis futók sorára van szükség, amit bizony finanszírozni kell. Kérdés akad-e olyan versenyszervező, cég, amelyik ezt bevállalja. Igaz, ezen futók menedzsmentjében nem nagyon akad hiányosság, s legyünk tisztában azzal, hogy ez a sportszergyártók küzdelme is, de mégis kell az akarat, amely a szándékokat egy irányba tereli, összefogja.

Hiába jó a csillagok állása az anyagiak terén, s adott az elvégzett tökéletes edzésmunka, ha egy újabb faktor nem kerül a képbe: a szerencse. Több hónapos, éves felkészülést is dugába dönthet, ha rossz irányból érkezik a szél, vagy esik az eső. Hogy ez a profiknál mennyire számít, s erre mennyire figyelnek szervezők is, arra a bécsi példát hozta fel Kinpl István. Az osztrák fővárosban ugyanis a pálya egyik hosszú szakaszának kijelölésékor több évre visszamenően az uralkodó szélirányt is figyelembe vették, hogy a lehető legnagyobb valószínűséggel hátszelet biztosítsanak a versenyzőknek.

Mindezek persze „csupán” a verseny napjához kötődő elvárások. A kísérlethez a sportoló pályafutásának szintén szerencsés csillagzat alatt kellene telnie,

azaz 8-10 évig tartó sérülésmentesség látszik szükségesnek.

Ebben Kipchoge egyébként elég jól áll.

Az olimpia mindennek keresztbe tehet

Arra a felvetésünkre, hogy a kenyai futó lehet-e az első, aki ezt a döbbenetes időt produkálja, a szakember úgy felelt, alkalmas lehet rá, s biztosan van még 4-5 jó éve. Vagyis időben belefér neki. Csakhogy Kipchoge tett egy kijelentést Berlin után, amely szerint meg kívánja védeni olimpiai címét. Ez pedig akár komoly veszélyt is jelenthet a két órán belüli idő számára, ha a pályafutásából hátralévő időt nézzük. Ahogy szó volt róla, egy maratoni futónak a szervezet teljesítőképessége miatt két lehetősége van egy évben nagy eredményre. A probléma, hogy a 2020-as tokiói olimpiát július 24. és augusztus 9. között tartják, az utolsó szám pedig a maraton a világverseny végén. Ez időben pedig szinte egybeesik az egyik ideálisnak tekintett helyszín, a berlini futás idejével, ami rendszerint szeptember közepe. Vagyis innen nézve egy lehetőség, 2020 kieshet Kipchoge naptárából. Knipl István azonban távolról sem volt ennyire borúlátó. Szerinte ő

képes az olimpiát „felkészülésből megnyerni”, már csak azért is, mert a nyári játékok kisebb kihívást jelentenek, mint az emlegetett tavaszi, őszi Major versenyek.

Utóbbi futásokon ugyanis sokkal jobban lehet keresni, mint a nyári játékokon, így sokkal több klasszis toporog a rajvonalakon. Az olimpia talán ezért nem lesz gátja egy kísérletnek. Ám azon melegében hozzátette, hogy azért ne írjuk le Kipchoge ellenfeleit sem. Nem túl széles azok köre, akik a két óra alatti bravúrra képesek lehetnek, de akadnak ilyenek. A korábbi világcsúcsot tartó, szintén kenyai Dennis Kimetto, vagy az ugyancsak kenyai Wilson Kipsang is ennek a csoportnak része. Ráadásul feltűnhet a követező években egy új futó is. Ilyen lehet a szomáliai származású, ma már brit színekben induló Mo Farah – mondta Knipl István –, aki a közelmúltban jelezte, nem fut többet stadionban, s a klasszikus táv felé fordul. Számukra a most születetett berlini világcsúcs csak felhívás keringőre, egy határ, amelyet újra le kell dönteni – mondja a Knipl. Vagyis újra nekifeszülnek az időnek. Az afrikai futók körében korábban a pénzkereset komoly motiváció volt, valóban azokra a maratonokra koncentráltak, ahol nagy díjakat lehetett nyerni. Ha valamelyikük ezen átlép, és úgy érzi, hogy dolga van a két órás idővel, akkor ez reményre adhat okot a szurkolóknak is – zárta mondandóját a szakember. És lehet, nagyon hamar csodát láthatunk, amiről évtizedek óta beszélnek.