Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Közbeszerzés nélkül költenek a Red Bull Air Race-re

Közbeszerzés nélkül költenek a Red Bull Air Race-re

Az eddig gondoltnál lényegesen, mintegy harmadával többe kerül a Red Bull Air Race.

Az eddig gondoltnál lényegesen, mintegy harmadával többe kerül a Red Bull Air Race. A szervező, a Hungaroring Sport Zrt. külön a szervezéssel is megbíz egy céget évente félmilliárd forintért. Az állami vállalat a jelek szerint figyelmen kívül hagyja a közbeszerzési szabályokat – írja a G7 gazdasági oldal. Közbeszerzési szakértőket is megkérdezett az oldal az esetről, és szerintük teljesen egyértelmű, hogy közbeszerzést kellene kiírnia minden egyes, a jogszabályban meghatározott értékhatárt elérő szerződésre a Hungaroringnek. A cég ugyanis hiába gondolja úgy, hogy piaci tevékenységet végez, hiszen teljesen egyértelműen közpénzből működik, és a magyar közbeszerzési törvény szerint az is elég, ha tevékenységében akár csak egy hangyányi közérdek felfedezhető.

Eddig úgy lehetett tudni, hogy a fővárosiakat élesen megosztó Red Bull Air Race 1,6 milliárd forintba kerül, de ezért az állami támogatásból származó összegért cserébe az osztrák energiaital-gyártó valójában nem szervezi meg a versenyt. Erre a Hungaroring az Ostermann Kft.-vel szerződik minden évben közel félmilliárd forintért. Utóbbi tulajdonosa az osztrák Gerstl und Frank GmbH, amelynek tulajdonosai Gerstl Péter és Frank Tamás voltak, haláluk után örököseik viszik tovább a céget. A két ausztriai magyar üzletember a Forma-1-et 2017-ig vezető üzleti ügyeit sokszor igencsak furcsa manőverek mentén intéző Bernie Eclestone-nal állt jó kapcsolatban.