Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Megszólaltak Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt ügyvédei

Megszólaltak Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt ügyvédei

A világklasszis sportolók jogi képviselői azt mondják, védenceik állnak a bűnügyi vizsgálat elé, mert nem követték el mindazt, amivel a kislány egy levélben megvádolta őket.

Nyilatkoztak a Zoom.hu-nak annak a két világklasszis vízilabdázónak az ügyvédei, akiket

egy 13 éves kislány azzal vádolt meg egy levélben, hogy még 11 éves korában szexuális erőszakot követtek el a sérelmére.

A levél alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak gyanújával nyomozást indított, de még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként.

A két vízilabdázó neve a hétvégén már megjelent a sajtóban, Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot nevesítve. Előbbit dr. Hegedűs László, utóbbit dr. Gatter László ügyvédek képviselik majd, ha egyáltalán megindul ellenük az eljárás.

Mindkét védő meg van győződve védence ártatlanságáról. Ügyvédi titoktartási kötelezettségükre hivatkozva konkrétumokat nem mondtak.

Gatter László azonban kérdésünkre válaszolva sejtetni engedte, hogy a sajtóban megjelentekkel szemben az igazsághoz talán közelebb állhat az a verzió, amit Bayer Zsolt publicista szombaton tett közzé a blogjában, hogy tudniillik a történet hátterében valamiféle bosszú állhat.

– Vannak olyan háttér-információim az ügyről, amelyekről nem beszélhetek, de amelyek ismeretében meggyőződésem, hogy védencem nem követte el azt, amivel a nyilvánosság előtt megvádolták – szögezte le Gatter.

– Védencem áll a bűnügyi vizsgálat elé – ezt már Hegedűs László mondta, aki szintén biztos abban, hogy védence Kósz Zoltán semmiféle bűncselekményt nem követett el a kislány sérelmére.

Mindkét ügyvéd egyöntetűen sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az ügy már az előtt a nyilvánosság elé került, hogy a rendőrség gyanúsítottként vagy akár csak tanúként is meghallgatta volna védenceiket. Egyelőre azonban még ott tart az eljárás, hogy a közeli napokban orvos és pszichológus szakértői vizsgálatoknak vetik alá a 13 éves kislányt. Ez megfelel az ilyen ügyekben követett általános gyakorlatnak.

– Sajnos a szakértőket is befolyásolhatják a sajtóban megjelent információk, amik óhatatlanul egyoldalúak, hiszen a sértett jogi képviselőjétől származnak – mondta Hegedűs.

Kósz védőjének véleményét osztja Petőváry Zsolt megbízott védője, Gatter László is. Mindketten hozzátették, a sajtóhírverés megnehezíti, de nem lehetetlenítheti el a szakértői vizsgálatokat. Bíznak az igazságügyi szakértőkben, hogy képesek lesznek tisztázni, hogy amit a kislány állít, azt ő valóban átélte, tehát megtörtént a sérelmére az erőszak, vagy csak egy másoktól hallott betanult szöveget mondott el.

– Mindenkinek az az érdeke, hogy az ügy mielőbb tisztázódjon – mondta egybehangzóan Gatter és Hegedűs. – A klasszis sportolóknak már így is sokat ártott az ügy, nyilván szeretnék mielőbb tisztázni magukat, mint mondták, nem követtek el semmiféle bűncselekményt a kislány sérelmére.

– A kislánynak is az volna az érdeke, hogy mielőbb lezáruljon az eljárás – tette hozzá Gatter. – Főleg, ha nem ő találta ki ezt az egészet, hanem valakik belevitték.