Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Elnapolták a Tudományos Akadémia bedarálását

Elnapolták a Tudományos Akadémia bedarálását

“Részleges megállapodás az MTA és az ITM között” címmel adott ki közleményt a Magyar Tudományos Akadémia. A közlemény szerint a kormány (egész pontosan a címben említett ITM, vagyis Palkovics László info- és techminisztériuma) adott némi haladékot az Akadémia kutatóintézeti hálózata és pályázati projektjei bedarálása előtt, egyelőre minden marad a régiben. Kegyelemről azonban nincs szó, az átszervezés előtt átvilágítások és értékelések lesznek, konkrét döntéseket azok után hoznak.

A minisztérium folytatja a tárgyalásokat az MTA-val, de nem arról, bedarálják-e az Akadémia kutatóintézeteit, csak a bedarálás módjáról és idejéről.

Az MTA közleménye szerint: “Az ITM álláspontja, hogy az új rendszer bevezetését az alap- és alkalmazott kutatást végző intézmények átvilágítása és értékelése előzze meg. Ezt az állami intézmények esetében az ITM a saját hatáskörében bonyolítja le, az MTA intézethálózata esetében ugyanezt az MTA-tól várja. Az átvilágítás lefolytatása előtt az intézményi struktúrát érintő döntések nem történnek.

Az ITM a továbbiakban a fentiek megvalósításának módszertanáról és a megvalósítás időbeli ütemezéséről kíván tárgyalni.”

Eldőlt az akadémiai kutatóintézetek sorsa

A jövő évi költségvetési tervezetből váratlanul kiderült, hogy a kormány teljesen átalakítaná a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) finanszírozását, a pénzosztást a választások után létrehozott, Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium venné át. Az Akadémia és több kutató is tiltakozott a tervezet ellen, mert az szerintük a tudományos függetlenséget veszélyezteti.

Lovász Lászlóval, az Akadémia elnökével az Index készített interjút az előzetes egyeztetés nélkül született tervezetről és annak következményeiről. Lovász szerint őket is váratlan helyzet elé állították, és nem is látja értelmét az átalakításnak, de szerinte van még esély kompromisszumra, és jól is elsülhet a dolog.

Az ITM-miniszter bemondta a szinergiát az akadémiai kutatási pénzek államosítására

Részleges megállapodás az MTA és az ITM között

Részleges megállapodás az MTA és az ITM között