Szinte teljes kudarc a közmunkások álláshoz juttatása

Szinte teljes kudarc a közmunkások álláshoz juttatása

A munkaügyi központok 100-ból 89 közmunkást nem tudott piaci álláshoz juttatni – írja a Népszava a Belügyminisztérium egy nemrég készült, nem nyilvános belső elemzése alapján.

Júniusban a közvetítési kísérletek mindössze 3,3 százaléka volt sikeres, majdnem 89 százaléka teljes kudarc volt, 8 százalék eredményét pedig rögzíteni se tudták. Alkalmi munkára – mostani nevén egyszerűsített foglalkoztatásra – az egész országban összesen 8 embert tudtak elhelyezni.

Az is kiderült, hogy júniusban nyilvántartott közmunkások 80,6 százaléka az előző három évből legalább egyet már közfoglalkoztatottként töltött el. Ennél is rosszabb, hogy a januárban vagy februárban megszűnt közfoglalkoztatás után a nyilvántartott álláskeresők 86 százalékát egyszer sem próbálták munkához juttatni.