Vaginaszájú sportvadászok lelketlen hűhója az új Predator

Vaginaszájú sportvadászok lelketlen hűhója az új Predator

Szórakoztató, de buta és érdektelen film lett az új Predator. Spoilermentes kritika.

Kezdjük a legfontosabbakkal.

1. Az új Predator – A ragadozó jobb lett, mint az Antal Nimród-féle Predators vagy a két Alien vs. Predator-film?
Igen.
2. Shane Black rendező/íróként hozza a kötelező, rá jellemző jó dumákat és badass karaktereket, mint a Halálos Fegyverben?
Igen.
3. Akkor jó film?
Hááát, nem igazán. Szórakoztató, de nem igazán jó film.

Shane Black neve egyet jelent a buddy-filmekkel, hiszen az 1987-es Halálos fegyverrel alapművet hozott létre. Igaz „csak” íróként jegyzi, nem rendezőként (azt Richard Donner követte el), sőt, az elsőre egymáshoz nem passzoló duók, akik a filmidő múlásával egyre inkább összecsiszolódnak, már az Eddie Murphy-Nick Nolte párosával készült 48 óra is megelőlegezte, de a zsánert első komoly szkriptjével csúcsra járatta Shane Black. Az utána következő random rendőrös haverfilmek mind az ő köpönyegéből bújtak elő.

Pályája egy 30 éve futó hullámvasút, köszönhetően forrófejűségének és öntörvényűségének, viszont emiatt tipikus védjegyeit minden alkotásába belepakolja, és olyan alkotó, aki 2018-ban konstans a 80-as években él. Egy másik 1987-es klasszikus, a Predator folytatása kapcsán pedig ez nem rossz pedigré, hiszen ez a film talán csak úgy készíthető el (jól) napjainkban, ha egyáltalán nem veszi komolyan magát. Ugyanis az eredeti is sokszor nélkülözte a komolykodást, emlékezzünk csak a filmtörténet legepicebb kézfogására:

Az új Predatorban ennélfogva mindenki badass, talpraesett, helyén van a szíve, valamint természetesen magasan képzett mind a küzdősportok, mind a fegyverhasználat terén, legyen szó családanyáról vagy biológusról. És ha ez nem elég, mindenkinek jut emlékezetes egysoros is, na meg bromance, önfeláldozás, végtelen heroizmus, nyominak tűnő, de csavaros eszű kisgyerek, tahó poénok és Halloween (bár ugye a Black-filmekben legtöbbször Karácsony van, de az végülis határeset).

A halálesetek is tiszta nyolcvanas évek, egyrészt a legváltozatosabb módokon múlnak ki szereplőink, ráadásul nem a PG-13 oltárán feláldozott, elcsalt megmurdelésekről beszélünk, hanem klasszikus, vérzsákként szétrobbannó testrészeket láthatunk.

A sztori viszont egy túlspilázott marhaság, és a Jurassic World dramaturgiáját folytatja: ha már nem elég vérszomjas a T-Rex, akkor csináljunk egy hibrid dínót, ami MÉG ANNÁL IS VESZÉLYESEBB!

Ez esetben egy genetikaliag módosított, hibrid Predator a főellenség, ami erősebb, nagyobb, halálosabb, mint eddig BÁRMI!

Akik pedig fel tudják venni velük a harcot, az inkompetencia élő szobrai: egy szedettvedett exkatonákból álló bagázs, egy autisztikus kissrác, valamint egy biológusnő. Előbbi csoportban tényleg a PTSD a legenyhébb para, Shane Black pedig még a legprosztóbb poént is elsüti, nevezetesen Thomas Jane karaktere Tourette-szindrómás, emiatt néha kényszeredetten trágárkodik egyet.

Mivel a legtöbb esemény egy akciófilm-generátor fantáziadússágával követi egymást, tényleg minden olyan, mint amit már más filmekben láttunk (többször is), de legalább működik, ráadásul szórakoztató módon.

Ezzel pedig már sikerül köröket vernie arra a néhány próbákozásra, ami megpróbálta továbbgondolni a témát. Mondjuk az Antal Nimród-féle Predators és a két AVP-film eleve olyan, mintha halva születtek volna, szóval azoknál talán nem is nehéz jobb filmet gyártani.

Ezzel együtt is látszik a kényszeredettség az új Predatoron, és az talán a legkisebb baj, hogy tele van plothole-okkal, de sajnos megelégszik azzal, hogy egy csihipuhit random beszólás, majd kiomló vastag- és vékonybelek követik, különösebb sztorit egyben tartó matéria nélkül. Olyannyira túltolt minden, mintha Shane Black a végletekig tágította volna a határokat, és várta, hogy mikor fog beleszólni a 20th Century Fox, hogy ezt már azért nem kéne. Nem tették és ez meg is látszik a végterméken, csak egy picit hátrébb kell lépni és a látványos csimm-bumm mögött máris látszanak is az éktelenkedő lyukak, amit a legelvadultabb ötletek ütöttek (csak annyit mondok: predatorkutyék).

Most erre lehet azt mondani, hogy aki Predatort akar nézni, ne várjon shakespeare-i királydrámát, de akkor sem bocsájtható meg, hogy a történet koherensségét elnyomják az effektek. Shane Blacket már a Halálos fegyvernél is azzal kritizálták, hogy lebutítja az akciófilmek zsánerét, pedig annak a történetnek legalább volt íve, és nem állt meg a kétmondatos karakterleírásnál, nevezetesen, hogy adott a szuicid hajlamú pszichopata, meg a nyugdíjba vonulni akaró grumpycat, hanem láttunk jellemfejlődést. Az is igaz, hogy a Predator kettőnél jóval több fő karaktert mozgat, akiknek többsége csak azért van, hogy nagyon heroikusan haljon meg, de ez még nem menti fel az alól, hogy a kvázi főszereplőről csak annyit tudunk meg, amit az exneje az arcunkba büfög:

„Lehet, hogy rossz férj, de kiváló katona”

Ez azért is szomorú, mert Shane Black munkásságában fontos szerep jut a karaktereknek. A Halálos Fegyver Riggse és Murtaugh-ja; a Durr, Durr és csók Harry Lockhartja vagy a Rendes fickók Jackson Healy-je és Holland March-a mind megjegyezhető, sőt, hibáik ellenére szerethető arcok. Itt nincsenek olyanok, csak random szereplők, akik mókás mondatokkal kitöltik a filmidőt. Lelketlenséget pedig pont nem vártam egy Shane Black-filmtől (pláne, hogy van benne gyerek, meg kutyák is, nem is akármilyenek, lásd fentebb). A Predatorok ikonográfiáját is csak annyival sikerült megtoldani, hogy a Ragadozó kifejezést szerencsétlenül aggatták rájuk, hiszen nem túlélési ösztönből vadásszák le prédájukat, hanem sportból. Emellett észrevehető volt, hogy a maszkmesterek a Predatorok torokkialakításánál még jobban rágyúrtak arra, hogy erősödjön a vizuális hasonlóság a női vaginákkal.

Szomorú, hogy ilyen lett a film, mert megvolt benne minden összetevő, hogy igazán jó legyen. Shane Black túltolt mindent, és csak nyomokban hozta azt, amiben íróként és rendezőként erős. Van egy rossz hírem, az utolsó jelenet folytatás lehetőségét sejteti, ráadásul a film legnagyobb bullshitjével.

Predator – A ragadozó (The Predator). Amerikai akciófilm, kalandfilm, horror, 107 perc, 2018. Értékelés: 5/10.