Két fellegvárát is bukhatja a Jobbik

Két fellegvárát is bukhatja a Jobbik

Mint ahogy reggel írtuk, három településen is időközi önkormányzati választást rendeznek vasárnap, köztük Tiszavasváriban, ami eddig a Jobbik egyik fellegvárának számított. Csakhogy ahogy az atv.hu rámutat, a településen nem indít jelöltek a választáson a Jobbik, így vagy a fideszes vagy a független jelöltek közül kerül ki a győztes.

A portál cikkében azt írja, hogy a Jobbikból nemcsak Tiszavasvári Jobbik-szervezetének elnöke, a korábbi országgyűlési képviselőjelölt és alpolgármester Császár József lépett ki, hanem további öt tag is. De a pártból nemcsak itt, hanem máshol is szivárognak ki a tagok,

ugyanis a párt fele már “a Mi Hazánk Mozgalomban focizik”.

És itt érünk el oda, hogy még az sem biztos, hogy Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere a Jobbik színeiben indul jövőre, ugyanis ahogy fogalmazott, sérelmezi, hogy az új pártvezetés nem kereste még meg őt. De azt is hozzátette, hogy nem ismeri a Jobbik irányvonalát, és nem tudja, mit jelent most jobbikosnak lenni. Ősszel minden bizonnyal tisztábban fog látni a kérdésben, és a jövőben dől el számára, hogy a Jobbik-e az a párt, amivel azonosulni tud.

Hogy mennyien hagyták el a Jobbikot és csatlakoztak a Mi Hazánk Mozgalomhoz, arról egyelőre nincs információ, de a Jobbik szeretné felmérni a jövőben.

Borítóképen Janiczak Dávid, Ózd polgármestere/MTI Fotó: Szigetváry Zsolt