Egy negyedik nő állítja, őt is megerőszakolta az afgán férfi

Egy negyedik nő állítja, őt is megerőszakolta az afgán férfi

Azt írja az Index, hogy egy újabb áldozat azt állítja, augusztus elején megerőszakolta őt egy kebabozó személyzeti mosdójában S. B. Ahmad, akit kedden egy osztrák vonaton fogtak el.

A rendőrség eddigi közleményeiből azt lehet tudni, hogy az afgán férfi szeptember kilencedikén egy belvárosi kebabozó mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt, illetve korábban két alkalommal is szeméremsértést követett el Budapest VII. kerületében. Az a fiatal nő, akiről az Index cikke szól, a médiában terjesztett körözési fotók alapján ismerte fel támadóját, S. B. Ahmadot, és

nincs a rendőrség által említett három áldozat között.

A 22 éves nő a portálnak azt mondta, hogy augusztus hetedikén hajnalban egy kebabozóban megkérte a férfit, hadd töltse rövid ideig a telefonját az üzletben, mert az lemerült.

“Teljesen biztos, hogy ő volt az, akit köröztek, és akit ma elkaptak. Már zárni készült, nem is ettem semmit. Angolul beszéltünk, megengedte, hogy töltsem a telefont, de amikor beléptem az üzletbe, rám zárta az ajtót és berángatott a wc-be. Hiába próbáltam kijutni, hátulról megerőszakolt”, mondta el a nő, aki hozzátette, a férfi utána kinyitotta neki az ajtót és felajánlotta, hogy hív egy taxit.

A nő egyelőre nem tett feljelentést a rendőrségen, azt mondja, még nem heverte ki a dolgot, de a napokban megteszi a feljelentést. Többször egyébként homályosan fogalmazott, a sokk és az este során elfogyasztott alkohol miatt nehezen emlékezett vissza a történtekre, nem is tudta pontosan megmondani, hol történt az eset, de számos részletet megosztott a helyszínnel kapcsolatban.

Borítókép forrás: Police.hu