A Sargentini-jelentés megütötte a forintot

A Sargentini-jelentés megütötte a forintot

A Magyarországot elmarasztaló Sargentini-jelentés megszavazása után a forint hirtelen gyengülésnek indult.

Az Európai Parlament szerda kora délután elfogadta a magyar kormányt, és így az országot elmarasztaló Sargentini-jelentést. A devizapiac azonnal reagált az eredményre: a voksolás előtt 324,8 forinton forgott az euró, ezt követően egyetlen ugrással fél százalékot gyengült a magyar deviza, így az euró ára 326 forint fölé ugrott.

A hirtelen gyengülés csak az első reakció a szavazásra, ezt utána kis korrekció következett – nem valószínű, hogy a szavazás miatt trendszerű gyengülés következzen be az árfolyamban, de ez a döntés és főleg annak még előre nem látható következményei újabb kockázatot jelentenek magyar gazdasággal, így a fizetőeszközévvel szemben, amelynek inkább hosszabb távon lehet hatása.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzői egy mai sajtóbeszélgetésen – még a voksolás előtt – a szavazás kapcsán annyit mondtak, hogy vélhetően lesznek pénzpiaci hatásai, mint ahogy azok már látszanak is a tőzsdén, de uniós honatyák döntése egy politikai kérdésben hozott határozat. Persze a Budapesti Értéktőzsde elsődleges mutatójában, a BUX-on is nyomot hagyott a strasbourgi fejlemény. Reggel még emelkedést produkáló index az eredmény közlése után azonnal 200 pontot esett, 36200 pont közelébe. Onnan – ahogy a forint esetében – kisebb emelkedés történt, de összességében még így is veszteséget mutat a tegnap záróárhoz képest a BUX.