Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Egy romfalu, ahol heti ezer forintból is jól lehet élni – képriport Nagyecsérről

Egy romfalu, ahol heti ezer forintból is jól lehet élni – képriport Nagyecsérről

Nagyecsér egy mára elnéptelenedett tanyaközpont Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Mezőnagymihály mellett. A községből csak egy végtelennek tűnő földúton keresztül lehet megközelíteni az egykor virágzó települést. Azon a földúton, ami egyben a vesztét is jelentette Nagyecsérnek, hiszen az évtizedeken át ígért aszfaltút soha nem készült el.

A falu a 20. század elején szépen fejlődött, 1939-ben jutott el odáig, hogy saját iskolát építsen, pár évvel később templom is épült, az ötvenes években pedig bevezették a villamosáram-ellátást. Nagyecsér soha nem volt önálló település, de fénykorában a környező tanyavilággal együtt mintegy hétszázan lakták. A hatvanas évek végén, az iskola bezárásával kezdődött a hanyatlása. Út hiányában a falusiak sokszor az állami gazdaság traktorai után kötött pótkocsikon tudtak csak közlekedni. Akkora volt a sár, hogy az akkori nagyecséri tanulóknak is sokszor órakba telt, mire eljutottak a legközelebbi iskolába.

Fotó: Csóti Rebeka

Az iskolabezárás, az elöregedés, az elvándorlás, valamint a soha el nem készült műút hiánya együttesen okozták a falu vesztét. 2001-ben már csak 7 embernek adott otthont, majd pár éven belül teljesen kihalt. Az évtized végére már csak egyetlen asszony, Bözsike néni járt ki Mezőnagymihályból Nagyecsérre, hogy gondozza a portáját.

Fotó: Csóti Rebeka

A romfalu legelső utolsó remetéje

Rudolf nyolc évvel ezelőtt látogatott először Nagyecsérre. Az akkor még Budapesten élő férfi szobafestőként dolgozott, először egy barátja kérésére utazott a nehezen megközelíthető faluba, hogy segítsen a háza felújításában. Addigra már elege lett a fővárosi életből, mivel úgy érezte, szinte rabszolgaként kezelik az embereket és minden bevételét adóra kell költenie. Ennek ellenére először nem is gondolt arra, hogy a romok között élje az életét, de többszöri látogatás után végül rájött, erre van szüksége.

Fotó: Csóti Rebeka

Miután megszüntette vállalkozását, pár ismerősével együtt telket vásárolt Nagyecséren. Az volt a szándékuk, hogy újra felvirágoztatják az elhagyott falut.

Fotó: Csóti Rebeka

Az évek során azonban ismerősei kikoptak, Rudolf egyedüli lakos maradt a romos házak között. Fűtés hiányában kezdetben egy sátrat állított fel hálószobája közepén, szépen lassan bővítgette életterét. Megjavította a háztetőt, rendbe hozta a nyílászárókat, parkettát cserélt, kimeszelte a falakat, napelem segítségével még áramot is vezetett a házba. A mezőnagymihályi pap kezdeményezésére évekkel ezelőtt a templom tetőszerkezetének cseréjébe is besegített.

Fotó: Csóti Rebeka

A kertjében található szilvafa és paradicsom mellé idővel további zöldségeket ültetett, gyümölcsfákat telepített – mára szinte teljesen önellátó lett. Néha elgyalogol vagy elbiciklizik a mezőnagymihályi boltba, illetve rendszeresen visszajár Budapestre a családjához. Ha alkalmi munka adódik, akkor több időt is tölt a fővárosban. Bár Rudolf élvezi a falusi létet, állítja, bármikor visszaköltözne a városba, ha munkájáért több pénzt kapna.

Fotó: Csóti Rebeka

Mivel a legtöbb dolog megterem a kertjében, a vizet kútból meríti, áramot pedig napelem segítségével termel, átlagosan heti ezer forintot szokott csak költeni. Ezt a városban nem tudná megtenni, így inkább élvezi a csendes falusi légkört, a természet közelségét. A növények által szinte már teljesen benőtt településen egyedül a nyulak szokták megrágcsálni a kertjében növő cserjéket.

Fotó: Csóti Rebeka

Amikor Nagyecsérre költözött, többen kijártak a faluba. Néhányan csak azért, hogy elvigyenek a hátrahagyott holmikból ezt-azt. Volt, hogy Rudolfhoz is bementek és apróbb dolgokat elloptak házából, amikor nem volt otthon. Ma már csak egy-két érdeklődő tér be a településre körülnézni, a tulajdonosok csak ritkán járnak vissza a telkükre.

Fotó: Csóti Rebeka

Akik családostul költöznének

Henrietta két évvel ezelőtt olvasott először a szellemfaluról és szinte azonnal fel is keresték a családjával. Ahogy sétáltak a sűrűn benőtt utcákon, egy őzgida ugrott ki eléjük az útra. Rájuk nézett, aztán eltűnt a fák között.

Fotó: Csóti Rebeka

A természetbarát anyuka ekkor döntötte el, hogy ideköltöznek családjával. Bár a házak teljesen elhagyatottak és romosak, a helybeliek mégsem akarták eladni nekik telkeiket.

Fotó: Csóti Rebeka

Sok beszélgetés után nyilvánvalóvá vált, hogy a régi, már idős lakók még mindig bíznak abban, hogy a falu egyszer újra felvirágzik, megtelik lakosokkal és ők visszajöhetnek régi házaikba. Henriettáék ennek ellenére többször is próbálkoztak, folyamatosan keresték fel a tulajdonosokat, de nem jártak sikerrel.

Fotó: Csóti Rebeka

Egy beszélgetés során derült ki, hogy egyik ismerősük édesanyja nagyecséri és még a háza is megvan a templom előtt húzódó utcában. A családnak így némi szerencsével ugyan, de végre sikerült telket szereznie a faluban, amit hétvégente folyamatosan tataroznak. Henriettáék terve, hogy jövő ilyenkor már saját állataikat legeltetik nagyecséri földjükön, és remélik, hogy két év múlva az egész család véglegesen ki tud majd költözni a faluba.

Fotó: Csóti Rebeka

A házuktól a templomig még két-három telek van, amit idővel szintén szeretnének felvásárolni, hogy minél nagyobb helyen tudjanak termelni. A régi lakosoktól sok történetet hallottak a faluról, a nagyecséri pezsgésről, az egykori hatalmas bálokról. Ez mára hihetetlennek tűnik.

Henriettáék bizakodnak abban, hogy többen követik majd a példájukat és egyszer visszatér a régi élet Nagyecsérre.