Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Nyíri-Kovács Patrícia: Nem védett meg a hazám

Nyíri-Kovács Patrícia: Nem védett meg a hazám
  • Nyilatkozott a Zoom.hu-nak Nyíri-Kovács Patrícia, aki hét év után utazhatott újra fiával együtt Magyarországra.
  • Szerinte volt férje még nem adta fel, hogy elvegye tőle a fiát, ezért támadta meg a válásukat kimondó döntést a párizsi Kúria előtt.
  • „Amikor Bora Borára mentünk, úgy éreztem, kell adnom még egy esélyt magunknak. Ma már tudom, súlyos hiba volt”.
  • „Hamis dokumentumok alapján minősítette szava hihetetlennek a magyar bíróság” a magyar anyát, de ez most már nem számít.

Hét évvel az után, hogy francia férje, Soo Il Lee Bora Bora szigetére csalta és – ahogy a helyi bíróság fogalmazott – „fogságba ejtette a francia polinéziai szigeten” –, Nyíri-Kovács Patrícia és kilencéves fia, Noah Kazuki Lee most először utazhatott Magyarországra.

Nyíri-Kovács Patrícia válásának története az elmúlt években többször bejárata a magyar sajtót. (Korábbi cikkünk itt olvasható.) Bora Bora foglyaként utaltak az írások az asszonyra, akit az élet kegyetlen választás elé állított:

fia nagykorúságáig nem hagyja el Francia Polinéziát, vagy megkockáztatja, hogy volt férje az ő távollétében számára ismeretlen helyre költözik a fiúval.

Helyzete azóta annyit változott, hogy Nyíri-Kovács Patrícia és Soo Il Lee jogerősen elváltak, és az asszony és fia már nem Bora Bora, hanem Tahiti foglyai. Most ezt a szigetet nem hagyhatják el hosszabb időre – legalábbis annak kockáztatása nélkül, hogy a férje ne vádolja meg gyerekrablással (amit már többször megtett az eddigiek során) vagy a válást kimondó ítélet megsértésével.

Fotó: Halász Nóra

Azért nem hagyhatják el szabadon Tahitit, mert a válást kimondó bíróság hosszú pereskedés után úgy döntött, kétheti váltásban hol az apa, hol az anya felügyelete alatt kell lennie a gyermeknek. Mivel az apa, Soo Il Lee, nem kívánja elhagyni Francia Polinéziát, Nyíri-Kovács Patrícia is kénytelen ott maradni.

Hiába mondta tehát ki Francai Polinézia bíróság jogerősen, hogy az apa, több mint hat éven át

egyfajta fogságban tartotta fiát és feleségét a Franciaországhoz tartozó szigeteken. Sőt, egy ideig még köröztette is a saját gyermekét,

csak hogy a tudta nélkül az édesanyjával ne hagyhassa el Bora Borát, ahol akkor éltek. Mindezek ellenére Nyíri-Kovács Patrícia és fia helyzete gyakorlatilag semmit sem változott. Elvileg szabadon, volt férje engedélye nélkül bárhova elutazhat a fiával. Azonban az apa felügyeleti hetére a gyereknek vissza kell térnie Tahitire, ami egy európai utat praktikusan kizár.

Tahiti foglyai

Nyíri-Kovács Patrícia Budapesten nyilatkozott a Zoom.hu-nak, édesapja és magyarországi szószólója, Nyíri Iván jelenlétében. Csak Patríciával beszélhettünk, az apa még volt felesége és fia Budapestre utazása előtt megtiltotta, hogy Noah Magyarországon bíróval, pszichológussal vagy újságíróval beszéljen. Édesanyja nem akar újabb okot adni volt férjének arra, hogy beperelje, eleget járt már bíróságra, ezért csak a fia hazautazása után nyilatkozott..

„Messze vagyunk még attól, hogy vége legyen, folyamatosan teljes bizonytalanságban élünk” – mondta.

Fotó: Halász Nóra

Annak ellenére pesszimista a jövőt illetően, hogy az évek során már a francia polinéziai bíróság is rádöbbent, hogy volt férje többször átverte a helyi hatóságokat, és az ügyeikben eljáró bírókat is. Kezdte azzal, hogy

Bora Borára érkezésükkor hamis iratokkal azt a látszatot keltette, hogy feleségével és két éves gyermekükkel le kívánnak ott telepedni, amiről szó sem volt köztük.

„Volt férjem nemrég azt mondta, lehetséges, hogy »a gimnáziumot már majd járhatja a gyerek Franciaországban« – mondta Nyíri-Kovács Patrícia. – Erre persze semmi garancia. Bármikor letagadhatja, meg is gondolhatja magát.”

Időközben Patrícia megismerkedett egy tahiti származású férfivel, aki élete nagy részét Franciaországban élte le. Nemrég kislányuk született.

„Ki kellene alakítanunk egy normálisnak mondható életet, akkor is ha semmi nem köt a szigethez. A szakmámban nem tudok dolgozni, a családom, a legtöbb barátom közel húszezer kilométerre él tőlem. De jó esetben a gimnázium kezdetéig, a legrosszabb esetben azonban még kilenc évet itt kell élnem, amíg Noah nagykorú nem lesz, ezért muszáj valahogy berendezkedni a tartós ittlétre. Úgy azonban nem lehet, ha mindig attól kell rettegnem, a volt férjem mikor találja, ki hogy ő most éppen a világ túlsó felére akar költözni. Nem ugrálhatunk úgy még évekig, ahogy ő akarja!”

Beszélgetés közben lassan kiderült az is, hogy miért tartja továbbra is teljesen kilátástalannak a helyzetét. Például: a bírói döntés értelmében az elvált szülők kötelesek egy hónappal előre tájékoztatni egymást, ha közös gyermekükkel külföldre utaznak. El kell küldeni a másiknak a repülőjegy másolatát.

„Pontosan tudta a volt férjem, hogy mikor repülünk Magyarországra, és mindent meg is tett annak érdekében, hogy elrontsa az utazásunkat” – mondja Patrícia.

Kevéssel a tahiti indulás előtt volt férje felhívta. Közölte, hogy Párizsban van, mert meghalt a nagymamája, Noah dédnagyanyja. Egyéves lehetett Noah, amikor először és utoljára látta a dédit. Lee azt mondta Patríciának, el akarta vinni Noaht a temetésre. Majd kiderült, hogy

a volt férje a dédi temetés apropóján egy hosszabb családlátogatást is beiktatott volna fia párizsi programjába.

„Az én időmből, az én pénzemből akart villogni a gyerekkel a rokonság előtt. Amíg a dédi élt, nem volt fontos, hogy a gyerek találkozzon a Franciaországban élő rokonaival. Hát nem.”

Később Lee szinte naponta felhívta fiát Budapesten.

Fotó: Halász Nóra

„Zaklatta – szögezi le Patrícia. – Azt magyarázta neki, hogy ha a nagyapja elrabolja, menjen a francia nagykövetségre, mondja azt, hogy ő egy francia állampolgár, akit elraboltak, és kérjen segítséget. Szánalmas volt. Főleg, hogy a gyermek háromévesen még egy kukkot sem tudott franciául. A francia férjem nem tartotta fontosnak megtanítani az ő anyanyelvére. Később gyorsan megtanult, nem az apjának köszönhetően. És akkor most Lee elő akarja adni a gyermekéért aggódó francia apát?”

A budapesti nyaralás vége pedig pont olyan volt, mint az elmúlt hét évük Tokióban, Budapesten vagy Bora Borán.

Lee tudta, hogy Nyíri-Kovács Patrícia pár héttel fia után indul csak vissza Tahitire, ezért Noah kísérő nélküli gyermekként utazik Tahitire, ahol Patrícia párjának édesapja várta.

Párizsban megjelent a repülőtéren Lee, és követelte, hogy azonnal vegyék le a gyereket a kísérő nélküli státuszról, mert az anyja feleslegesen rendelkezett így, hiszen ő ott van, együtt utaznak Tahitire, majd ő elkíséri hazáig. A helyi hatóságok nem tudtak, de nem is nagyon akartak mit kezdeni a helyzettel.

Lee pedig szabályosan kitépte a Noaht Patrícia édesapja kezéből a check-in pult előtt. Még elbúcsúzni sem tudtak.

„Eszem ágában sem volt megváltoztatni a gyerek utazási státuszát – mondta Patrícia. – Tahitiig én feleltem érte, az még »az én időm« volt. Semmi garancia nem volt arra, hogy Lee nem gondolja meg magát út közben, ha másért nem is, azért, hogy utána elmondhassa, nem vigyáztam a gyermekünkre, és ezt ellenem fordítsa a bíróság előtt.”

A feltételezés kissé abszurdnak tűnik, de Patrícia számos rémtörténetet mesélt házasságukból, azok fényében nem is annyira elképzelhetetlen, amit mond.

„Azután, hogy összeházasodtunk, Lee egyre gyakrabban kezdte mondogatni, mennyire zavarja, hogy én magyarul beszélek a szeretteimmel. »Könyörgöm, magyar nőt vettél feleségül, mire számítottál?«, mondtam erre. Teljes döbbenet, de 2012 májusában a Bora Bora-i rendőrségen feljelentést tett ellenünk, akkor is leírta, »….ami különösen zavar, hogy egymás között is magyarul beszélnek és magyarul beszél a fiúnkhoz is….« Később megpróbált teljesen szeparálni családomtól és általában a külvilágtól. Ne hívogassam a magyar rokonaimat annyit, ne beszéljek velük magyarul, zsörtölődött állandóan. És egyre többször provokált. Belekötött mindenbe, amibe csak tudott, semmi nem volt jó, amit és ahogy csináltam. Ha pedig elvesztettem a türelmemet és felemeltem a hangom, egészen közelről az arcomba kamerázott. »Bolond vagy, nem vagy beszámítható«, mondogatta, »majd ezekkel a felvételekkel fogom bizonyítani, hogy nem vagy beszámítható«.”

Akkor még Patrícia sem hitte volna, hogy ezt egyszer majd meg is teszi.

Felvetődik a kérdés, miért kötötte össze az életét Patrícia Lee-vel, ha ennyire különbözőik a felfogásuk a nő-férfi kapcsolatról, a nyelvi-nemzeti indentitásról.

Csillagokat az égről

„Amikor megismerkedtünk nem ilyen volt – mondja elcsukló hangon Patrícia. – Lehozta nekem a csillagokat is az égről. Én nem egy japánhoz vagy koreaihoz mentem férjhez. Én egy ázsiai gyökerekkel rendelkező francia férfivel házasodtam össze. Egy hozzám hasonló gondolkodású, francia iskolát végzett, Franciaországban és az Egyesült Államokban élt férfivel.”

Fotó: Halász Nóra

Amikor Patrícia terhes lett Noah-val, akkor hirtelen szinte minden megváltozott. Tokióban Lee többször bezárta őt a lakásba, ha nem az és nem úgy történt, ahogy ő elképzelte, és a vitáik akkoriban már nem is egyszer tettlegességig fajultak. Lee, mint az a Budapesti II.-III. kerületi bíróság előtt folyó büntetőper irataiból is kiderül – Lee ellen a felesége sérelmére Budapesten is elkövetett szexuális erőszak miatt indult eljárás – többször megerőszakolta feleségét.

Pedig kettőjük története lányregénybe illően indult. Bankár édesapja után Patrícia is pénzügyi tanulmányokat folytatott. 2006-ban francia állami ösztöndíjjal Párizsban szerzett mester fokozatot, amivel sikerült az egyik francia nagy banknál elhelyezkednie. Onnan pályázott, és számos francia vetélytársa előtt meg is nyert egy még csábítóbb állást New Yorkban. 2007 februárjában ott ismerkedett meg a jó megjelenésű, a világ dolgaiban jártas banki menedzserrel, Soo Il Lee-vel. Másfél évvel később Párizsban összeházasodtak, egy évre rá megszületett közös gyermekük, Noah.

Az Egyesült Államokból Japánba költöztek, miután Lee, aki a Bank of America alkalmazottja volt, a világ első tíz bankja közé sorolt BNP Paribas Japán tőzsdei cégénél kapott vezetői állást havi 110 ezer eurós fizetéssel.

„Magától értetődő volt, hogy követem őt Japánba” – mondta Patrícia. Azonban ott a házasságuk válsága csak tovább mélyült. A 2011. március 11-i fukushimai atomerőmű-baleset után azonban úgy döntöttek, biztonságuk érdekében elköltöznek Japánból.

Patrícia és fia a katasztrófa után pár nappal haza utazott Budapestre, férje áprilisban követte őket. Lee azonban Patrícia elmondása szerint ugyanúgy bánt vele itt is, mint az Egyesült Államokban, vagy Japánban.

Amikor felesége segítséget próbált kérni az apjától, Lee bezárta őt a lakásba és azzal fenyegetődzött, ha ki meri tenni a lábát onnan, megöli a gyermeküket.

„Elhatároztam, hogy beadom a válópert – mondta Patrícia. – A férjem azonban feltörte a mailboxomat, tudtom nélkül elolvasta minden levelemet, és persze megtette a szükségesnek tartott ellenlépéseket. Fenyegetődzött, megbánást színlelt, mert ma már biztos vagyok benne, hogy ez az egész csak színjáték volt.”

Lee egy idő után meglehetősen békülékeny hangon azzal állt elő, hogy utazzanak el Bora Borára, ahol nászúton voltak, próbálják meg rendbe tenni a házasságukat. Patrícia beleegyezett.

Fotó: Halász Nóra

„Akkor úgy éreztem, adnom kell még egy esélyt magunknak. Ma már tudom, ez súlyos hiba volt. De én valamikor szerettem ezt az embert, gyereket szültem, ő az apja, lehet, hogy naiv voltam, de elhittem, hogy a férjem meg akar változni és képes is lesz rá. Arról szó sem volt, hogy ha nem sikerül rendbe tenni a házasságunkat, akkor majd a világ végén fogunk élni, és hogy Bora Borán fogunk letelepedni, ahová egyikünket sem köt semmi.”

Bora Bora azonban csapda volt. Lee hamis iratokkal elhitette a helyi hatóságokkal, hogy családjával le kíván telepedni a szigeten. Később „a család letelepedési szándéka” volt az indoka egyebek között annak is, hogy a válópert Bora Borán folytatták le.

Nagyon rossz volt ott és akkor magyarnak lenni – mondta Patrícia. – Rossz volt látni, hogy a hazám mennyire nem törődik velem és a magyar-francia kettős állampolgár fiammal. Akkor, ott, 2012-ben semmiféle kézzelfogható segítséget nem kaptam. Senki nem védett meg, de még abban sem segített senki, hogy megvédhessem magamat. Jogvédők, nővédők és a hasonló szervezetek csak sóhajtottak, hogy hát igen, a nőket elnyomják. Köszönöm, ez sokat segített ott és akkor. Egyes politikusok is megszólaltak, úgy hallottam, az érdekemben, de csak mondták a magukét, aminek az ég világon semmi hatása nem volt. Nem lett volna rosszabb akkor sem, ha nem csinálnak semmit.”

Már 2013 elején adott ki a magyar Igazságügyi Minisztérium állásfoglalást arról, hogy a gyermek utolsó tartózkodási helye alapján a bontóper Magyarországon folytatandó le. Ha így történik, Nyíri-Kovács Patrícia minden bizonnyal összehasonlíthatatlanul korrektebb eljárásban válhatott volna el, mint Bora Borán.

Azonban a magyar bíróságok a Lee által becsatolt – ma már a francia polinéziai papeete-i Fellebbviteli Bíróság által is elismerten –

hamis iratok alapján szava hihetetlennek nyilvánították Patríciát, majd kimondták: az igazságügy állásfoglalásától függetlenül nem ők az illetékesek az ügyben.

„Nekünk később úgy magyarázták, hogy mivel a per már elindult Bora Borán maradjon is ott. Ők, ha egy mód van rá, nem szeretnének efféle nemzetközi családjogi ügyekbe bonyolódni.”

Ennek a döntésnek egyebek között az lett a következménye, hogy – miután Lee a válás után sem hajlandó elhagyni Polinéziát – Patríciának és fiának most és a jelek szerint még évekig egy olyan helyen kell élnünk, ahol a papeete-i bíróság szerint sincs semmi keresni valónjuk.

„A helyi bíróság rámutatott: sem nekem, sem a fiamnak, sem a volt férjemnek nincsenek ott rokonai, mindhármunk számára idegen az ottani kultúra, és Polinéziához semmiféle kötődésünk nincs.”

Fotó: Halász Nóra

A Nyíri ősök három egymást követő generációjának a felhalmozott vagyonát felemésztette az elmúlt hét év, mondta Nyíri Iván, Patrícia édesapja. (A pontos összeget nem árulta el, de egy oda-vissza repülőjegy Budapesttől Francai-Polinéziáig 800 ezer forint körül mozog és Bora Borán nagyjából 5000 euró kell ahhoz havonta, hogy szerényen megéljen az ember, lakást béreljen és megvásárolja a legszükségesebbeket.) Patrícia elmondása szerint, ha a családja nem támogatja képtelen lett volna a gyermeke közelében maradni, egyáltalán megélni is, Bora Borán.

„Készítettem szusit, árusítottam gyöngyöket, pincérkedtem, vigyáztam ott nyaraló milliomosok gyerekeire, tanítottam angolt. De idegenként a tanult, máshol jól fizető szakmámban nem tudtam dolgozni. Még ma sem tudnék, pedig már megkaptam a francia állampolgárságot is. Franciaországban és az USA-ban nagy banki ügyfelekkel, piacokkal foglalkoztam a pénzügyi szektorban. Francia Polinéziában az én szaktudásomra nincs kereslet.”

A pénzéhes kelet-európai

Három éve az egyik magyar portál azt írta róla, hogy egy szó sem igaz „a Bora Bora foglyaként megismert nő” történetéből. A sztorija a cikk szerzője szerint nem más, mint egy médiahekk, amivel a Nyíri-család befolyását latba vetve a lehető legtöbb pénzt akarta kicsikarni a tehetős bankárból, Soo Il Lee-ből.

„El sem tudja képzelni, hogy hányszor az orrom alá dörgölték azokat a cikkeket – mondja Patrícia. – Egyből én lettem »a pénzéhes, számító, kelet-európai kurva«, és úgy is kezeltek. Mondanom sem kell, engem a portáltól senki nem keresett meg. Vélhetően a volt férjemtől kapott dokumentumokból dolgoztak, amelyeket sokszor én nem is láttam, csak a bíróság előtt. Ott kellett tiltakoznom, hogy én nem pénzt akarok, hanem a gyerekemet. A saját ügyvédem nem nekem dolgozott. Ezt húszezer kilométerről nehéz elhinni, de ott nem úgy mennek a dolgok, mint Európában, még ha elvileg ott is a francia jognak kellene érvényesülnie.”

Fotó: Halász Nóra

Amikor közbevetem, hogy azok az állítólag a férjétől származó dokumentumok eurómilliós és dollármilliós követelésekről szóltak, Nyíri-Kovács Patrícia elmondta, hogy a válása alatt többször kellett ügyvédet váltania, mert sorra az derült ki, hogy nem az ő érdekeit védik. Ma már meggyőződése, hogy volt köztük olyan is, aki összejátszott Lee-vel és az ő ügyvédjével.

„Több esetben is csak a bíróságon tudtam meg, hogy miket kért a nevemben a saját ügyvédem – állítja Patrícia, aki szerint a volt férje több javaslatát is kiforgatta. – Amikor, felvetettem, hogy vásároljon a gyerek nevére egy lakást Párizsban, mert akkor nem kell aggódnia, hogy elveszem a pénzét, és hadd költözzünk oda Noah-val, ezt ő úgy magyarázta a külvilág felé, mintha a válóperben én egy millió Eurót követelnék tőle. Közölte, hogy őt a munkája Tahitihez köti, bár azt még így hét év után sem tudom igazán, hogy ott mit csinál. Ezért nekünk is maradnunk kell.”

Soo Il Lee és Nyíri-Kovács Patrícia történetének azonban itt még nincs vége.

„Folyamatosan ellenem neveli Noah-t. Amióta megszületett a kislányom, azt szajkózza neki, hogy Noah nekem már nem kell, ő már nem tartozik a családunkhoz. Elvette a gyerek megtakarított pénzét, úgy százezer forintot, amit a nagyszüleitől és tőlem kapott, mondván, »ha nálad marad, az anyád ellopja«. Az én holmijaimat a jogerős bírósági kötelezés ellenére sem adta még vissza. Az elmúlt negyven évem dokumentumai, diplomáim, ruháim, könyveim, bútoraim és a családomtól kapott ékszereim mind eltűntek.”

Az utazás előtt nem sokkal pedig kiderült, Patrícia volt férje Párizsban a Kúria előtt megtámadta a válásukat kimondó ítéletet.

„Csak remélni tudom, hogy a bírák átlátják, mire megy ki a játék – mondja Patrícia. – Lee-nek semmi sem számít. El akarja tőlem venni a gyerek felügyeleti jogát, ki akar zárni a fiam életéből. Még csak az sem érdekli, hogy erre a gyerek maga is rámehet. Bár az eddigiek alapján úgy tűnik, a gyerek érdeke a bíróságokat nem különösebben érdekelte. A minden bírósági ítéletben legalább négyszer leírt és megismételt »…a gyermek mindenek felett álló érdeke…« De most komolyan, a gyerek érdeke az volna, hogy húszezer kilométerre kell élnie a rokonaitól, a kultúrájától, azoktól az országoktól, melyeknek állampolgára?”