Százmilliós fejlesztést kapnak a Honvédség nemrég milliárdokért nagyjavíttatott szovjet helikopterei

Százmilliós fejlesztést kapnak a Honvédség nemrég milliárdokért nagyjavíttatott szovjet helikopterei

A Honvédelmi Minisztérium (HM) 353 millió forintot fizet azért, hogy hét honvédségi helikopterbe új navigációs rendszereket szereljenek – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből.

A rendszereket (VOR/DME és ILS) a Honvédség Mi-8-as és Mi-17-es szállító helikopterei kapják,

két készlet éjjellátó képességgel is rendelkezik a kiírás szerint, ezek Mi-17-esekre mennek. A szerződésben még plusz három készlet szerepel, telepítés nélkül. A polgári repülésben teljesen alaprendszerekről van szó, polgári (utasszállító) gép VOR/DME rádiónavigációs, ILS (műszeres leszállító rendszer) nélkül a 1970-es évek óta fel sem szállhat Magyarországon.

A HM eredetileg 316 millió forintra taksálta a megrendelést, végül 352,5 millió forinttal sikerült megegyezni tárgyalásos eljárásban a szolnoki Specimpex Kft-vel. A cég 1999. elején jött létre, alapvetően a Honvédelmi Minisztérium számára haditechnikai termékek (légijárművek, hajtóművek) export-importjára, javítási, műszaki kiszolgálási, modernizálási, szaktanácsadási szolgáltatásokra. A HM 2016-ban félmilliárd forintos szerződést kötött a Specimpexszel az An-26-os repülőgépek 2018-ig tartó fenntartására.

A HM 2017 elején írt ki közbeszerzést 7+3 ilyen navigációs csomag beszerzésére a Mi-8/Mi-17-esekhez, de nem tudni, annak mi lett a vége, a közbeszerzési értesítőben ugyanis az eljárást elindító hirdetmény után nem jelentettek meg semmit se.

Nemrég nagyjavíttatták őket öt milliárd forintért

A Mi-17-esek navigációs képességeinek ilyeténképp való fejlesztése annyiban pikáns, hogy 4+1 gép nemrég esett át nagyjavításon Oroszországban 12,7+3,4 millió euróért (mai árfolyamon ez 5,3 milliárd forint). A helikopterek nem csak új navigációs rendszereket nem kaptak a nagyjavítás alkalmával, a Magyar Nemzet cikke szerint

a legalapvetőbb, régóta hiányzó fejlesztéseket sem hajtották végre rajtuk.

Így a gépeken továbbra sincs úgynevezett önvédelmi berendezéskészlet, mely nélkül a modern harcmezőn fikarcnyi túlélési esélye sincs a gépekkel repülőknek.

Egy nagyjavítás során a gépeket miszlikbe szedik majd újra összerakják, így ideális alkalom mindenféle fejlesztések elvégzésére.

Ami a navigációs rendszereiket illeti, az lhsn.hu, a szolnoki helikopteres bázis szakblogja szerint

a gépek egyik-másikában jelenleg is megtalálható orosz gyártmányú VOR/DME berendezés korlátozottan, vagy egyáltalán nem használható,

miután azok frekvenciája zavarja a mobilhálózati frekvenciákat, így hatóságilag nem engedélyezett a használatuk.