Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Nemes Jeles László elkészítette a Saul fia 2.0-t kalapokkal

Nemes Jeles László elkészítette a Saul fia 2.0-t kalapokkal

A második film elkészítése talán nagyobb teher, mint az elsőé, pláne, ha a rendező olyan nagyot dobott debütálásként, mint Nemes Jeles László. A Saul fia témájában és magvalósításában is elképesztő volt, nem véletlen, hogy ahol elindult, komoly díjat hozott haza: Cannes-ban a zsűri nagydíját nyerte el, a Golden Globe-ról, a BAFTA-ról és az Oscar gáláról pedig a legjobb idegennyelvű film díját kaparintotta meg. Ez akárhogy is nézzük, komoly súly, még egy olyan introrvertált fickónak is, mint Nemes, igyekezetén pedig látszik, egy nagy presztízsű második filmet akart készíteni, csakhogy a hatásmechanizmusában nem igazán tudott elszakadni a Saul fiától. Spoliermenets kritika.

A Napszálltában is a (roppant hosszú) filmidő elejétől a végéig csak a főszereplő Jakab Julit mutatja a kamera (hol az arcát, hol a fülét-tarkóját), itt is sok a hosszú, alaposan megkoreografált jelenet és a kézikamera, valamint időutazunk, igaz nem a második világháború haláltáboraiba, hanem az első világégés előtti, 1913-as Budapestre. Ráadásul itt is egy személy keresése áll a történet középpontjában, korábban Saul nyomozta fia hollétét, itt Leiter Írisz a bátyját.

A lány ugyanis hazatér Triesztből, ahol kétéves kora óta nevelkedett egy árvaházban, hogy a családi kalapkészítő vállalkozást felkeresse és ott varrónőként elhelyezkedhessen. Azonban szülei halála óta már más a góré, az egyetlen kapaszkodó pedig a régi, sosem ismert élethez Leiter Kálmán, az állítólagos báty, aki vagy létezik vagy nem.

Ebből az alapszituációból kerekedik ki a teljes történet, amely során Leiter Írisz ide-oda csapong a 2 óra 22 perces filmidő alatt. Ezt azonban nem a slendriánság vagy az olvasó spoilerektől való óvása miatt nem részletezem, hanem azért, mert egy ponton túl úgy bonyolódik a sztori, hogy nehezen értelmezhető, mi miért történik, és a motivációk sem kifejezetten tiszták. Az i-re a pontot pedig az epilógus teszi fel, ami szinte már kontextuson kívüli.

A legnagyobb baj, hogy amíg Röhrig Géza uralni tudta jelenlétével a Saul Fiát, addig Jakab Juli kevésbé a Napszálltát. Saul arcán végig ott az elkeseredés, Írisz viszont érzelemmentes tekintettel tolja végig szinte az egész filmet, ami lehetőséget ad arra, hogy bármit belelásson a néző, de ez inkább zavaró, mintsem jól eltalált rendezői húzás. Egyedül talán csak Vlad Ivanov képes valamilyenné tenni a kalapszalon tulajdonosának, Brill Oszkárnak a karakterét, de a többi színésznek nemcsak az aprócska jelenlét miatt nincs lehetősége a kibontakozásra, hanem a plasztikusságuk okán, ami szintén direktori döntés. Ennek köze van a folyamatosan fenntartott suspense-hez is, Nemes és írótársai olyan történetet akartak, amiben a főszereplő és a néző is egyaránt egy labirintusban érezheti magát, ahol senki sem tudja, merre érdemes haladni ahhoz, hogy célt érjen. Emiatt nincsenek érzelmek és egyéniségek, csak szereplők, akik ide-oda taszajtják a főhőst.

Ennek következtében a párbeszédek is jócskán sérülnek. Nem elég, hogy csak félmondatokat kapunk, amiből szinte nem derül ki semmi, de nagyon sokszor ezek csak arra korlátozódnak, hogy

  1. valaki kiejti valaki más nevét
  2. valaki megkérdezi Íriszt, hogy hol volt
  3. valaki arra kéri/kényszeríti Íriszt, hogy menjen vele.

A szándékolt színészi visszafogás miatt pedig karót nyelt az összes alakítás, ami pont olyan modorosnak hat, mint a kilencvenes-kétezres évek pozőrködő történelmi filmjei Hídemberestül, Sacra Coronástul. Pedig attól még, hogy valami az ezredfordulón játszódik, nem kéne szükségszerűen mesterkéltnek tűnnie.

Pláne, hogy a látványra egyáltalán nem lehet panasz. Nemes nem CGI-vel próbálta megteremteni a kor hangulatát, mint Herendi Gábor sok helyen a Kincsemben, hanem korhűnek tűnő helyszíneken forgatott, rengeteg statisztát használt, és a pesti forgatagokban játszódó jelenetek kifejezetten pofásak. Valamivel persze könnyebb dolga volt Nemesnek, mert kisebb képkivágásokban dolgozott, mint Herendi, a Napszállta ugyanis nélkülözi a látványos totálokat.

Ez viszont ambivalens a történettel, mert amíg a Saul fia esetében érthető volt a főszereplőt szűken követő kamera, addig a Napszállta esetében már jóval érthetetlenebb, hiszen egyáltalán nem(csak) a magánszféráról szól a film. Leiter Írisz testvérkeresése persze odatartozik, de közben a háttérben zajlanak a király- és nemesség ellenes összeesküvések, ármánykodó, dekadens páholyok működnek, sőt, beavászkodik az első világháborút megelőző puskaporos helyzet is (ez előlegezi majd meg az epilógus képeit), így a klausztrofób érzés egyáltalán nem jelenik meg.

A Napszállta grandiózus film (volt is miből dolgozni, hiszen csak a Filmalaptól sikerült 1,59 milliárd forintot gründolni), de túlságosan nagyot akar markolni. Nemes profizmusa, perfekcionizmusa, írótársaival és később a stábbal reprodukált ezredfordulós Magyarországa elvitathatatlan pozitívum, viszont elképesztően hosszú, túlbonyolított, és amiatt elfárasztja a nézőt. A pletykák szerint az a verzió, amit az idei Cannes-i filmfesztiválra küldtek közel három órás volt (mint emlékezetes, arra a mustrára nem is került be a film, pedig mindenki ezt várta, így ezután kerülhetett a világpremier Velencébe), talán ezzel magyarázható, hogy nem mindig egyértelmű, mi miért történik és miért előzmény nélküliek a döntések.

Ezt a filmet valószínűleg nem fogja olyan díjdömping övezni, mint a Sault, de Nemes Jeles László ázsióját tovább emeli, hiszen jól mutatja, továbbra is fontos témák mozgatják, képes nagy költségvetésű, összetett, sok helyszínen játszódó, sok szereplőt mozgató filmet készíteni, de majd a harmadik alkotása talán még jobban sikerül. Az viszont biztos, hogy el kell szakadnia attól a stílustól, amit a Saul fiával elsőre csúcsra járatott. Harmadjára ugyanis már nem lehet ellőni, hogy a filmidő nagy részében egy tarkót nézünk, aminek tulajdonosa valamelyik rokonát keresi.

Napszállta (Sunset). Magyar-francia dráma, 144 perc, 2018. Értékelés: 6/10.

A film magyarországi premierje szeptember 27-én lesz, de 17-én már nézhető a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.