Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A mandarin nő egy magyar fotós hátán kapaszkodik fölfelé, a fölfújható Ariel pedig a kukában végzi

A mandarin nő egy magyar fotós hátán kapaszkodik fölfelé, a fölfújható Ariel pedig a kukában végzi

Furcsa, színes kavalkád és szürkeség: egyik legmobilisabb fotográfusunk, Fabricius Anna Sanghajból hozott képei különleges kapukat nyitnak a kínai divat utcai életére. Mandarin nő a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. 

Amikor beléptem a Capa Központ Projekt Room nevű termébe (igen, tudom, hogy ez pont olyan, mint az SMS üzenet), kicsit elveszve éreztem magam. Fabricius Anna kavalkádszerű kiállítása ugyanis azonnal mély vízbe lök, és nyugodt szívvel teheti is, hiszen a falakon elhelyezett képek nagy része Sanghajban készült, abban a hatalmas kínai városban, amiben majdnem másfélszer annyian élnek, mint Magyarországon.

Hát persze, hogy ez alapból kavalkádot feltételez.

Fotó: Halász Nóra ( A képre kattintva galéria nyílik)

Amit Fabricius Anna és a Mandarin nő című kiállítás kurátora, Gellér Judit rakott össze, az mégis olyan koherencia, amit most leginkább csak így tudok leírni:

  • Divatfotók, de mégsem.
  • Beállított képek, de mégsem.
  • Színes alkotások, de mégsem.
  • Tusrajzok, de mégsem.
  • Fekete-fehérek, de mégsem.

Sanghaj Kína Milánója, egyszerre ipar- és divatfőváros, Fabricius Anna pedig már két éve jár vissza ebbe az egyszerre szürke és színes világba, hogy a női szerepeket kutassa benne, többnyire modelleken és az ő életükön keresztül. „Érdeklődése a fiatalok gyors stílus- és öltözékváltásain, a fogyasztási cikkek cseréin keresztül megfigyelhető öndefiníciója, újfajta identitáskeresése felé fordult” – írja a kiállítás bevezetőjében Gellér Judit.

Fotó: Halász Nóra ( A képre kattintva galéria nyílik)

Ennek egyik legszebb példája szerintem az a fotó, amin Ariel látszik, a Disney kis hableánya, felfújható változatban, egy zöld kukába kidobva. Csere van, jön helyette másik színes akármi, nyilván oda is elér hamar az unikornis- és a flamingóláz. Csak közben meg ott vannak a metszetek, a klasszikus kínai metszetek, amikből szintén került néhány a falakra, mellettük pedig a metszetek mintájára készült fekete-fehér tusrajzok, amiken nem átall megjelenni az elnagyolt Donald kacsa sem.

Mindeközben pedig nagyon is tudjuk, hogy egy kommunista országban járunk, ahol tulajdonképpen mindent szabad, csak mégsem szabad mindent. Elég például a legutóbbi, itthonról nézve nagyon is vicces mémgyárra gondolni, ami a Kínai Kommunista Párt főtitkárát, az ország elnökét, Hszi Csin-pinget Micimackóhoz hasonlította, és aminek az lett a következménye, hogy a legutóbbi csacsi, öreg medve-filmet, éppen ezek miatt a mémek miatt, betiltották.

Kínában betiltották az új Micimackó-filmet, mert a medve hasonlít a kínai elnökre

A kínai elnök szent és sérthetetlen, nem hibázik, és nem, az nem lehet, hogy a nép azon röhögjön, mennyire hasonlít a csacsi, öreg medvére! Ha az elnökről van szó, akkor Kínában még a humorban sem ismerik a tréfát.

Pontosan ezt a kettősséget lehet érezni Fabricius Anna kiállításán. Hogy egészen addig mehet a menet, amíg azzal nem sértik meg a hatalmat, a hatalmasokat.

Fotó: Fabricius Anna ( A képre kattintva galéria nyílik)

Az egyik legjobb része a kiállításnak szerintem az a triptichon, amin három fiatal nő látszik, baloldalon mintha egy hatalmas kommunista felvonulásra gyakorolná egyikük a zászlólengetést, jobboldalon kopasz nő alakít harcművészt egy elkerítésre használt oszlopocskával, középen pedig egy úszásoktatási segédeszközzel, egy tök egyszerű polifoam rúddal álldogál céltalanul a harmadik.

Ezt a triptichont töri meg egy negyedik kép (tehát az úgy már poliptichon), amin egy európai DJ pakolgatja a lemezeket, és egyetlen, iszonyúan elegáns nő ül előtte egy asztalkánál, okostelóval a kezében.

Tessék tehát választani, ha lehet és ha kell egyáltalán választani.

Véletlen férfi-triptichon a poliptichon előtt / Fotó: Halász Nóra ( A képre kattintva galéria nyílik)

A másik hasonlóan kiemelkedő eleme a kiállításnak egy videóinstalláció (ennek egy részlete látható a cikk borítóképén), amiben kínai fiatalok kezdenek el először félve, majd egyre bátrabban közeledni magához az alkotóhoz, Fabricius Annához, aki, ugye, szintén európai, és sokkal magasabb, mint a kínai szereplők, akik végül olyan közel merészkednek hozzá, hogy egyikük létrán mászik fel a nyakába, így az eleinte kiállítási tárgynak tűnő Fabricius az életük részévé válik, s ahogy a kurátor lelövi a poént a kiállítás bevezető szövegében, meg is haladják őt.

Ha megnézik a kiállítást, és hát már miért ne néznék meg, hiszen egyrészt jó, másrészt ingyenes, akkor mielőtt megijednének, üljenek le egy kicsit, van néhány pad, amiken ücsörögve beleszokhatnak az atmoszférába. A hullámzás a modern kor és a tradíció között, ami elrepíti majd a nézőket Sanghajig, kifejezetten élvezetes, úgyhogy hajrá!

Borítókép: Részlet a Kína piac meghódítja Európát című videóinstallációból / Fotó: Fabricius Anna