Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Súlyos összegért tartott előadást Steve Bannon Budapesten – közpénzből

Súlyos összegért tartott előadást Steve Bannon Budapesten – közpénzből

Donald Trump amerikai elnök egykori főstratégája Schmidt Mária-féle közalapítvány rendezvényére volt hivatalos.

Húszezer dollárunkba fájt, hogy Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök egykori főstratégája a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány májusi rendezvényén előadást tartott a Várkert Bazárban. Az Átlátszó birtokába került szerződésből kiderült, hogy az előadás költségeit végső soron az „Európa jövője” címmel megrendezett konferencia szponzora, a Külgazdasági és Külügyminisztérium fedezte. Vagyis Bannon így vagy úgy, de közpénzből tette tiszteltét. Az adatszolgáltatáshoz csatoltak egy 3 millió forintos hotelszámlát is – az nem világos, hogy ezt csak Bannon és stábja, vagy a konferencia több vendége hozta össze a budapesti Kempinskiben.

A szerződést és a hotelszámlát Creede Newton amerikai újságíró kérte ki és kapta meg a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványtól (KKTTKK).

A szélsőjobbos troll Milo Yiannopoulos ugyancsak 20 ezer dollárt vihetett haza ugyanezen a konferencián való beszédéért. Creede Newton a The Mic-en megjelent cikkében összesen csaknem 60 ezer dollárra becsüli a két “sztárfellépő” együttes költségeit.