Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A háború, amiről a világ egyszerűen megfeledkezett

A háború, amiről a világ egyszerűen megfeledkezett

Tizenhat embert öltek meg muszlim fegyveresek egy katolikus templomban még májusban a Közép-Afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban. Néhány héttel korábban az ENSZ békefenntartói indítottak akciót a város muszlimok lakta negyedében, az ottani összecsapásokban 28-an haltak meg. A két eset tökéletes betekintést enged az országban dúló konfliktusba, amely a keresztény és muszlim fegyveres csoportok között zajlik, és aminek néhány hete három orosz újságíró is áldozatul esett. 

Annak ellenére, hogy Közép-Afrika területének 70 százalékán a mai napig harcok dúlnak, az áldozatok számáról nincsenek pontos információk. De úgy tűnik, hogy az ország határain kívül nem is érdekel senkit a hat évvel ezelőtt kirobbant konfliktus. Így, ha van olyan háború, amit méltán nevezhetünk a világ legelfeledettebbjének, akkor ez az.

Maga a polgárháború 2012-re nyúlik vissza, amikor egy főleg muszlimokból álló terrorcsoport, a Séléka több várost is elfoglalt az ország északi határvidékén. A csádi és szudáni fegyveresek által is támogatott Séléka azért indított felkelést, mert az ország kisebbségben élő muszlimjai között sokan érezték úgy, a 2003-ban puccsal hatalomra kerülő keresztény elnök, François Bozizé szándékosan marginalizálta őket. Ebben van is némi igazság, hiszen Boizizé előtt a két felekezet tulajdonképpen teljes békében élt egymás mellett – igaz, a kereskedelmet kézben tartó, viszonylag jómódú muszlimokra mindig is irigykedtek az ország többségét kitevő keresztények.

Anti-balaka harcosok. Fotó: Nacer Telal/Anadolu Agency/Getty Images

Aztán nagy meglepetésre a Séléka 2013-ban elfoglalta az ország fővárosát, sőt magát Bozizé-t is elüldözték.

Ezzel gyakorlatilag összeomlott az ország, és elszabadult a pokol.

A Séléka katonái ugyanis válogatás nélkül kínoztak meg, és mészároltak le civileket, gyújtottak fel egész falvakat, és követtek el nemi erőszakot nőkkel szemben.

A csoport 2013-ban formálisan, a fokozódó nemzetközi nyomásra feloszlatta magát, ugyanakkor a Séléka volt harcosai nem tették le a fegyvert. Kisebb milíciákat hoztak létre, amelyek ott folytatták a civilek terrorizálását, ahol a Séléka abbahagyta. A Séléka brutális ténykedésére válaszul 2013 júniusában a Közép-Afrikai Köztársaság széthullott hadseregének volt katonái, valamint más, többségében keresztény erők összefogtak, és létrehozták az úgynevezett Anti-balaka csoportosulást, hogy szembeszálljanak a Sélékából kiszakadt milíciákkal.

A legdurvább összecsapásokra 2014 elején került sor, ekkor az Anti-balaka erői gyakorlatilag vallási tisztogatásokba kezdtek az általuk ellenőrzött területeken, és ugyanolyan vérengzéseket rendeztek, mint korábban a Séléka harcosai. A legdurvább időszakban az Anti-balaka, és a Séléka harcosai is házról-házra jártak Banguiban, és ezrével kaszaboltak le civileket az ellenséges negyedekben.

A Közép-Afrikai Köztársaság lakosságának döntő többsége, mintegy 85 százaléka keresztény, míg 15 százaléka muszlim. Ez azonban 2014 végére teljesen megváltozott, miután a muszlim lakosság közel 80 százalékát elüldözték az országból. Az ország 436 mecsetéből 417-et leromboltak, a főváros egykor népes muszlim negyedéből pedig gyakorlatilag mindenkit elüldöztek. Mintegy 423 ezer lakos a szomszédos Kamerunba és Csádba menekült, ahonnan csak nagyon kevesen tértek vissza a Közép-Afrikai Köztársaságba. Az országban maradt muszlimok többsége, a becslések szerint 438 ezren, az ENSZ békefenntartói által őrzött enklávékban élnek.

Majd Európa rendet tesz

Ezen a ponton Franciaország 1000 békefenntartót küldött az egykor gyarmatának számító Közép-Afrikai Köztársaságba. A francia katonai vezetés abban reménykedett, hogy puszta jelenlétük elég lesz a helyzet normalizálásához. Nagyot tévedtek.

A terv az volt, hogy a Séléka milíciáinak lefegyverzésével majd fokozatosan elejét veszik az országban tomboló erőszaknak, hiszen ellenség nélkül majd nem lesz ki ellen harcolnia az Anti-balaka katonáinak. Ez azonban nem jött be, mert bár a Séléka lefegyverzése jól haladt, az Anti-balaka ezt kihasználva teljes offenzívát indított az ország muszlim lakossága ellen.

Volt olyan eset Banguiban, amikor az Anti-balaka feldühödött katonái a sajtó képviselői, és a francia katonák előtt darabolták fel egy feltételezett Séléka-tag holttestét.

Közben 2016-ban választásokat tartottak az országban, azonban az új kormányzat mindössze Bangui környékére tudta kiterjeszteni ellenőrzését a Franciaországnál kétszer nagyobb országban. A frontvonalak azóta megmerevedtek, a központi kormányzat pedig nem tudott megerősödni. A szemben álló felek viszont még több csoportosulásra estek szét, valamint újabb milíciák is létrejöttek. A különféle fegyveres csoportok közötti konfliktus pedig mára teljesen átláthatatlanná vált.

Közben az ENSZ jelenléte ellenére, a fegyverek valahogyan folyamatosan utat találnak a koldusszegény országba. Közép-Afrika épp amiatt került be legutoljára a hírekbe, hogy három orosz újságírót rejtélyes körülmények között meggyilkoltak, akik egy orosz zsoldosszervezet tevékenységére próbáltak fényt deríteni – a szálak egészen Moszkváig vezethetnek.

A konfliktus legnagyobb vesztesei továbbra is a frontvonalak közé szorult civilek, akiket nem csak az összecsapások veszélyeztetnek. Országszerte százezrek kényszerültek elhagyni otthonukat, és menekültek a vadonba, ahol a legalapvetőbb infrastruktúrát nélkülözve, betegségben és az éhezéstől elgyötörve élnek.

Manapság Közép-Afrika fővárosában, Banguiban úgy tűnhet, hogy az élet visszatért a rendes kerékvágásba. Pedig egyszerűen annyi történt, hogy az emberek hozzászoktak a háborúhoz. Ez részben jó hír, hiszen sokan visszatértek a 2013-ban elhagyott lakóhelyükre, a gyerekek megint iskolába járnak, a helyi kocsmákban pedig sört szürcsölnek az emberek. Ám másfelől rendkívül szomorú is, mert a helyiek közömbössé váltak az erőszakkal szemben, és az élet szerves részének tekintik azt.

Bangui viszonylagos nyugalmában csak az emlékeztet az időről-időre felizzó erőszakra, hogy a városban különösen sok végtag nélküli ember jön-megy az utcákon – muszlimok és keresztények egyaránt.

Borítókép: Fotó: Siegfried Modola/Reuters