Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A Kúrián múlik, hogy a Politikatörténeti Intézet maradhat-e a helyén

A Kúrián múlik, hogy a Politikatörténeti Intézet maradhat-e a helyén

A Politikatörténeti Intézet és az állam 2012 óta pereskedik egymással, mert az intézet a közelmúltig a Néprajzi Múzeumnak is helyt adó egykori Igazságügyi Palotában rendezkedett be még a 90-es években. A kormányfüggetlen elemzőműhely térítésmentesen használja az épületrészt egy 1996 óta érvényben lévő szerződés értelmében. Az állam keresetét már három bíróság elutasította, de úgy látszik, nagyon akarja, hogy az intézet költözzön máshova, ugyanis nemrég a Kúriához fordult felülvizsgálati kérelemmel.

„Ez nyilvánvalóan politikai nyomás a Kúrián” – mondta a legutóbbi fordulatról Földes György, a Politikatörténeti Intézet igazgatója. Ebbe az épületbe költözne ugyanis a Kúria, vagyis ha úgy dönt, hogy a Politikatörténeti Intézetnek költöznie kell, akkor nagyobb területe lenne. Korábban arról is szó volt, hogy ha a Kúria nem fér be a Néprajzi Múzeum épületébe, akkor Esztergomba kell költöznie.

Az intézet részéről egyébként azt mondják, hogy készek a költözésre, megfelelő ellentételezés mellett hajlandóak lennének elmenni a mostani helyükről, de ha egyáltalán nem kapnak pénzt a lelépésért, akkor valószínűleg ellehetetlenül az intézet munkája, ezzel pedig bezárna az utolsó, kormánytól független intézményi hátterű történelmi elemzőműhely.