Négymilliárd forintos gázszámlát kapott egy férfi Sopronban

Négymilliárd forintos gázszámlát kapott egy férfi Sopronban

Mindössze egy kis vezetékes kombi gázkazán működik Kovács Ferenc soproni otthonában, így a férfi igen csak meglepődött, amikor a szokásos párezres számla helyett, a gázszolgáltató egy négymilliárd forintról szóló csekket postázott ki. A négymilliárd forintból Sopron összes háztartásának gázszámláját ki lehetne egyenlíteni; egy átlagos 80 négyzetméteres családi ház éves gázszámlája pedig körülbelül 165 ezer forint – vagyis Ferenc csekkjén több mint 24,5 ezer otthon éves díja szerepel egy összegben.

Forrás: Facebook

A férfi természetesen nem fizette be a számlát, helyette felkereste a szolgáltatót, aki kiállított neki egy másik csekket – immáron a helyes összegről, 15 ezer forintról. Mint kiderült a szolgáltató véletlen a felhasználóazonosítót írta az összeghez is.

(RTL)