Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A Sziget analógban: ilyen az, ha telefon, óra és minden kütyü nélkül próbálunk fesztiválozni

A Sziget analógban: ilyen az, ha telefon, óra és minden kütyü nélkül próbálunk fesztiválozni

„Én sem emlékszem, hogy toltuk, de azért odaértünk mindenhova időben” – mondta nekem Gábor, amikor elmagyaráztam neki a nagy tervünket, ami szerint csütörtökön leadjuk ketten a telefonunkat, meg bármilyen elektronikus kütyünket az értékmegőrzőben, és nomád módjára próbálunk meg elcsípni programokat, odaérni találkozókra.

Az analóg fesztiválozás élményét teljessé téve egy polaroid gépet is vittünk 30 kattintási lehetőséggel, felidézve azokat az időket, amikor nem volt ám korlátlan tárhely szelfiket csinálni életünk nagy bulijáról. A koncepció egyszerű volt:

  • 17:30-kor az European Meeting Pointnál kellett találkoznunk a már említett Gáborral,
  • utána elmenni a strandra,
  • 19:00-kor életem párjával, a csodálatos Nikolettel összefutás az Unicum stage-nél,
  • utána megnézni a reggae színpadon az afrikai dobműsort,
  • és odaérni Gorillazra időben,

mindeközben jól szórakozni úgy, hogy nincs ott zsebben a korlátlan információforrás, térkép, meg minden olyan dolog, ami jóvá teszi a modern életet. A helyszíneket úgy válogattuk, hogy egyrészt be kelljen járni miattuk a fesztivál területének egy jó részét, másrészt olyanokat kerestünk, ahova ritkán megyünk, hogy ne legyen meg a rutinból közlekedés lehetősége.

Lehet ezen röhögni persze, hiszen tényleg nem akkora vállalkozás nyolc órát minden értelemben offline tölteni, de én például évek óta tudom magamról, hogy masszív telefonfüggő vagyok abból a fajtából, aki depresszióssá válik, ha nem tud csetkózgatni a vécén.

Az már a K-hídon nyilvánvalóvá vált, hogy régen miért nem szelfiztek az emberek, hiszen ezt a műfajt még előlapi kamerával sem nagyon lehet egy kattintásból jól megcsinálni, az alább látható képen például Minden Szigeten Szelfiző Unalmas Ember szent helyén, az üdvözlő feliratoknál készítettük, a fejünk mögött elvileg a Sziget logójának kéne látszania. Nem az látszik, hiszen bénák voltunk, újat viszont nem csináltunk, mert volt fontosabb dolgunk is, harminc kattintás egy Sziget-napra pedig igazán nem sok.

Fotó: Zoom.hu

Őszintén szólva elsőre óriási katasztrófának tűnt az egész, hiszen akkor se vagyok képes találkozni több emberrel ilyenkor, ha meg tudom nézni az időt, ráadásul eltűnt a teljes szabadság is: itt aztán nincs lehetőség módosítgatásra az előzetes tervekhez képest, ha például Nikit nem tudom elkapni az Unicumnál, akkor nem csak egy őrületes lebaszást kapok, hanem valószínűleg a fesztivál hátralévő részében nem látom, tehét még az estém is csorbul.

Az gyorsan kiderült, hogy az óra és az állandó kapcsolat hiánya körültekintőbbé teszi az embert: a módosítási lehetőség hiánya miatt szentírás volt minden időpont, és valójában sokkal jobban érdekelt az előzetes programterv, mint bármikor máskor. Egy csapda viszont gyorsan szembe jött: ha nem akarok állandóan idegenekkel beszélgetni, márpedig nem akarok, akkor a Sziget metapay fizetőterminálján lehet látni a legkönnyebben az órát, ehhez viszont inni kell, és ha sokat iszok, akkor jellemző rám, hogy egyre jobban szarok bele az előre megbeszélt dolgokba. Más probléma nem volt, az őrült kalandba társamként vágó Marcival végülis pont el tudok lenni egész nap, ugyanakkor nagyon szomorú volt az a felismerés, hogy véletlenül összefutni ismerősömmel már tényleg csak abban a nyomorult VIP-ben tudok, ahova most jó nomádként eszembe se jutott bemenni.

Kattintásra galéria nyílik! Fotó: Zoom.hu

Sőt, igazából tájékozódni is alig tudok már: elsőre fel sem ismertem a programfüzetet, és első lendülettel tudtunk akkorát bolyongani a megbeszélt míting előtt, hogy ezek után az unalmas várakozás csak a kisebbik problémának tűnt. Végül boldogan láttuk meg Gáborékat, akikkel jól ki is beszéltük, mennyivel jobbak voltak azok az idők, amikor még volt Metal Hammer színpad, és pár perc alatt már az is kiderült, hogy lehetne visszahozni úgy, hogy mindenkinek megérje. Utána irány a strand és a céltalan üldögélés, várván a következő találkozóra.

Itt egyre egyértelműbb lett, hogy telefon nélkül tényleg más minden: az egy dolog, hogy az ember kicsit azt érzi, elzárták a világtól, de például kétfős társaság esetén ha valaki a pultnál áll sorban egyszerűen nincs mit csinálni. Embereket kell bámulni, tippelni, milyen viszonyban vannak egymással, ilyesmi. Amúgy ez meglepően jó program, ugyanis arra jutottam, hogy a Sziget tele van szép emberrel, azokat meg mindig jó nézni.

Egyre ittasodva tűntek még fel apróságok: visszatértek a véggel nem rendelkező viták arról, melyik film/lemez mikor jelent meg, hiszen senki nem tudta megnézni a helyes választ, és a közös ismerőseink valamiért Facebookra töltött röhejes képeit is csak elmesélni lehet ahelyett, hogy a kijelzőt nézve röhögnénk ki a béna ismerőst, ráadásul ezek a dolgok el tudnak húzódni. Ez azt jelenti, hogy Nikihez már késve értünk oda az Unicumhoz, saját bevallása szerint épp lelépett volna, úgyhogy tényleg pár percen múlt a Nagybetűs Dráma, a tökéletes terv felborulása. Ezután csak a reggae színpadot kellett előtúrni, ahol végülis be tudtunk csatlakozni az afrikai dobshow-ba, hogy aztán pár perc után rájöjjünk, hogy ez még annál is érdektelenebb, mint amilyennek elsőre tűnt.

A nagy találkozás Nikivel! Kattintásra galéria nyílik! Fotó: Zoom.hu

Mivel ezek után csak a Gorillaz volt hátra, egyszerűen nem maradt mit csinálni, mint tényleg még egyszer nagyon jól megnézni mindent. Például az is kiderült, hogy a Sziget tényleg tök hangulatos fesztivál, nem véletlenül imádja mindenki, csak én ezt eddig béna telefonfüggőként nem vettem észre annyira, hiszen annyi érdekes dolog volt az interneten.

Ugrok kicsit, odaértünk a koncertre is pont kezdésre, pedig tényleg nem csaltunk egyáltalán, tök jól szórakoztunk nagyrészt, bár a legnagyobb tortúra tényleg az volt, hogy mit lehet csinálni akkor, amikor jönnek az unalmas számok, márpedig azért ebből is rendelkezik párral Damon Albarn rajzfilmzenekara.

Azt nem mondom, hogy nem okozhatott volna a telefonhiány súlyosabb dolgokat akkor, ha például belevetem magam az estébe ahelyett, hogy visszaszerezve a Drágaságot önfeledten nyomkodjuk kicsit egy sör mellett megalapozva egy bődületes hazamenést, de ennyire mi se szeretjük kínozni magunkat, és pár fontos észrevételhez épp elég volt ennyi idő analógban.

Az öröm pillanatai. Kattintásra galéria nyílik! Fotó: Zoom.hu

Igazából a maga módján jó élmény tényleg elszakadni a világból, nem látni a híreket buli közben, ráadásul tényleg nem tesz rosszat, ha az ember kicsit körülnéz egy fesztiválon, és nem foglalkozik azzal, hogy mi van kint. Az más persze, hogy én ilyet már soha többé nem akarok csinálni, mert szeretem az internetet.