Összeomlott a török líra árfolyama – a forintot is magával rántotta

Összeomlott a török líra árfolyama – a forintot is magával rántotta

A líra csütörtöki 5 százalékkos árfolyamvesztése után ma reggel rövid idő alatt további 11 százalékos szakadás történt. A forint/euró jegyzése az elmúlt napok 319 forintos szintjéről 323 forintig emelkedett.

Egyelőre nem látni, hogy mi nyugtatná meg a piacokat egy masszív jegybanki kamatemelésen kívül, de ezt meg ellenzi a török elnök. Az ügy előzménye, hogy eredménytelenül tért haza a török tárgyalódelegáció Washingtonból, nem tudták elsimítani a két ország közötti politikai feszültségeket. Sajtójelentések szerint amerikai katonai tisztek letartóztatása készül Törökországban, azaz nőhet a feszültség. A török elnök szerint nem kell foglalkozni a líra zuhanásával, mert “a nép és Allah velünk van” – írja a Portfolio.hu.

Ahogy májusban is a török válság robbantotta ki a forint gyengülését, most is azonnal megérezte a magyar deviza a törökországi fejleményeket. Az elmúlt napokban a forint lassú erősödésnek indult, az euró árfolyama elérte a 319,06 forintos szintet, ami kéthavi csúcs volt. Innen rántotta magával a líra a forintot. Így egy euróért most több mint 323 forintot kell adni a devizapiacon.