Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Leváltották a megyei rendőrfőkapitány parancsát félreértelmező osztályvezetőt

Leváltották a megyei rendőrfőkapitány parancsát félreértelmező osztályvezetőt

Senki nem írta elő az ORFK szerint a kaposvári rendőröknek, hogy hány bűnözőt kell tettenérniük hetente és az év végéig. Félreértették a főkapitány parancsát. Meg is lett a következménye. 

A Zoom.hu értesülése szerint indoklás nélkül visszavonták a vezetői megbízását a Kaposvári Rendőrkapitányság egyik osztályvezetőjének, aki meghatározott számú intézkedést akart előírni a helyi rendőröknek. A rendőri vezető egy hónapja felsőbb utasításra hivatkozva körlevélben előírta a rendőröknek, hogy hetente hány bűnelkövetőt kell tetten érniük, hány „bűncselekmény-gyanús előállítást kell végrehajtaniuk”, továbbá több szondáztatást és igazoltatást követelt a kapitánysághoz tartozó egyik őrs rendőreitől.

Az ORFK és már a Belügyminisztérium is kitart amellett, hogy ilyen utasítást senki nem adott Kaposvár rendőrkapitányának, sem másnak a helyi vezetők közül. Azzal, hogy épp az illetékes osztályvezető vezetői megbízását vonták vissza, egyértelművé tették, hogy

őt tartják felelősnek a megyei főkapitány utasításainak a félreértelmezéséért, félremagyarázásáért.

Azt azonban sem a rendőrség, sem a Belügyminisztérium nem árulja el, hogy mit mondott valójában a megyei főkapitány, amit később ennyire félreértettek a beosztottjai. És az sem derült ki, hogy mi érdeke fűződött az osztályvezetőnek ilyet tenni.

Keddi cikkünk megjelenése előtt erről megkérdeztük a rendőrséget, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata azt írta:

„A hatékonyabb rendőri munkavégzés céljából meghatározásra kerültek bizonyos normák és elvárások a Kaposvári Rendőrkapitányság részére…, azonban a feladatmeghatározás helyi szinten történő félreértelmezése okán az visszavonásra került.”

Cikkünk megjelenése után küldtek még egy „kiegészítést” az előbbiekhez, amelyben megismételték, hogy a megyei főkapitány nem írta elő, hogy hetente és az év végéig hány bűnözőt kell tetten érniük a kaposvári rendőröknek.

Ezt állítja a Belügyminisztérium is az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatásra hivatkozva. Szerintük

„egyetlen megyei rendőrfőkapitány sem határozott meg ilyen >>sportos<< elvárásokat, ez a gyakorlat a rendőrségtől idegen, jogilag és szakmailag elfogadhatatlan”, írta a tárca kommunikációs főosztálya.

Hozzátették továbbá, hogy olyan konkrét elvárásokat, mint amilyeneket a kaposvári kapitányság osztályvezetője a beosztottjainak küldött e-mailben leírt, Somogy megye főkapitánya július 10-én, a kaposvári rendőrkapitány aktuális havi beszámoltatásán – amelyről hangfelvétel készült – nem is fogalmazott meg.

Egy ilyen intézkedés nyilvánvalóan nem lenne törvényes

– szögezte le lapunknak küldött válaszában a minisztérium.

Mivel ilyen utasítást senki nem adott a kaposvári rendőröknek, sem a tárca, sem az ORFK nem indít vizsgálatot az ügyben – áll a belügy lapunknak írt válaszlevelében. Hozzátették azonban, hogy amennyiben ilyen rendőri intézkedés történik, és az a Belügyminisztérium tudomására jut, úgy a tárca a vizsgálatra fel fogja kérni az országos rendőrfőkapitányt.