Az állatokat nem viszik úgy a vágóhídra, mint amilyen hőségben a trolibuszvezetők dolgoznak

Az állatokat nem viszik úgy a vágóhídra, mint amilyen hőségben a trolibuszvezetők dolgoznak

Sok budapesti trolibuszbon nem működik a légkondicionáló vagy a tetőventilátor. Az utasok és a sofőrök is szenvednek. 35 fokos vezetőfülkében dolgozni embertelen – még az élőállat-szállításra vonatkozó EU-s irányelv is legfeljebb 30 fokot ír elő. A 3-as metrón még 30 évig ez lesz.

„Páramentesítő nem működik, a tetőventilátor nem működik és a fülkében 35 C fok” – rögzítette a hibalistát egy budapesti trolibuszvezető a Zoom.hu birtokába került járműkísérő könyv szerint.

A tetőventilátor hiánya különösen bosszantó lehet sofőrnek és utasnak egyaránt az amúgy klímaberendezéssel nem rendelkező trolibuszokon, márpedig ezekből van a legtöbb Budapesten. Ilyenek a 2012-től forgalomba állt, használtan vásárolt, ma már 24-25 éves MAN-járművek, továbbá a járműpark több, mint felét kitevő Ikarusok (Ikarus 280T illetve Ikarus 411T,412T és 435T típusok), amelyek 16-31 évesek.

Ha a vezetőfülkében 35 Celsius fok van, akkor az utastérben sem lehet sokkal kevesebb, ez pedig embertelen hőség.

Sőt, ilyen melegben már állatokat sem szabad utaztatni. Az élőállat-szállításra vonatkozó uniós irányelvek szerint csak úgy lehet állatot szállítani, hogy a raktérben biztosítani kell a megfelelő szellőzést, illetve hőmérsékletet. Utóbbira szigorú határértékek is vonatkoznak:

a külső hőmérséklet függvényében minimum 5 és maximum 30 Celsius fok az előírás.

Igaz, a vonatkozó 2005/1/EK Tanácsi Rendelet szerint +/- 5 fokos eltérés még megengedett. A trolibuszvezető által jelzett 35 fok tehát már a tűréshatár teteje – állatoknál.

Télen van légkondi, nyáron meg fűtés

A legújabb, mindössze hároméves Solaris-Skoda Trollino (SST) típusú trolibuszoknál a legjobb a helyzet, mert mindegyikben van légkondi, és 10-ből 9 járműben ezek működnek is – mondta a Zoom.hu kérdésére Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Ezek adják a trolis járműpark mintegy negyedét.

A legújabb, Solaris-Skoda trolibuszokból 36 darab van – ezeken van légkondi és ritkán is romlanak el MTI Fotó: Marjai János

Fele ennyi Ganz-Solaris Trollino (GST) típus közlekedik a fővárosban, ezekben a 11-13 éves járművekben is van légkondi, ám sokkal többször romlanak el, nagyjából minden másodikon működnek egy átlagos napon. Szabó szerint a legrosszabb helyzet az említett MAN-oknál és Ikarusoknál, mivel ezeken csak az amúgy is forró külső levegőt keringeti az utastérben a tetőventilátor, ráadásul az is gyakran elromlik. Ilyen helyzetben az utasok mellett a 8-9-10 órás műszakokat lehúzó járművezetők is szenvednek.

Szintén légkondival szereltek, bár kicsit öregebbek a Solaris–Skoda trolibuszai Forrás: MTVA/ Jászai Csaba

A szakszervezeti vezető szerint nem az a baj, hogy szükségszerűen elromlanak a berendezések, hanem az, hogy kapacitáshiány miatt – és mert túl sok járművet nem vonhatnak ki anélkül, hogy össze ne omlana a menetrend – sokáig tart a javításuk. Probléma az is, hogy az amúgy tervezhető karbantartásokat, az arra vonatkozó közbeszerzéseket rendszeresen későn kezdik előkészíteni, így mire minden klíma működik, addigra beáll a tél és már nincs szükség rájuk. De ugyanez a helyzet szerinte a fűtés karbantartásával is, mire azzal elkészülnek, addigra meg nyár lesz. „Így télen van légkondink, nyáron meg fűtésünk” – mondta Szabó.

24 fok felett érkezik a központi utasítás

Gyakran nem sokkal jobb a helyzet a buszokon és a villamosokon sem – nem véletlenül, mivel a BKV és alvállalkozóinak autóbusz- illetve villamosflottája sem teljes körűen ellátott klímaberendezéssel. A fővárosban a klimatizált buszok aránya hiába éri el az elmúlt évek járműflotta-frissítésének hatására már a 90-95 százalékot, ha gyakori tapasztalat, hogy a berendezés akkor sem hűt – vagy nem eléggé –, amikor van.

A 3-as metró pótlására beállított Volvók például kifejezetten jól hűtenek Fotó: Veres Viktor

Ez elég gyakori panasz a bkvfigyelő blogon is, a panaszokra pedig a BKK töbször jelezte: az újabb járművek automatikus hőmérséklet-szabályozásúak, hogy az utastérben a járművezető beavatkozásától függetlenül optimális hőmérsékletet biztosítson. A klímaberendezést amúgy a fődiszpécser utasítására kapcsolhatja be a sofőr – a központi utasítás pedig a szabály szerint akkor érkezik, ha kint 24 foknál melegebb van.

Combino – szintén klimatizált MTI Fotó: Bruzák Noémi

A villamosok a buszokénál jóval kisebb arányban légkondicionáltak, de legnagyobb forgalmat bonyolító 4-6-os vonalon közlekedő Combinók, továbbá a leghosszabb, 1-es vonalon illetve a budai fonódó hálózaton közlekedő CAF-ok klimatizáltak. Persze nem árt hangsúlyozni – erre felirtatok is figyelmeztetnek –, hogy a klímának akkor van értelme, ha nem nyitjuk ki párhuzamosan az ablakot, mert akkor csak a meleg dől be.

A 3-as metró még rosszabb: katasztrófa

Vegyes a klimatizáltsági helyzet a metróvonalakon is. A legöregebb járműparkkal rendelkező 1-es vonalon, vagyis a kisföldalattin nincs klíma, itt valóban tikkasztó a hőség, csurog az emberről a víz. Ez egészen addig így lesz, amíg ide is új járműveket nem szereznek be, ám ez még nagyon a jövő zenéje. A Millenniumi Földalatti rekonstrukciójáról, és járműparkjának megújításáról a Zoom.hu nemrég itt írt bővebben:

Ötmilliárdért készül az új kisföldalatti prototípusa

Ötmilliárdért készül az új kisföldalatti prototípusa Kétszer annyi utast szállíthatnak a kisföldalatti felújítása és meghosszabbítása után forgalomba állított új, egyterű és klimatizált járművek. A prototípus legyártására 5 milliárdot szán a kormány – tudta meg a Zoom.hu.

A legjobb a helyzet a 4-es és a 2-es metróvonalon, hiszen mindkettőn az Alstom légkondicionált szerelvényei közlekednek. Ugyanez a 3-as metróról már nem mondható el. Itt ugyan lecserélték a 40 éves régi szovjet metrókocsikat, ám azokat a Metrowagonmash csak felújította, klímaberendezés pedig nem került beléjük, csupán a régebbi trolibuszokba szerelt tetőventilátorhoz hasonló légcserélő.

A 3-as vonalon közlekedő felújított orosz szerelvényewk – évtizedekkel ezelőtti konstrukció Fotó: Veres Viktor

A Zoom.hu már írt arról, hogy a nagyobb baj az: légkondicionálót utólag sem lehet felszerelni rájuk. Ez ugyanis fizikailag kizárt. Méghozzá azért, mert miután a szerződés eredetileg nem tartalmazta a klíma beépítésének igényét, az oroszok nem ahhoz méretezték a födémet, vagyis a nem megerősített födém, illetve az oldalfalak nem is bírnák el a kocsinként szükséges 2 darab, egyenként 300-350 kilós szerkezet súlyát, amelyek ráadásul valószínűleg a tetőn nem is férnének el, vagy csak veszélyesen szűken.

„Lehet ilyeneken szórakozni, hogy legyen klíma, azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is”

– ezt már Tarlós István főpolgármester mondta a légkondit hiányoló kritikákra még tavaly nyáron. Véleménye azóta sem sokat változott e téren, bár nemrég már arról beszélt: legfeljebb plusz ventilátorokat építenek be, mivel – ismerte el ő is –, ezekbe a metrókocsikba légkondi utólag nem szerelhető be. Kérdés, hogy a több ventilátor mennyire csökkenti majd a hőséget – mindenesetre a következő 30-40 évben nem sokat javul majd a jelenlegi helyzet, amit a Közlekedő Tömeg így illusztrált:

Borítókép: MAN-trolibusz a budapesti Örs vezér téren / MTI Fotó: Máthé Zoltán