12 milliárd forintot osztottak szét a magyar felfedező kutatók között

12 milliárd forintot osztottak szét a magyar felfedező kutatók között

Egyharmadát pályakezdők kapták, Pálinkás József leváltása után nem nyúltak a támogatottak listájához a fejlesztési hivatalnál.

Történt, hogy a választások után kissé átalakították a tudományfinanszírozásért felelős struktúrákat, aminek egyik áldozata Pálinkás József lett, aki legutóbb a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt vezette. Az ő helyére érkezett Birkner Zoltán, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának korábbi igazgatója.

A váltás végrehajtásáig befagyasztottak mindenféle pályázati kifizetést, de most a Pálinkás vezetése alatt meghozott döntéseknek megfelelően, változtatás nélkül fizetett ki 12 milliárd forintot a magyar felfedező kutatóknak.

„A források egyharmadát fiatal kutatók nyerték el, akik kutatói életpályájukat és önálló kutatásaikat Magyarországon kezdik meg. Az elnyert források a természeti és társadalmi jelenségek megismerését célzó új módszerek, eljárások kidolgozását megalapozó projekteket és nemzetközi kutatási programok kezdeményezését ösztönzik” – írja közleményében az NKFIH.

Hozzátették: „A 2015-ös 7,9 milliárd forintról folyamatos növekedéssel idén 16,5 milliárd forintra nőtt a felfedező kutatási programokat ösztönző pályázatok keretösszege, ebből 12 milliárd forintos keretösszegre vonatkozóan hirdetett most eredményt a hivatal. Ebből a kutatói életpályát megkezdő posztdoktorok, az önálló kutatást elindító és kutatócsoportot alapító fiatal kutatók, illetve a tapasztaltabb kutatók is részesültek.”

(via Index)

Borítókép: Illusztráció / Fotó: Marcelo Hernandez/Getty Images