Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

20 éve él ágyhoz kötve, de már a sokadik kiállítására készül a légzésbénult festőnő

20 éve él ágyhoz kötve, de már a sokadik kiállítására készül a légzésbénult festőnő

“A sors az egyik kezével elvett tőlem: lélegeztetőgépre kerültem és azóta azzal élek Budapesten a Légzésrehabilitációs Osztályon, ágyhoz kötötten. A másik kezével viszont adott: elkezdhettem rajzolni. Az alkotás teszi teljessé és boldoggá az életem, segít a problémákon fölülemelkedni és erőt ad a mindennapok fájdalmának elviseléséhez”- írja magáról Doszkocs Zsuzsa, akit már gyerekkorában lassan terjedő izomgyengeséggel diagnosztizáltak.

A festőnő eredeti foglalkozása szerint programozó és mindaddig szakmájában is dolgozott, amíg 1998-ban izomgyengeség miatt kómába esett, és gégemetszést kellett rajta végrehajtani. Zsuzsát azóta lélegeztetőgépe segíti a légzésben, otthona a kórház lett. A kezdeti nehéz időszakban édesanyja zsírkrétákat vitt neki, hogy szabadidejében el tudja magát foglalni. Így talált rá a művészet szépségére. Bár csak csuklóból tudja mozgatni a kezét, mára már több száz képet és közel 40 kiállítást tudhat maga mögött. Minden év augusztusában külön kiállítást rendeznek festményeiből Szentendrén, ahol gyerekkorát is töltötte. Ez az egyetlen nap, amikor elhagyja a kórházat, hogy részt vegyen a kiállításmegnyitón és találkozhasson régi ismerőseivel.

Zsuzsa a rajzolás, festés mellett versek írásával is szokott foglalkozni. A fotók alatt egy-egy versének részlete olvasható.

Fotó: Csóti Rebeka

Itt élek és alkotok,/ meghalni még nem fogok./ Hosszú út van mögöttem,/ Sok szenvedés előttem…

Mégis jó, hogy itt vagyok,/ Szeretet mit adhatok,/ Szívem majdnem megszakad,/ Öröm minden pillanat.

Fotó: Csóti Rebeka

Betegségem nehéz terhe/ Lelkemet meg nem törte./ Óvta szülői szeretet/ Vigyázva botló létemet.

Fotó: Csóti Rebeka

Zavaros víz hullámai kicsit csendesedjetek./ Engedjétek, hogy éljek, mielőtt végleg elmegyek!/ Jó lenne sok szépet tenni, s nagyon boldognak lenni./ A víz felszínén önfeledten, vidáman lebegni!

Zavaros víz hullámai, bőszek, hajthatatlanok./ Nem hagynak kibontakozni, mielőtt elsorvadok./ A halál zord árnyékában éltem én az életem./ A gyógyírt gondjaimra, csak az alkotásban lelem.

Fotó: Csóti Rebeka

A téma hatalmas,/ tervezni izgalmas!/ Mit is ábrázoljak?/ Mi a trendi holnap?

Legyen talán egy álom?/ Szürreális mámor?/ Esetleg absztrakt?/ Amelyben nincsen maszlag?

Fotó: Csóti Rebeka

Színpompás falaid közt vidáman tanultam./ A nehéz leckét is sokszor fejből fújtam./ Nem csak a tudás kulcsát adtad a kezembe./ A szereteted mélyen bevésted szívembe.

Fotó: Csóti Rebeka

Azt nem felejtem el, hogy itt nevelkedtem,/ Még ha a betegségem száműzött is innen./ Köszönöm hát Neked, hogy gondos voltál hozzám,/ Hisz számomra Te vagy az eltűnt fiatalság.

Fotó: Csóti Rebeka

Ez a világ oly csodás/ Ezt érzem én óraszám./ Bár mindig így lehetne,/ Hogy az élet szeretne.

De ha nem lesz mindig így/ Az sem jelent bút vagy kínt/ Mert a sorsom változhat,/ Ha nem ma talán holnap?

Fotó: Csóti Rebeka

Túl vagyok a kómán/ Élek, ahogy hagyják./ És a gép duruzsol a fülembe/ Miközben levegőt juttat a tüdőmbe…

Fotó: Csóti Rebeka

Oly sok erőd van, mi hegyeket mozgatni képes,/ Ebből sugárzol nekem, és ez táplál, hogy éljek./ Összetartod vele a családunk összes tagját./ Gyámoltalan lennék, ha erődből nem adnál.

Fotó: Csóti Rebeka

A természetnek rendje, hogy megújul az élet,/ Ezzel biztatást adhat az emberi reménynek./ Azt tanulhatjuk belőle, hogy újra kezdhetünk,/ Legyen ez a megújulás a közös ünnepünk!

Fotó: Csóti Rebeka

A sorsom oly messzire vitt, kedves kis falumtól./ Nem felejtem emlékeit, a boldog gyerekkort./ Sok búbánat ért azóta, nehezebb az élet./ De a szívem visszahúz hol csak jó dolgok értek.

Fotó: Csóti Rebeka

Évről, év, újra, s újra,/ Ez életem rugója…/ Megint együtt lehessünk/ közösen ünnepeljünk…

Ezért az egy szép napért,/ Dolgozok és élek még…

Fotó: Csóti Rebeka

A szerelem édes, a szerelem fáj/ a szerelmem oly magányos, mint egy rab madár,/ hisz minden szenvedést én érzek csupán,/ mert a párom más utakon, tőlem messze jár.

Mindig arra várok hátha visszatér,/ de legtöbbször kiderül, hogy ez hiú remény/ hogyha néha látom az mindent megér/ nem tudja, hogy Ő számomra mily becses személy.

Fotó: Csóti Rebeka

Istenem segíts engem, annyi gondon és bajon át./ Utam végén elérjem a megnyugtató Nirvánát!/ S ahogy a kagyló a mocsokból gyönyörű gyöngyöt ád,/ Én is adhassak magaból, egy tiszta fényű csodát!

 

Doszkocs Zsuzsa összes akotása megtekinthető a honlapján.