Az exhírszerző Földi EchoTV-s felesége lehet az új Kálmán Olga

Az exhírszerző Földi EchoTV-s felesége lehet az új Kálmán Olga

A délelőtti HírTV-s hatalomátvétel, majd az azt követő tömeges elbocsátások után a felmondási idejét töltő Kálmán Olga egykori műsora, az Egyenesen kora délutáni ismétlése helyett Orbán Viktor tusványosi monológját adta le az újra kormányközelivé pozicionált csatorna, de a Zoom.hu információi szerint már meg is lehet Kálmán Olga utódja, méghozzá az EchoTV-s Földi-Kovács Andrea személyében.

Az Egyenesen plakátja még Kálmán Olgával Fotó: HírTv

A HírTV már délelőtt tudatta a képernyőn a hírsávban, hogy “Kálmán Olga és Csintalan Sándor műsorait mától nem láthatják a Hír Televízió képernyőjén”. Ezt közölte a televízió a honlapján is, “műorváltozás” címmel. A nap folyamán a hvg.hu azt írta, Kálmán Olga műsora, az Egyenesen megmaradhat valamilyen formában, csak éppen az Echo TV-nél dolgozó Horváth Károly kaphatja meg. A Zoom.hu szerdán arról is értesült, hogy Kálmán Olga kirúgása után felmondott az Egyenesen felelős szerkesztője, Láng Balázs is.

Megvan Kálmán Olga utódja

A Zoom.hu úgy értesült, egy másik EchoTV-s, Földi-Kovács Andrea lehet az új Kálmán Olga. Földi-Kovács volt már HírTV-s – méghozzá csaknem 10 éven át -, csak éppen a G-nap után úgy döntött, hogy “morális és szakmai okok miatt” azonnal távozik a televíziótól. Ezt követően a közmédiánál dolgozott, majd tavaly februárban szerződött a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó EchoTV-hez.

Földi-Kovács Andreáról tudni érdemes, hogy Földi László felesége. Földi a rendszerváltás előtt MSZMP-tagként még az állampárti Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökségén dolgozott, majd 1990 után az Információs Hivatalnál volt hírszerző,

az utóbbi években pedig a közmédiát és a jobboldali sajtót biztonságpolitikai elemzőként haknizta végig.

Földiról legutóbb akkor írtunk a Zoom.hu-n, amikor Tarlós István főpolgármester kirúgta őt a saját, 17 fős tanácsadói csapatából még tavaly novemberben. Földi ugyanis biztonsági szakreferensként havi bruttó 700 ezer forintot keresett a Városházán, de távoznia kellett. Az ok az volt, hogy többször is vállalhatatlan nyilatkozatokat tett. Például amikor Földi a menekülteket segítő civileket „a háborús törvények” alapján „azonnal kiiktatható” szabotőröknek nevezte. Ezután Tarlós még csak figyelmeztette, hogy tartózkodjon a nyilatkozatoktól, de ezt az ígéretét Földi megszegte, így egy újabb alkalom után nem maradhatott a stábban.

Borítókép: Illusztráció / Fotó: Halász Nóra