Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Nagy rohamot indított az Iszlám Állam Szíriában

Nagy rohamot indított az Iszlám Állam Szíriában

Nagy rohamot indított szerda hajnalban Szíria délnyugati részén az Iszlám Állam terrorszervezet; a halálos áldozatok száma meghaladja a 150-et a különféle jelentések szerint.

A több helyszínen, egyeztetve kezdett harcok Szvejda tartományban zajlanak a kormányerők és a dzsihadisták között, de sok a civil áldozat is. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint 156-an haltak meg, köztük 41 civil a terroristák által lerohant falvakban. Több helyen túszokat is szedtek a támadók.

A szintén Szvejdának nevezett tartományi fővárosban három öngyilkos merénylő röpítette levegőbe magát – részletezte a terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező OSDH-t vezető Rámi Abder-Rahmán. Hasonló, “több mint száz” halottról szóló adatot közölt az Iszlám Állam terrorista szervezet is közösségi médiájában, és egyben bejelentette, hogy a fegyveresei hajtották végre különböző helyszíneken a meglepetésszerű támadásokat.

A tartományban ez a legsúlyosabb napi veszteségmérleg a konfliktus 2011-es kezdete óta – közölte az OSDH. A dzsihadistákat az utóbbi időszakban kiszorították az általuk ellenőrzött területek jelentős részéről, és jelenleg a közel-keleti ország mindössze 3 százalékát tartják felügyeletük alatt.

Szvejdában helyreállt a nyugalom – jelentette be később a tartományi kormányzó, de egy kisebb terület még a dzsihadisták kezén van a várostól északkeletre.

Az orosz külügyminisztérium véleménye szerint a szerdai roham a terroristák “kétségbeesését” bizonyítja a küszöbön álló végső vereségük láttán. (MTI)