Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Varga Livius: Mindannyian az élő zenébe vagyunk szerelmesek

Varga Livius: Mindannyian az élő zenébe vagyunk szerelmesek

„Frappáns, dögös Kutya-koncertre lehet számítani.” Így ajánlja Varga Livius, A Kutya Vacsorája énekes-frontembere a zenekar születésnapi koncertjét, mely július 25-én lesz a Barba Negra Trackben. Liviusszal – aki egyben a Quimby énekes-ütőhangszerese is – arról beszélgettünk, mivel készülnek a koncertre, miért utálják, hogy hobbizenekarnak titulálják őket, mi foglalkoztatja őt mostanában, sőt az is szóba került: miféle szerelmek léteznek?

Hamarosan itt a 15. születésnapi koncertetek. Számot vetsz ilyenkor az elmúlt évekkel? Hol tartatok most, mit értetek el eddig? Egyáltalán: gondoltad volna, hogy még 2018-ban is lesz A Kutya Vacsorája?
Ezt tudtam, számot azonban nem vetek, mert más a koncepcióm. Az utat élvezem, ugyanis szerintem minden az útról szól és nem valami elérendő célról. Nincs stratégiánk, nem vagyunk vállalat. Színtiszta öröm, kreativitás, csodálatos energiacsere – ez generálja mindazt, amit a színpadon érez az ember és azt is, amit a közönség érez a produkció közben. Elképesztő katarzis, megtisztulás, lélekzuhany, ahogy Tibi (Kiss Tibor, a Quimby énekes-gitáros-frontembere – a szerk.) mondaná. Ezért csináljuk, ez hajt minket, ezért találunk ki számokat amellett, hogy a zene maga is kifogyhatatlan örömforrás. Az alkotófázis szintén, bár akkor nincs ott a közönség. Visszatérve a számvetésre: ha minden így marad, az teljesen jó, rajta vagyunk az úton, és közben – hál’ Istennek – iszonyúan be is futottunk. (nevet)
Ne nevesd el, mert ez így igaz!
Annyiban, hogy amikor csak összejártunk zenélgetni és csak szervezgettünk koncerteket, nem haladtunk előre.
Akkor honnantól datálod a befutást?
Az új menedzserünk, Tóth Áron Gergely érkezésétől, akinek teljesen más elképzelése volt a menedzserségről, mint bárkinek, akit előtte ismertem. Amellett, hogy szerény ember, óriási tempóban dolgozik, rendkívül proaktív, és remek ötletei vannak.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Vagyis minden profi lett körülöttetek: új honlap, friss arculat, több megjelenés…
Igen, ez mind kell, mert az, ha csak úgy megpróbálsz koncerteket szervezni, nem működik. Ha azonban mindent jól csinálsz, akkor végül igen. A mindenbe például az is beletartozik, hogy fenntartod a zenész lelki békéjét, amikor épp rossz kedve van. Nem akarom leegyszerűsíteni azzal, hogy egyszerre pszichológusnak és autószerelőnek is kell lenni, de igen.
Ugyanakkor az is változást hozott – igaz, korábban –, hogy tagcsere és -kiválás is történt a zenekarban.
Amikor Kovács Geri (Kovács Gergely: gitár, billentyű, programozás – a szerk.) más elfoglaltságai miatt távozott a zenekarból, jött Vasti (Vastag Gábor: gitár – a szerk.), vele együtt pedig teljesen más gitáriskola és munkatempó. Ha már Vastinál tartunk: az is apró változást eredményezett, hogy most ott van a stúdiója, ahol próbálunk. Így, ha elkezdünk írni egy számot reggel, estére már fel is vesszük az alapokat – ehhez csak másfél métert kell sétálnunk vagy áthúznunk egy kábelt a másik helyiségből. Gyorsan megy: egy nap – egy szám; ezzel szoktunk kérkedni. (nevet) Ez persze, mindössze annyit jelent, hogy megvan az alap, utána még sokat dolgozunk a számon, ám ez már csak csiszolás.
Mikor először beszélgettünk A Kutya Vacsorájáról, 2013-ban, Faszi, azaz a dobosotok, Gerdesits „Faszi” Ferenc azt mondta nekem: „Ez a zenekar nem hobbi, hanem küldetés…”
Abszolút. Nem is tudom, ki találta ki ezt az egetverő butaságot, de nagyon szűklátókörű lehetett, ha azt gondolta, vannak emberek, akik ha több zenekarban játszanak, akkor a kevésbé híres a hobbi. Micsoda sületlenség ez! Azt sem tudom, hogyan lehet hobbija annak, akinek a hivatása az élete. Zenészek vagyunk, és kész.
Kíváncsi vagy, te mit reagáltál erre akkor?
Mondd!
„Siralmasan alacsony a gázsink – ezt nevezik hobbizenekarnak.”
Igen? Na, ez azóta megváltozott. (nevet) De most komolyan: már nagyon elegünk van abból, hogy mindig ezt mondják, hiszen

mi tiszta lélekkel, óriási tűzzel és hatalmas energiákkal zenélünk – ez nem hobbi.

Nekem a hobbiról az jut eszembe, hogy a sufniban kisvonatot gyártok. Persze, az is szenvedély, de nem az a hivatásod, nem az a küldetésed, nekünk viszont A Kutya Vacsorája az. Olyan zenéket hozunk létre, amelyeket sehol máshol nem tudunk, és sok esetben a máshol megkeresett gázsit arra költjük, hogy – oké, eltartjuk a családot, de – ide veszünk hangszereket, miközben alig várjuk a Kutya-próbákat. De hál’ Istennek, mindenkinek kreatív zenekarai vannak, senki sem vendéglátózik valami unalmas formációban, amelynek ugyan jó a gázsija, de nem okoz örömöt. Szóval Junior (Köles István Junior.: percussion – a szerk.) ki is találta, hogy mi exkluzív zenei labor vagyunk – ez pedig minden ízében igaz.
„A Kutya Vacsorája minden egyes tagjának szenvedélye ez a zenekar” – mondtad szintén az idézett interjúban. Mi táplálja ezt a szenvedélyt már 15 éve?
Az az öröm, amelyről beszéltem, a központi öröm pedig az, amikor találkozunk a közönséggel. Az élő zene. Szerintem abba vagyunk mindannyian szerelmesek.
A Kutya Vacsorája és a Quimby élő zenéje ugyanolyan?
A különböző műhelyekben nyilván eltérő ízeit érzed meg a zenének. Nem tudom összehasonlítani a Quimby-beli kongázást a Kutya-beli énekléssel, de a két perkázást sem. Mindkét zenekarban más és más univerzumban vagyok. Teljesen másik chatszobában, ahol más a nyelv is. Zene mind a kettő. Pont annyira van egymáshoz köze, mint amennyire étel a nokedli és az alma is. Melyik a jobb? Mikor melyik, ugye. A lényeg, ami mindezt fenntartja, az energia.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

A legutolsó, év elején megjelent, A szerelem hétszer című lemezeteken többször előfordul, hogy rajtad kívül más is énekel a zenekarból. Az Ízbomlást Vasti, az Abszolútot pedig Nemes Zoli (Nemes Zoltán: billentyű – a szerk.) adja elő. Kevésbé ragaszkodsz már a mikrofonhoz?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy egyre inkább elfogadják a biztatást a többiek. Én eddig sem zártam el senki elől a mikrofont. Sőt: egyre nagyobb örömet okoz a közös éneklés, ennél a lemeznél pedig kimondottan boldog voltam, amikor hoztak egy számot és azt is vállalták, hogy eléneklik.
Csak jót tesz a megosztott front, a többféle éneklés egy zenekarban.
Valahogy úgy tekintek erre, mint az instrumentális jazzre: nem csak a zenekarvezető szólózhat.
Ahogy a többiek eléneklik a te szövegeidet, úgy az is belefér, hogy adott esetben te énekeld el másokét?
Persze, de ez a Quimbyben is megvan. A Halleluja című számról például sokan azt hiszik, hogy én írtam, pedig Tibi, ahogy az Otthontalanság otthonát, sőt a Kaviár és bort is, és sorolhatnám. Attól még a sajátomnak érzem, hogy nem én írtam. Ha pedig nem tetszik, akkor el sem éneklem.
Elárulsz valamit arról, milyen különlegességek lesznek a születésnapi koncerteteken?
Például az, hogy ki nem jön el? (nevet)
Értem én: arra a videótokra utalsz, amelyben híres zenészek mondanak nemet neked arra, hogy eljöjjenek a koncertre! Szuper ötlet volt, az tuti.
Igen, a kreatív csapatunk alkotása, nagyon vicces. (nevet) No, de, hogy mi lesz? Vendégségbe csak a volt tagokat hívtuk: Kovács Gerit, Voga Vikit (vokál – a szerk.) és Szabó Attilát (hegedű, most a Csík zenekar tagja – a szerk.). Sajnos Attila aznap játszik, így nem tud eljönni, de Viki és Geri ott lesz. Ennek szellemében is írtuk meg a programot. A korai anyagokból lesz sok, Geri több számban gitározik majd, de a játékát ötvözni is fogjuk Vastiéval. Plusz fergeteges fináléval zárunk. Antologikus hatása lesz a koncertnek: 15 év – 15 szám. Frappáns, dögös Kutya-koncertre lehet számítani.
Színházszerű lesz? Mint mondjuk mostanában oly’ sok Quimby-koncert.
Nem, ez most konkrét zene lesz, sőt: azt sem hiszem, hogy sokat stand-upolok majd. Ünnepelni fogjuk a számainkat, a 15 év művészetét. Nem az extra sallangokat kell nézni, hanem örülni annak, hogy kettővel többen leszünk a színpadon és persze, a zenének.
A legfrissebb, A szerelem hétszer című lemezen – nyilván – minden a szerelemről szól. Miért foglalkoztatott téged annyira ez a téma, hogy még a fajtáit is számba vetted?
Engem mindig ugyanaz foglalkoztat, csak most a szerelemben láttam meg a világ baját. A Kutyában először különböző társadalmi és emberi nehézségekről írtam. A vívódásról. Majd a második lemezen az emberi mohóságról születtek dalok; az is konceptalbum volt. A téma örök, csak leszűkítettem. Érdekes, hogy mennyire meg lehet találni kicsiben, a mikrokozmoszban, két ember kapcsolatában azt, ami a világ, a Föld, a társadalom, a családok baja! A szerelem – hétszer. De miféle szerelmek ezek? Jól tudjuk: a mániától a fóbiáig, pillanatokra pedig az ideális. Most egy mikuláspapírból kivágott, szív alakú fólián keresztül néztem ugyanarra a dologra. Végül is mindig ugyanarról beszélünk. Lehet, hogy ez filozofikusan hangzik, de akkor legyen filozófia. Miért is ne? Szeretem.
A szövegeid sokszor metaforikusak, amelyek pedig nem annyira, azok sem nevezhetőek könnyedeknek. Hogyan születtek?
Egy lemez elkészültét hosszú látenciaszakasz előzi meg. Például már most gondolkozom az új albumon, de a számokat valószínűleg két hét alatt fogom megírni. Ám ez csak úgy megy, hogy előtte két évig gondolkozom rajta. Nálam a legutolsó és nem is a legenergiaigényesebb fázis a rímkeresés. És hogy miről érdemes szólni? Ugyanarról, amiről a világon minden ember beszél, mióta az emberiség létezik – a kérdés csak az, milyen új módon lehet mindezt megközelíteni. Humorral? Provokációval? Keseregve? Hogy mi az eszköztár, az a végén derül ki. Plusz erre a lemezre akartam egy kis lírát írni, mert igen lírikus hangulatban voltam, amikor a köntösét kerestem. Azt pedig, hogy a végén a zene mennyire lesz lírikus, már nem én irányítottam, hiszen hatan voltunk rajta. Mert miután megírom a szöveget, elengedem.

A zenekarban nem a formális akarat a vezérelv, hanem az alkotásból, a megosztásból, az adásból származó öröm.

A legtöbbet így tudod beletenni, így lesz leginkább a tiéd. Csak figyelem, mennyire más lesz, mint amilyennek én elképzeltem – és ennek nagyon tudok örülni. Először félelmetes volt, bevallom, de már rég nincs félelem, csak boldogság.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Azt még mindig szem előtt tartod szövegírásnál, hogy nem kell mindenkihez szólnotok, vagy ahogy Faszi mondta: hogy ne legyetek kommerszek?
Igen.

Sem zeneileg, sem a gondolatvilágot illetően, sem nyelvi eszközökben nem vagyunk hajlandóak lebutítani azt, amit csinálunk,

csak azért, hogy még nagyobb sikereket érjünk el, és még többen jöjjenek el a koncertjeinkre. Vétek lenne bármilyen tudást, szintet feladni. Ez nem felsőbbrendűséget jelent. Hanem azt, hogy ha te bonyolultabb fogásokat, ritmikát akarsz használni, akkor azt használsz – még akkor is, ha az emberek csak a tuc-tucot értenék meg. Nem számít, ha ezzel több embert érnénk el, nekem nem okozna örömöt. Ahogy az egyszerűbb kifejezésmód sem. Én imádom a nyelvi játékokat, ezért csinálom. Ha ezeket egyszerűen kellene leírnom, és ezért nagyon sok pénzt utalnának, akkor azt mondanám, köszönöm szépen, ez nem az én szakmám. Egyébként is: űzik ezt elegen. A mindenkihez szólás pedig illúzió.
Említetted, hogy gondolkozol az új lemezen. Öntötted már szavakba ezeket a gondolatokat?
Áh, nem, szerintem még egy karácsony el fog telni, mire leülök tollal-ceruzával.
De a témát már biztosan tudod.
Igen, de korai ez még. (nevet) Többféle témán is gondolkozom. Nem kifejezetten a lemezén, hanem az élet kérdésein. Ezekből lesznek majd a szövegek.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

Mi foglalkoztat most?
Isten, teremtés és ezek viszonya, köze az evolúcióhoz. Tér- és idődimenziók, sci-fi filmek és minden, ami Asimov. Na, meg az: mindezekhez hogyan viszonyul a vágy?
A közélet nincs közte?
Ha egész nap követ törsz, nagyon nagy köveket nehéz kalapáccsal, amely üti a karodat, estére nem fogsz tudni finom dolgokat rajzolni…

Ki kell zárnom a mostani közéletet az elmémből – már ha csak bejön, rosszul vagyok.

Azért persze, tudom, mi zajlik itthon és a nagyvilágban, de sem lelkesedni, sem szitkozódni nem vagyok hajlandó. Mert az csak kőtörés, és nekem rajzolgatnom kell.