Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Pécs titkolja, hogy mire jutott a tényfeltáró bizottságuk a csődközeli helyzetről

Pécs titkolja, hogy mire jutott a tényfeltáró bizottságuk a csődközeli helyzetről

Közérdekű adatigényléssel fordultunk Pécshez, adják ki a Tényfeltáró Bizottság által elkészített tanulmányt, ami arra kereste a választ, hogy sikerült a városnak 7,5 milliárd forintos hiányt összehoznia. Az anyagot nem adják ki, az okok meglehetősen sántítanak.

Tavaly nyáron derült ki, hogy a 7,5 milliárd forintos hiánnyal küzd Pécs. Ennek lett az a következménye, hogy politikai gyámság alá helyezték Páva Zsolt polgármestert és szeptembertől két fideszes országgyűlési képviselő, Csizi Péter és Hoppál Péter által gründolt tanácsadói és döntéshozói testület “segíti” a munkáját. Azon nyomban bejelentette Páva, hogy Hoppál vezetésével feláll egy tényfeltáró bizottság, aminek az a feladata, hogy kiderítse, mi okozza Pécs gazdasági problémáit, illetve megoldási javaslatokat is kidolgoznak. A tényfeltáró bizottságban helyet foglalt még rajta kívül Rappai Ágnes könyvelő, Madár Péter pécsi közgazdász, Schneider János autókereskedő és Soó László volt pécsi MSZP-s városházi képviselő.

A júniusi közgyűlésen Hoppál Péter beszámolt a bizottság munkájáról és bejelentette, hogy a 47(!) oldalas anyagot csak és kizárólag a polgármesternek adja majd át. Előtte még szemezgetett az anyagból, Pécs gazdasági helyzetéért felelős körülmények között említette a 90-es években zajlott délszláv háborút, a későn Pécsre érő autópályát és a 2008-as világválságot is. Arról is beszélt, hogy a megyei jogú városok között 1995-től 2001-ig, a bevételek erősorrendjében, a 20. helyen foglalt helyet; 2001-től 2008-ig a 19. helyen volt. A 2017-es az adóbevételek tekintetében a középmezőnyben vannak, a 3 milliárddal. Többek között megelőzi Zalaegerszeget, Szekszárdot, Egert és Salgótarjánt is, amelyek viszont lélekszámban harmad-feleakkora városok, mint Pécs, bár ezt nem emelte ki. Volt egy finom utalás a korábbi szocialista városvezetésekre, egy halvány kritika a jelenlegivel szemben is, illetve kiemelte, hogy Pécsnek nincs semmiféle koncepciója hosszú évek óta a helyzet kezelésére (Ezt már mi is megállapítottuk.)

Nem adják ki a tanulmányt

Semmi új nem hangzott el a beszámolókor, mint amiről korábban már ne esett volna szó, mégis úgy adta át a Fidesz országgyűlési képviselője az anyagot Páva Zsolt polgármesternek, mintha minimum a bölcsek kövéről lenne szó. Páva, illetve Hoppál úgy döntött, hogy nem hozza nyilvánosságra az anyagot, mi viszont bele szerettünk volna nézni. Ezért közérdekű adatigényléssel fordultunk Lovász Istvánhoz, Pécs jegyzőjéhez, aki viszont megtagadta a tanulmány kiadását.

A válaszában arra hivatkozott a jegyző, hogy a dokumentum nem az önkormányzat közgyűlése vagy tisztségviselői megrendelése alapján készült.

„A készítői öt, a város fejlődése, gazdasági helyzetének további javulása iránt elkötelezett, szakterületén jelentős szakmai tapasztalattal és tekintéllyel rendelkező pécsi polgár. A dokumentumot kifejezetten a polgármester munkájának segítése érdekében bocsátották kizárólag a polgármester rendelkezésére.”

A pécsi városháza Fotó: Kovács István

Ennek némiképp ellent mond, hogy maga Páva Zsolt polgármester mondta a tavaly szeptemberi közgyűlésen a jegyzőkönyv szerint, hogy

„Tényfeltáró Bizottságot fog létrehozni, amelynek az a feladata, hogy vizsgálják ki, milyen tényezők játszottak közre, hogy ilyen helyzetbe jutottak Pécs városában. Nézzék meg vannak-e újabb „aknák”, amelyekre vigyázni kell. Úgy döntött, hogy egy tapasztalt, a politika világában járatos embert, régi barátját Hoppál Péter országgyűlési képviselő urat kéri fel arra, hogy ezt a bizottságot vezesse, és amikor a bizottság a munkáját elvégezte, adjon számot a Közgyűlésnek.”

Lovász arra is kitért, hogy „a dokumentum készítői, a dokumentum nyilvánosságra hozatalára, vagy bármilyen célra történő felhasználására engedélyt nem adtak. A dokumentum egyrészt a készítők szellemi terméke, másrészt nincs sem az önkormányzat, sem a hivatal kezelésében, ezért nem tudják kiadni.”

A Transparency szerint közérdekű adat

Megkerestük az adatigénylésünkkel kapcsolatban a Transparency International Magyarországot, akik úgy kommentálták a Zoom.hu-nak az ügyet, hogy szerintük “nem vitás, hogy közérdekű adatokról van szó, hiszen Pécs város önkormányzata a költségvetési hiány rendezésekor feltehetően támaszkodni fog a pénzvesztés okait feltáró tanulmány megállapításaira.

Nem is értjük, hogy miért kell ezt a tanulmányt titkolni, hiszen valójában inkább elismerést, mintsem a szerzői jogi védelme mögé búvást érdemelne az a kezdeményezés,

hogy a városa sorsát a szívén viselő polgárok tanácsokkal látják el a pénzügyileg megroggyant város vezetését és segítenek nekik jobban megérteni a kialakult helyzet okait. Az ilyesmire a polgárok és a városuk egyaránt büszke szokott lenni, ha pedig ez nem lenne elegendő, akkor tudomásul kellene venni, hogy aki a közhatalom számára, a közpénzek sorsát érintő megállapításokat tesz, az a nyilvánosságot is kénytelen tolerálni.”