Trump újraindulna az amerikai elnökségért

Trump újraindulna az amerikai elnökségért

Donald Trump elárulta, hogy újraindulna az elnökválasztáson 2020-ban. Az amerikai elnök nagy-britanniai látogatásán az ITV tévécsatornának nyilatkozott, és ebből vasárnap közölt részleteket a Mail on Sunday című brit lap. Beszélt az Európát érő migrációs krízisről is, és itt szóba hozta Magyarországot. Úgy fogalmazott:

Egyes országok nem vesznek át bevándorlókat. Őket megrója emiatt az Európai Unió. Vessen pillantást például Magyarországra.

Ők nem akarják azt tenni, amit a többi ország közül egyesek tettek. Most ez egy nagyon komoly dolog, humanitárius alapon kéne tenni valamit, de azért ez megváltoztatja Európát” – mondta Trump, utalva a többi között a párizsi és a londoni merényletekre.

Újraindulna az elnökségéért Fotó: Nicholas Kamm/AFP/Europress

Arról is kérdezték az elnököt, hogy indul-e újra az elnökválasztáson. „Igen, teljes mértékben ez a szándékom” – mondta, hozzátéve: nem lát egyetlen olyan demokrata párti kihívót sem, aki le tudná őt győzni.

Az interjúban Donald Trump a II. Erzsébettel folytatott megbeszéléséről is említést tett, melyen természetesen a brexit is szóba került. „Azt mondta, hogy ez egy nagyon – és igaza is van -, nagyon összetett probléma, és azt hiszem, senki se gondolta, hogy mennyire összetett lesz” – mondta az elnök, és rendkívüli asszonynak nevezte a brit uralkodót.

Az amerikai elnök látogatását Londonban tüntetések fogadták Fotó: AFP/Europress

 

Az elnök egy másik tárgyalópartnere, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is szóba került. Róla Trump azt mondta: „Nagyszerűen kijöttem vele, bizony! Nagyon eszes, kimagasló személyiség, tréfás és kemény, jó tárgyaló” – mondta, elismerve, hogy az észak-koreai diktátor könyörtelen, de szerinte mások is azok. Arra a kérdésre, hogy ilyen ember-e Putyin orosz elnök is, akivel a jövő héten találkozik, Trump azt mondta: „feltételezem, talán igen.

(MTI)

Borítókép: Donald Trump / Fotó: AFP/Europress