Napi ágybérlet, erre mozdultak rá a főbérlők

Napi ágybérlet, erre mozdultak rá a főbérlők

Már nem feltétlenül lakást vagy szobát adnak ki a főbérlők, a kínálatba bekerült a napi ágybérlet. Elsősorban a határ melletti nagy településeken és jó munkalehetőséget kínáló helyeken hódít az új trend.

Új trend látszik erősödni a hazai albérletpiacon, amely ezúttal elsősorban azokra az országrészekre jellemző, amelyek munkaügyi csomópontoknak tekinthetőek. A közösségi oldalakon található albérleti hirdetések között az utóbbi hetekben több olyanra is akadtunk, ami eddig nem volt jellemző. Ezek a lehető legkisebb privát teret biztosítják a beköltözők számára, ugyanis

napi ágybérletről van szó.

Egy szegedi címen, ahol érdeklődtünk a feltételek felől, azt mondták, hogy egy szobában több ágy van elhelyezve – esetünkben kettő volt, igaz, itt háromszobás lakásról volt szó. Alapvetően a fürdő, a WC és a konyha használata van benne az árban. Persze a hűtőgép is része a szolgáltatásnak – mondták –, de ezt inkább a lakótársakkal kell egyeztetni. Mindenesetre megnyugtattak, biztosan meg lehet beszélni, hogy legyen hely, mert elég nagy hűtőt helyeztek el. Arra a felvetésünkre, hogy lehet-e szerződést kötni, kitérő választ kaptunk: néhány napra nem feltétlenül szükséges – jegyezték meg.

Nincs gyorsan lelakott lakás

Hasonló „berendezkedésről” az osztrák határ közelében, Mosonmagyaróváron is beszéltek. Mint kifejtették, nagyon nagy igény van ezekre a megoldásokra. A városban többen is így oldják meg az ingatlanuk kiadását – vetették közbe. Gyorsan cserélődhet a lakók állománya, de ez nem feltétlenül baj – folytatták. Nagyon sokan ugyanis azért veszik ki csak az ágyat, mert Ausztriában dolgoznak, s az olcsóbb szállásra, Magyarországra térnek vissza. Reggel aztán indulnak a határ túloldalára. Akik igénylik ezt a megoldást, az ország számos részéből érkeznek, jellemzően fizikai munkát végeznek Ausztriában, s így oldják meg a spórolást a szállásuk esetében. „Furcsa lehet, de nekünk, az ingatlan tulajdonosának, a gyors lakócserék ellenére jóval nagyobb biztonságot jelent ez a megoldás” – jegyezték meg. Egyrészt az ágybérlők hálásak a lehetőségért, ezért gond nélkül fizetnek, de ez csak az egyik pozitívum. Ugyanis aki a műszakja végén visszatér Magyarországra, az fürdik, s már megy is aludni. Reggel pedig korán távozik is. Így sokkal kevésbé lakják le a lakást, hiszen szinte nem is használják. Ez ebből a szempontból jobb helyzet, mintha hosszabb távra, állandó lakónak adnánk ki – jelentették ki. Ráadásul a hétvégékkel nincs nagy baj, mert a lakók többsége olyankor hazamegy a családjához.

Forrás: Facebook

Egy este/egy ágy 1000 forinttól

A szegedi esetben a napi ágydíj 1000 forint volt, míg Mosonmagyaróváron 1200-1300 forintot mondtak. A nyugati országrészben talált megszólalónk szerint náluk csak 10 ágy van elhelyezve, de tudnak olyan helyet, ahol nem nagyon figyeltek a zsúfoltság elkerülésére, így 22 ágyat helyeztek el, igaz, egy nagyobb szobákból álló háromszobás lakásban.

Jöttek az új albérletigények, s az látszik, hogy a piac reagál ezekre – mondta az ágybérleti lehetőségekkel kapcsolatban Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa. Ez lényegében ugyanaz a felosztott lakásbérlési modell, mint amikor egyetemisták többen vesznek ki egy ingatlant. Itt azonban valóban alig vagy nincs is privát szféra, ami azért nem jó dolog. A változás az albérleti árak növekedésének a következménye. Van egy réteg, elsősorban a fizikai munkát végzők, akik csupán néhány hónapig, vagy esetenként néhány hétig vannak egy-egy városban, mert ott találtak munkát, ám egy drágább, egész lakásra szóló megoldást nem akarnak, vagy nem is tudnak megengedni maguknak. Ez azokban a régiókban és nagyvárosokban jellemző, ahol jó munkalehetőségek vannak. Vagyis a kínált ágyakat nem diákok veszik ki, de elsősorban nem is nekik szánják őket. Amolyan munkásszállásokról lehet beszélni, összességében kevesebb emberrel, de kevesebb privát térrel is – folytatta.

Az albérleti árak emelkedése miatt egyre több az ilyen kínálat – mondta.

A napi bérleti díj mellett azonban nem naponta, hanem jellemzően hetente van az elszámolás, miután hétvégére a bérlő általában hazautazik.

Az árakkal kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy a mostani hírek szerint 1000 forintról indul az ágybérletek napi költsége. Ez attól függően változik, hogy mennyire erős a munkakínálat a környéken. Így persze Budapesten ennél magasabb árak alakultak ki.

Megkönnyíti a munkavállalást is

Arra a felvetésünkre, esetleg előfordulhat-e, hogy ilyen lehetőségeket a munkáltatók fizetnek, s így csábítanak munkaerőt a jelenlegi komoly szakemberhiány közepette, Balla Ákos annyit mondott: nem jellemző, de elképzelhető, hiszen ez is egy módja lehet a munkaerő-keresésnek. Nem egy kiforrott piacról van szó, így a tendenciák nehezen láthatóak. Sokkal valószínűbbnek tetszik, hogy egy 4-5 emberből álló építőipari brigád vezetője maga keres ilyen helyeket az elvállalt megbízás közelében, s a munka idejére ilyen szálláslehetőséget biztosít az emberek számára.