Vizi E. Szilveszter üzent Palkovics Lászlónak

Vizi E. Szilveszter üzent Palkovics Lászlónak

Válasz a miniszternek címmel rövid írás jelent meg a csütörtöki Magyar Hírlapban. A szerző, Vizi E. Szilveszter orvos, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki többször részt vett a kötcsei polgári pikniken.

A tudós az írásban Palkovics László szintén a Magyar Hírlapban megjelent interjújára reagált.

„Én nem értesültem sem az MTA által szervezett tüntetésekről, sem onnan elhangzó fenyegető nyilatkozatokról, de emlékszem arra, hogy mi történt 2005-2006-ban, mint hogy én voltam akkor az MTA elnöke”

– írta Vizi.

A korábbi elnök szerint a korabeli sajtó az Akadémiát akkor ostromlott várhoz hasonlította, a tudományos szervezet érdekében akkoriban is többen felszólaltak a nyilvánosságban. Vizi Freund Tamás világhírű agykutató 2006-os Magyar Nemzetben megjelent cikkéből idéz a miniszternek:

„A kreatív tevékenység, a valódi, eredeti alkotás azonban sem a művészetben, sem a tudományban nem megrendelhető és kilóra nem mérhető.

Egyet lehet csak tenni érdekében: optimális körülményeket biztosítani számára, és akkor már a puszta létével megszolgálta a befektetést.

Ugyanakkor joggal reménykedhetünk abban, hogy ezekből az agyakból előbb-utóbb valami kipattan, amire világszerte büszkék lehetünk, és ami a kulturális-gazdasági felemelkedésünkhöz is hozzájárul. Ez nem luxus vagy arisztokrata hobbi, hanem egyetlen módja, hogy rajta tartsuk Magyarországot a világ tudományos, kulturális térképén. Ezek a gondolatok aktuálisak ma is” – zárta írását Vizi E. Szilveszter.

Az idézett Freund Tamás agykutató június végén lépett ki a Professzorok Batthyány Köréből az MTA “államosítása” miatt. (via Index.hu)

Borítókép: Ivándi-Szabó Balázs