Közel a tökéleteshez a horvát válogatott

Közel a tökéleteshez a horvát válogatott

Tizenkét nemzet szerepelt eddig a világbajnokságok fináléjában, így a horvát együttes a tizenharmadik, és kérdés, hogy a kilencedik arany- vagy az ötödik csak ezüstérmes csapat lesz-e az övék.

Monaco – Atletico Madrid, Liverpool, Besiktas, Sampdoria (Dinamo Kijev) – Barcelona, Inter – Eintracht Frankfurt (Hoffenheim), Real Madrid (Fiorentina), Inter – Juventus (Lokomotiv Moszkva)

Természetesen nem random módon soroltuk fel az eszünkbe jutó európai él- és középcsapatokat, hanem az alábbi tizennégy klub adja ugyanis azt a tizenöt horvát játékost, aki pályára lépett az Anglia elleni 0–1-ről 2–1-re megnyert elődöntőben. A lista pedig részben megmutatja, hogy mitől is erős a horvát válogatott.

Mindegyik labdarúgó erős bajnokságban, jegyzett csapatokban futballozik – ráadásul stabil játékosok –, viszont a többség nem topklub tagja, ami azt is magával hozza, hogy a hosszú és fárasztó klubszezon során nem hajtotta magát csapágyasra, így még a világbajnokságra is több ereje maradt. Ez fontos szempont, nem véletlen, hogy az orosz, az angol, vagy a horvát válogatott is ilyen jól bírta erővel, hiszen az élmezőny mögötti klubok némiképp kevesebb meccset játszanak a szezon során, kevesebbet is utaznak, és valamivel több erejük marad.

fotó: AFP/Europress

A horvátoknál a vb előtt Rebic, 31, Subasic és Lovren 46-46, Mandzukic 48, Modric 49 meccset játszott, míg a teljesen kifacsart argentin Lionel Messi 58-at (Cristiano Ronaldo amúgy ötvenet). Érdekesség, hogy Messi csapattársa Rakitic 62-t, szóval a Barcelona kevéssé kímélte embereit, a Real Madridban szereplő Modric viszont úgy jutott el „csak” 49-ig hogy még a BL-ben is döntőztek.

Szóval a játékosok folyamatos meccsterhelést kaptak, de még éppen azon a határon belül, hogy ne lúgozódjanak ki teljesen a világbajnokság rajtjára. Ráadásul mivel csak öten játszanak topklubban, a mentális terhelés is kisebb a szezon során, s bizony ez is rengeteget jelenthet egy-egy nehéz pillanatban.

Haza lehet menni

Noha több helyen felvetődött a vb során, hogy a klubfutball térnyerése a nemzeti csapatokkal szemben azt is magával hozta, hogy az igazán kimagasló tudású edzők klubcsapatokat irányítanak és nem a válogatottak kispadján ülnek, azért a tavaly kinevezett Zlatko Dalic elég szépen összerakta a csapatot, a cserékkel általában jól nyúl bele a meccsbe, s kellően határozott is. Nikola Kalinicet azonnal hazaküldte, amikor az nem akart beállni, végig tűzben tartja a csapatot, megtalálta a játékosok számára legjobb felállást, és kifejezetten eredményesen is szerepel vele a csapat. Azok közül a horvát kapitányok közül, akik ötnél több mérkőzésen dirigálták a válogatottat – kilenc ilyen szakember volt az ország 1990-es függetlenné válása óta –, neki a második legjobb a mérlege Slaven Bilic után, tizenhárom mérkőzés nyolc győzelmet ért el a válogatott három döntetlen és két vereség mellett.

fotó: AFP/Europress

Persze nemcsak a klubjaikon keresztül közelíthetjük meg a horvát válogatott sikerét, érdemes megnézni a játékosok életkorát is. Ebben az esetben így fest a szerdán győztes gárda:

33 – 26, 29, 29, 30 (29) – 30, 26 – 24 (27), 32 (29), 29 – 32 (32)

A szerdai csapat átlagéletkora 29.1 év, a komplett kereté 27.4, utóbbival a középmezőnyben foglalnak helyett a 32 válogatott alkotta vb-mezőnyben, és világosan látszik, hogy a horvátok bőven elég tapasztaltak már ahhoz, hogy kellő rutinnal álljanak bele, minden szituációba, viszont szinte senki sincs túl a zeniten. Így gyakorlatilag csupa olyan labdarúgó alkotja a keretet, aki életkora alapján (is) éppen pályafutása csúcsán jár, aki folyamatosan képes a jó teljesítményre.

A horvát válogatott ereje tényleg a csapatban, a közösségben rejlik, hiszen a gárdában két világsztár szerepel összesen, viszont Rakitic és Modric sem az a típus, aki azt akarja, hogy róla szóljon minden, a két középpályásról süt az alázat, posztjukból és személyiségükből adódóan képesek a kulimunkát is elvégezni, ha arról van szó. Mellettük Mandzukic az, akit klasszisnak nevezhetünk még, s pont egy ilyen csatár kell a válogatottnak: eredményes, de a mezőnymunkából is kiveszi a részét. Horvátország történelmének legjobb válogatottja az 1998-ban vb-bronzérmes gárda volt, s bizony a Suker, Boban, Prosiniceki, fémjelezte, a legendás edző, Miroslav Blazevic irányította gárdában talán több klasszis szerepelt, de ahogy az a brigád, a mostani is rendkívül egységesnek tűnik.

fotó: AFP/Europress

Plusz egy meccs

Nem volt még olyan csapat a világbajnokságok történelmében, amelyek egy tornán háromszor is hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott volna, a horvátok viszont a nyolcad-, a negyed- és az elődöntőben is 120 percet futballoztak, sőt az első két fázisban tizenegyeseket is lőttek. Ami azt is jelenti, hogy Horvátország 90 perccel, azaz egy teljes mérkőzésnyi idővel többet töltött a pályán, mint döntőbeli riválisa, a meccseit rendes játékidőben megnyerő francia válogatott.

S itt jön a képbe a délszlávokra jellemző nemzeti öntudat, no meg az, hogy náluk minden meccs – jó értelemben véve – háború. Márpedig aki a hazájáért megy harcba, az tényleg mindenáron győzni akar, ez viszont nem tanulható. Vagy ilyen közegben nőnek fel a játékosok, vagy csak mesélik nekik, de sosem tudják elsajátítani. A 4 milliós horvát nemzetet összekovácsolja a hazaszeretet, a kockás mez nekik tényleg fontos, nem csak úgy beszélnek róla. És ez segíthet túllendülni a fizikai fáradtságon, hiszen ha megnézzük, az egyenes kieséses szakaszban minden találkozón volt holtpontja a válogatottnak, többször úgy tűnt, járni sem bírnak a játékosok, aztán valahonnan újra erőt merítettek még. Így meg már egészen szépen összeáll a sikerrecept.

Jó játékosok. Megfelelő fizikai és mentális állapot. Alázat. Rutin. Szív.

S bár a franciák eddig látott végtelenül hatékony játéka, a labdarúgók tudása, az egy nappal több pihenő, a hosszabbításos meccsek megúszása mind mind azt sugallja, hogy Franciaország a finálé esélyese, az Argentínát, Nigériát, Izlandot és Angliát is legyőző, a dánokat és az oroszokat is elbúcsúztató Horvátországot azért egy pillanatra sem szabad leírni.

Corluka sapkája

Noha Magyarországon (és Horvátországban is) komoly tradíciói vannak a vízilabdának, mégis furcsa, hogy a világ legnépszerűbb sportágának mérkőzésein a horvát drukkerek egy rétegsportág felszerelését hordják, márpedig rendre látni vízilabdás sapkát viselő szurkolókkal. A történet a 2016-os Európa-bajnokságra vezethető vissza, ahol Vedran Corluka fejsérülést szenvedett a csehek ellen, s mivel a seb állandóan szétnyílt, védőfelszerelésre volt szükség. Ez lett a pólósok sapkája, amelyről el kellett távolítani a műanyag fülvédőt, illetve leragasztották rajta a számot, meg a feliratokat, ezek után azonban az UEFA is engedélyezte a különleges védőfelszerelést. Sőt, Corluka sapkája azóta az UEFA múzeumának kiállítási darabja – a fejfedőből meg nemzeti viselet lett.

Mathieu Wolff on Twitter

@brenda4villa @ElliottAlmond The story of the first water polo cap used in football. https://t.co/5cf9gRDyvd

S ha már vízilabda, a horvát férficsapat abban a sportágban már vb-címvédő, hiszen tavaly éppen a Margitszigeten lett világbajnok a gárda, úgy, hogy előbb az akkor még olimpiai, világ-, Európa-bajnoki, világkupa- és világliga-címvédő (több sorozat nincs a sportágban) Szerbiát, majd a házigazda Magyarországot győzte le.

Borítókép: AFP/Europress