A Heineken nyerte a Nébih nagy sörtesztjét – mi is ott jártunk

A Heineken nyerte a Nébih nagy sörtesztjét – mi is ott jártunk

A vizsgált 20 világos dobozos sör biztonsággal fogyasztható, a szakemberek mértek, kóstoltak, laboroztak. Galériánk is van a tesztről.

A nyár és a meccsnézés egyik sláger termékét, a világos dobozos söröket tesztelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A vizsgált italok kiválasztásából most először az olvasók is kivehették a részüket. Végül nem ez lett a teszt egyetlen újdonsága: első alkalommal fordul ugyanis elő, hogy mindent rendben találtak a szakemberek, még jelölési hiba sem akadt – közölte a szervezet.

Két csoportban kóstoltuk a söröket. Mindenki 10 sört értékelhetett Fotó: Halász Nóra (Kattintson a képre galériánkért!)

 

A tesztelt 20 világos dobozos sör tehát biztonsággal fogyasztható, persze – hasonlóan más alkoholos italokhoz – csak mértékkel.

A Nébih munkatársai 12 nagyobb üzletlánc kínálatát mérték fel, ahol több mint 120 különböző márkájú vagy típusú sört találtak. A listát alkoholtartalom alapján szűkítették, majd két csoportban, 20-20 termék közül szavazhattak kedvenceikre a hivatal Szupermenta nevű blogjának olvasói. Végül, több mint ezer voks alapján, 14 hazai és 6 külföldi előállítású – egyébként az áruházak kínálatában leggyakrabban látott – sör jutott be a 20 tesztelendő termék közé.

A söröket atomjaira bontották a Nébih laboratóriumában a szakemberek. Ellenőrizték az italok sűrűségét, alkohol-, extrakt, szén-dioxid és energiatartalmát, erjedési fokát, a jelöléseket és még számos összetevőt. Izotópvizsgálattal ellenőrizték a pótanyag nélküli söröknél, hogy valóban nem tartalmaznak-e mást a négy fő alapanyagon kívül.

Az alkoholtartalmakban csupán kisebb eltérések voltak, amelyek mind megfeleltek a tűréshatárnak.

Szintén fontos elem volt a mikroszkópikus gombafajok (penészgombák) által termelt méreganyag (mikotoxin) mérése. A gabonafélékben, gabonakészítményekben, pörkölt kávéban, sörben, borban, fűszerekben is előforduló méreganyag vizsgálata minden terméknél kimutatási határérték alatt volt.

Forralás és lepárlás is szükséges az alkoholtartalom vizsgálatához, amit csak nekünk mutattak meg Fotó: Halász Nóra (A képre kattintva galéria nyílik)

Ezúttal sem maradhatott el a népszerűségi vizsgálat sem, ahol szakértő és laikus kóstolók szín, illat, íz, külső megjelenés, csípősség és keserűség alapján értékelték az italokat. A Nébih Szupermenta világos dobozos sör terméktesztjén a minőségi világos sörök közül első helyen végzett a Heineken, második lett a Budweiser, míg harmadik helyen a Dreher és a Pécsi Sör zárt holtversenyben. A világos sörök csoportjában a Steffl volt a kóstolók kedvence, második lett a Tuborg, harmadik helyen pedig a Borsodi végzett.

Borítókép: Halász Nóra