Két újabb angol politikus mondott le a brexittárgyalások miatt

Két újabb angol politikus mondott le a brexittárgyalások miatt

Azután, hogy Boris Johnson külügy- valamint David Davis brexitminiszter lemondtak, mert nem értettek egyet Theresa May egyre puhuló brexitpolitikájával, két újabb angol politikus köszönt le ugyanilyen indokok miatt.

A Konzervatív Párt két alelnöke, Maria Caulfield, nőkért felelős alelnök, valamint Ben Bradley, ifjúságért felelős alelnök szerdán adták be lemondásukat.

„Ez a politika rossz az országunknak, és rosszat tesz a pártunknak is” – mondta lemondását indokolva Caulfield.

(BBC)

Borítókép: Theresa May brit miniszterelnök sajtóértekezletet tart a londoni kormányfői rezidencián, a Downing Street 10-ben 2018. április 14-én, brit királyi légierő (RAF) szíriai célpontokra mért hajnali légicsapásai után. A brit légierő az Egyesült Államokkal és Franciaországgal közösen végrehajtott műveletben precíziós fegyverekkel sikeres bevetéseket hajtott végre egy olyan szíriai katonai létesítmény ellen, amelynek része volt a szíriai rezsim által saját népe ellen elkövetett vegyifegyver-támadásban. (MTI/EPApool/Will Oliver)