Több utazási iroda is árat emelt a gyengülő forint miatt

Több utazási iroda is árat emelt a gyengülő forint miatt

A gyengülő forint a nyaralásokra már lecsapott. Az utazási irodák eddig bírták, sokan 4-5 százalékkal emelték áraikat a magyar deviza gyengülése miatt.

A jelek szerint az utazási irodák egy része eddig bírta tartani az árait a forint gyengülése mellett. A cégeknek komoly árfolyam-kockázatot kell futniuk, hiszen sok esetben hónapokkal korábban euróban kell lefoglalniuk a szálláshelyeket, ahová az utakat szervezik, leendő utasaikat csábítják. Csakhogy az elmúlt másfél-két hónapban a magyar deviza jegyzése jelentősen gyengült az euróval szemben, az amerikai fizetőeszköz esetében pedig az értékvesztés mértéke még az euróénál is nagyobb volt. Előbbi esetben nagyjából 6-8 százalékról, míg utóbbi deviza esetében 10 százalékról beszélhetünk.

Már korábban is téma volt az utazások árának változása, ám akkor a Zoom.hu-nak a Magyar Utazási Irodák Szövetségénél (MUISZ) annyit mondtak, hogy ilyen lépésre nem szánták el magukat az utazásszervezők. Nos, a jelek szerint eddig bírták a cégek, lapunkhoz olyan visszajelzések futottak be, hogy egyes társaságoknál már léptek, s emelték az árakat. Ezt Prónay Bence, a MUISZ marketing bizottságának tagja megerősítette lapunknak. Mint mondta, több utazási iroda is emelte már az árait, de messze nem általános a tendencia.

Az emelés mértéke egyébként jellemzően 4-5 százalék közötti volt.

Fotó: Pexels

Prónay hozzátette, erre a jogszabály lehetőséget ad. Éppen az említett árfolyamkockázat miatt a vonatkozó regulák lehetővé tesznek áremelést, de 7 százaléknál ez nem lehet nagyobb. Ha a növelés ezt a szintet nem éri el, akkor az nem jelent szerződésszegést.

Ha viszont ennél nagyobb, akkor az utas minden következmény nélkül elállhat az utazástól.

Arra a felvetésre, hogy az irodák emelnek-e olyan utak esetében, amiknél előleget vagy esetleg az utazás teljes összegét befizették, úgy válaszolt: minden cég esetében egyedi döntés az árnövelés mértéke és időpontja. Így az említett helyzetekre vonatkozóan is egyedi döntések születnek. Jogszabály szerint ez megléphető, de ha valaki már a teljes összeget befizette, nem igazán szokás az utazás árán emelni, ráadásul ezekre az esetekre is vonatkozik a 7 százalékos határ – tette hozzá.

A jegybank laza monetáris politikája nem támogatja a forintot

A forint jegyzése az euróval szemben valóban régen látott mértékben gyengült. Január elején a magyar deviza árfolyama még 310 közelében volt a közösségi fizetőeszközzel szemben. Másfél-két hónapja azonban általános elfordulás tapasztalható a feltörekvő piacoktól, s így Magyarországtól is, aminek következtében a forint gyengülni kezdett. Emellett a befektetőknek feltűnt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) roppant laza monetáris politikája, miközben a nemzetközi piacon már a szigorítás kezd teret nyerni. Ez még hozzátett az értékvesztéshez a forint esetében.

Ennek hatására végül a magyar fizetőeszköz euróval szembeni jegyzése múlt hét végére új történelmi mélypontra, 330,50 közelébe lendült.

Az utóbbi napokban azért némi erősödés tapasztalható. Az árfolyam a hét elején még gyengült, ám hirtelen megfordult a trend, csütörtökön 324-325 között zajlott a kereskedés. Az Equilor Befektetési Zrt.-nél egyébként úgy vélik, hogy a 326,35-ös szint már ellenállást jelent, amennyiben alatta marad a jegyzés, további csökkenésre számíthatunk. Ezzel együtt az utazási irodák megemelt árai egy darabig bizonyosan érvényben maradnak.