Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Palkovics hallani sem akar az akadémikusok ajánlatáról

Palkovics hallani sem akar az akadémikusok ajánlatáról

Minden, az akadémikusok által javasolt kompromisszumos megoldást elutasít az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője – derül ki a Magyar Időkben megjelent nyilatkozatból, melyben Palkovics László miniszter kitért a kormány és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közötti költségvetési vitára.

“Legitim igény, hogy hasznos, a társadalom érdekét szolgáló célokra fordítsuk az adófizetők pénzét”

– mondta a miniszter. Palkovics szerint nem elfogadható az az érv, hogy “majd mi eldöntjük, hogy mit akarunk kutatni, mivel ez az autonómiánk része”, ez ugyanis a világon szerinte sehol nincs így.

A Zoom.hu is írt az akadémikusok két kompromisszumos javaslatáról, melyet arra reagálva tettek, hogy a minisztérium gyakorlatilag átvenné az irányítást a testület költségvetése felett. Az egyik javaslatuk az volt, hogy egyelőre ne változtasson a kormány a finanszírozás rendszerén.

A Magyar Tudományos Akadémia székháza Budapesten MTI Fotó: Mohai Balázs

E javaslat része volt, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, hogy „2020-tól olyan finanszírozási és működési konstrukció jöhessen létre, amely megfelel a tudománypolitikai stratégia célkiűzéseinek”. A másik javaslatuk szerint bizonyos pénzeket átengednék Palkovicséknak, de a szakmai felügyelet az MTA-nál maradna.

Borítókép: Palkovics László miniszter / MTI Fotó: Szigetváry Zsolt