Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Csak a ruhái kerültek elő a márciusban eltűnt villanyszerelőnek

Csak a ruhái kerültek elő a márciusban eltűnt villanyszerelőnek

Még márciusban tűnt el Mácsik Zoltán villanyszerelő. A mosonmagyaróvári férfiról az volt az utolsó információ, hogy találkozott korábbi munkáltatójával, aki nagyjából hárommillió forinttal tartozott neki.

Egy Győr melletti benzinkúton látták őket utoljára, ahonnan mindketten a kocsijaikkal távoztak. Az építőipari vállalkozót kihallgatták, de – vélhetően nyomozástaktikai okokból – ekkor még elengedték. Aztán É. Imrét egy hét múlva az egyik szombathelyi hipermarket parkolójában teperte le a rendőrség, ahova az egyik munkatársa vitt neki pénzt. É. Imre jelenleg előzetesben van, közben kiderült, hogy a férfinek más eltűnésekhez is köze lehet.

A házkutatás során a nyomozók É.Imre házában megtalálták Mácsik pulóverét, amit az eltűnése napján viselt. A rendőrök azt is kiderítették, hogy a gyanúsított férfi a letartóztatása előtti napokban többliternyi hipót és gyorsan kötő ce­mentet vásárolt. Emellett Mácsik eltűnt munkagépeit is egy olyan helyen találták meg, ami É. Imréhez köthető – ezek eredetileg Mácsik furgonjában voltak.

(Bors)